A teleltetést követően, kora tavasszal célszerű átültetni. Kissé meszes (C típusú) virágföldbe ültesse át, amihez egy kevés steril homokot is kever. Csak egy mérettel nagyobb cserepet válasszon.
A citromfa levele valamilyen vegyszer hatására, lehet, hogy a klóros víztől vagy tápoldat-túladagolás hatására torzult, ami a levélfejlődés időszakában érte a növényt. Permetezni semmivel sem kell, forralt és lehűtött, tiszta vízzel öntözze a növényt, és lehet, hogy át kell majd ültetni ősszel, mert az is lehet, hogy a földkeverékben volt valami (ha nemrég ültette át), ami nem tetszett neki.
A citromfám friss hajtásán hullámosodnak a levelek, a régi levelek meg lyukacsosodnak.
Milyen kártevő okozhatja ezt a betegséget?
A datolyaszilvámnak is hasonló baja lehet, lyukacsosodik a levele, kezd a lyukacsos levele elszáradni, és leállt a növekedése.
Kérem segítségét, permetszer ajánlattal kiegészítve.
Témakörök
Citromfa betegsége
A teleltetést követően, kora tavasszal célszerű átültetni. Kissé meszes (C típusú) virágföldbe ültesse át, amihez egy kevés steril homokot is kever. Csak egy mérettel nagyobb cserepet válasszon.
Azt szeretném megkérdezni, hogy mikor ültessem át ezt a citromfámat, és milyen földkeverékbe ültessem. Várom válaszát.
A citromfa levele valamilyen vegyszer hatására, lehet, hogy a klóros víztől vagy tápoldat-túladagolás hatására torzult, ami a levélfejlődés időszakában érte a növényt. Permetezni semmivel sem kell, forralt és lehűtött, tiszta vízzel öntözze a növényt, és lehet, hogy át kell majd ültetni ősszel, mert az is lehet, hogy a földkeverékben volt valami (ha nemrég ültette át), ami nem tetszett neki.
A citromfám friss hajtásán hullámosodnak a levelek, a régi levelek meg lyukacsosodnak.
Milyen kártevő okozhatja ezt a betegséget?
A datolyaszilvámnak is hasonló baja lehet, lyukacsosodik a levele, kezd a lyukacsos levele elszáradni, és leállt a növekedése.
Kérem segítségét, permetszer ajánlattal kiegészítve.
Köszönettel: Petri Zoltán