Növényvédelmi teendők – 2024. augusztus 3. hét

Növényvédelmi teendők – 2024. augusztus 3. hét

Dr. Varga Mária 2024. aug. 12. Kb. 10 perc olvasás

Régi szokás, hogy akinek kertje, „birtoka” van, ültet egy diófát az unokájának, hogy majd ő élvezhesse a termését. Korábban úgy tűnt, hogy ez a szép elképzelés nem fog megvalósulni az alig több mint 10 éve hazánkban károsító nyugati dióburok-fúrólégy tömeges felszaporodása miatt. Az idei év rácáfolt erre!

Sajnos az évekig tartó küzdelem, a sok sikertelen próbálkozás többeket arra vezetett, hogy a diófákat nem lehet megmenteni, ki kell vágni. Az idei év a dióültetvények és az egy-egy fa tulajdonosai számára meghozta az eddig elképzelhetetlent: a dióburok-fúrólégy az idén nem minden országrészben okoz tetemes kárt. Figyeljék a fogási adatokat! A kártevő – eddig ismeretlen okokból – nem repült ki a talajból, ahol báb alakban telel át, nem rajzik tömegesen. Remélem, hogy lesznek olyan fiatal szakemberek, akik lehetőségeiknek megfelelően utánajárnak és feltárják az okokat.

Arra azonban nem bíztatok senkit, hogy „felejtse el” a dióburok-fúrólegyet. Előfordulhat, hogy 1-2 év pihenés (diapauza) után kirepülnek a legyek, és újból elkezdődik a már ismert folyamat. Éppen ezért, aki teheti – ahol nincs füvesítve a fák alja – több alkalommal 3 - 5 cm mélyen mozgassa meg a talajt – pl. sarabolással. Ezáltal a talajban maradt bábok tömegesen elpusztíthatók.
 
A gyökgumósok „termését”, azaz a megvastagodott gyökeret, szárgumót károsító kártevők és kórokozók mellett a föld feletti részeket is támadhatják kár- és kórokozók. A zeller, sárgarépa, petrezselyem, pasztinák „felszedése” folyamatos, és találkozhatunk a különféle elváltozásokkal a lombozaton is: peronoszpóra a petrezselymen és pasztinákon, lisztharmat valamennyi felsorolt zöldségen, baktériumos levélfoltosság zelleren, rozsdák és más gombák okozta levélfoltosságok. Némelyik betegség már egészen fiatal korban felléphet és komoly pusztulást okozhat az állományokban. Az Amistar és Polyram DF külön-külön, vagy egyszerre kijuttatva megfelelő ezen betegségek ellen.

Petrezselyem-lisztharmat
Csak üzletünkben átvehető!
Amistar ampullás 10 ml

1 467 Ft
Csak üzletünkben átvehető!
Polyram DF 20 g

910 Ft
Részletek
Csak üzletünkben átvehető!
Decis 5x3ml ampulla

1 072 Ft
Részletek
Csak üzletünkben átvehető!
Karate Zeon 5 CS 2,5 ml

801 Ft

Ha a zeller baktériumos levélfoltossága jelentősen felszaporodik, a réztartalmú gombaölő szerek közül válasszanak (pl. Champion stb.).

A kártevők: sárgarépalégy, gubacsszúnyog, poloskák, sávosnyakú cincér, molyok és atkák helyileg is felszaporodhatnak. Gyors elpusztításukra alkalmas a Decis, Karate Zeon stb.

Érdemes összefoglalni a kabakosok (uborka, cukkini, dinnye, tök) károsítóit. Különböző eljárások szükségesek a szabadföldön és hajtatásban, valamint a palántanevelés során, de mindegyiknél fontos a korai védekezés, sőt a megelőzés (prevenció). A peronoszpóra elhatalmasodása szinte visszahozhatatlan károkkal jár. A réztartalmú készítmények rendszeres használata a megelőzésben jó eredményekkel jár (pl. Cuproxat, Nordox, Vitra rézhidroxid stb.). Az Amistar nemcsak a peronoszpóra, hanem a lisztharmat és szürkepenész ellen is hatásos, és ami nem mellékes: szabad forgalomban vásárolható! Levéltetvek ellen próbálják ki a Teppeki-t. Tripszek és molytetű ellen alkalmazzák a Laser Duplo rovarölő szert az uborkánál, ami biogazdálkodásban is engedélyezett!

Dr. Varga Mária
szaktanácsadó
 

Csak üzletünkben átvehető!
Laser Duplo 2 ml

2 491 Ft
Csak üzletünkben átvehető!
Teppeki 50 WG 1,5 g

1 372 Ft
Csak üzletünkben átvehető!
Champion WG 0,15 kg

3 020 Ft
Csak üzletünkben átvehető!
Nordox 75WG 20g

1 169 Ft
Csak üzletünkben átvehető!
Cuproxat FW 0.2 l

2 681 Ft
Csak üzletünkben átvehető!
Rézoxiklorid 50 WP 0.5 kg

5 893 Ft