3+1 fontos teendő a palántanevelésben
Itt a tavasz! Odakinn egyre jobb az idő, és a nappalok is hosszabbodnak. Így egyre több időt tölthetünk a szabadban és hódolhatunk a hobbikertészkedés örömeinek.
Egyes növények, mint a borsó, a sárgarépa, vagy a retek már szépen ki is kikelt szabadföldön, sőt lassan meg is lehet kóstolni az első terméseket.
Más növények viszont még palántaként bent a lakás vagy üvegház melegében fejlődnek, és várják, hogy a szabadba kerülhessenek. A palántanevelésről korábbi cikkünkben írtunk részletesen.
A hosszú fejlődési idejű zöldségek, mint a paradicsom, a paprika, a padlizsán, a brokkoli, vagy az okra palántáinak még bent a helye! Melegigényük és fagyérzékenységük miatt május közepéig a lakás, növényház védelmét kell, hogy élvezzék. Ez idő alatt még sok tennivalónk lesz velük. Nézzük most ezeket sorban.
1. Tűzdelés, vagy pikírozás
Amennyiben a magokat “tömegesen” vetettük, azaz egy-egy nagyobb ültetőedénybe került több vetőmag, akkor itt az ideje a szétültetésének, más néven pikírozásnak. Ennek során az egyes palántákat óvatosan kiemeljük a többi közül, és külön- külön egy-egy termesztőedénybe helyezzük. A tömegesen kelt növények ugyanis hamar versengeni kezdenek a tápanyagokért és a fényért, valamint fejlődésük során akadályozzák egymást. Ezt mindenképp célszerű elkerülni, ha erős és jól fejlett palántákat szeretnénk kiültetni végleges helyükre.
A pikírozást a palánták 4 lombleveles állapotától, a 6-10 centiméteres magasság elérése után érdemes elkezdeni. A legnagyobb kockázat a folyamat során, hogy esetleg megsértjük a növénykék gyökerét. Ez nagyban visszaveti a palánta fejlődését, sőt akár a pusztulását is okozhatja.
Ezt elkerülendő a pikírozás megkezdése előtt mindenképpen öntözzük jól be a palánták körül a talajt. Ez alkalommal legyen szinte sáros a termesztőközeg, hogy a palántáknak könnyen alá tudjunk nyúlni. A pikírozásban segítségünkre lehet egy tompa kés, vagy egy spatula amellyel a növény alá nyúlhatunk, és óvatosan kiemelhetjük társai közül.
2. Az új hely elkészítése
A palántáknak egy nagyobb termesztőedényre lesz szükségük, ahol már egyedül fejlődhetnek. Az első és legfontosabb, hogy a gyökérzet fejlődése meginduljon, ezért laza, és kifejezetten tápanyagdús termesztőközegre lesz szükségünk. A lazítás érdekében célszerű lehet a közeget kertészeti perlittel keverni, vagy tőzeget, illetve palántaföldet használni. Keverjük a közeghez a lazító adalékokat 1:1-es arányban, majd ezzel a keverékkel töltsük fel a cserepeket.
Az optimális cserépméret 7 x 7 cm vagy 9-es cserép. Ha szeretnénk újrahasznosítani, megfelelő lehet a palántaneveléshez akár az elmosott, kilyukasztott aljú joghurtos, vagy tejfölös pohár is, vagy alaposan elmosott virágcserép. Töltsük fel a poharakat színültig termesztőközeggel, a finoman kiemelt palántákat helyezzük a cserepek közepére, és óvatosan igazítsuk köré a termesztőközeget. Amennyiben a palánták kissé felnyurgultak, akkor ültessük őket kicsit mélyebbre. A paradicsom esetében kifejezetten javasolt az alsó lombleveleket is a talajba süllyeszteni, hogy erősebb gyökeret alakítson ki. Mivel a gyökérfejlődés elindítása a cél, a palánták kapjanak olyan tápoldatot, amely a gyökerek fejlődését segíti elő.
3. Az edzés
A palántákat edzeni kell, tehát fel kell őket készíteni a mostohább körülményekre, amelyek a szabadban várnak rájuk. Célszerű lehet őket időről időre átmozgatni, rázogatni, hogy a lombozat, és a hajtások szokják a fizikai erőhatásokat. Helyezzük át időről időre őket, hogy alkalmazkodhassanak a több és a kevesebb fényhez is. Akár egy kisebb ventilátort is érdemes lehet néha bekapcsolni, amely modellezi a kinti széljárást. Csökkentsük folyamatosan az öntözést, a 6-8 lombleveles palánták földjének tetejét hagyjuk 1-2 alkalommal kiszáradni, és csak utána öntözzük meg újra.
+1. A kiszoktatás
A palántanevelés záró tevékenysége a növények szoktatása a külső viszonyokhoz. Ha egyből a szabadba kerülnek, az nagy sokkot okozhat a növény szervezetének. Gondoljunk akár a napsugárzás, a hirtelen hőmérsékletváltozás, vagy a hőingadozás által okozott stresszre. Mikor a nappali hőmérséklet már eléri a 20 oC-ot helyezzük ki palántáinkat néhány órára az udvar valamely napsütötte részére.
Még jobb, ha van egy erkély, vagy terasz ahova kihelyezhetjük őket. Kezdetben csak déltől legyenek kinn 2-3 órára, majd később akár az egész napot kinn tölthetik, csak éjszakára kell bevinni őket.
Az ilyen módon felkészített, edzett palánta sokkal hamarabb fog alkalmazkodni a kinti körülményekhez, a kiültetést sem fogja annyira megviselni, és hamarabb várható a virágzás és terméskötés is.
Kapcsolódó cikkek: