Szőlő betegsége

Dr. Varga Mária Szaktanácsadó

Jó volna közelebbről látni a tünetek jellegzetességét! Peronoszpórának látom az alábbiak alapján: a szőlő vegetációjának második felében a betegség következményei kissé mérsékeltebbek, mert az idősebb, már nem növekedő levelek érzékenysége kisebb. A foltok kicsik, harmad- és negyedrendű erekkel határoltak, szegletesedők, mozaikos jellegűek. A fonákon bőséges a kivirágzás / utóbbi az aszályos forróság miatt csak eső után mutatkozik/ Ezek a tünetes levelek a tőke alsó és középső részén találhatók. Súlyos esetben súlyos esetben részleges vagy teljes lombhullás következhet be. A fürtben egyes bogyók a kocsánykorona légzőnyílásain keresztül fertőződnek. A lappangási idő nagyon hosszú /14-18 nap/ Az ilyen bogyók héj- és belső szövete kékesszürke, később barnára színeződik, később a bogyók lassan zsugorodnak./Lerhoczky J./
Nálunk július 4-5-én 17 mm eső esett. Ez a peronoszpóra számára kedvező volt,. Ezt követően július 25-27-én több, mint 10 mm.
Augusztusban peronoszpóra ellen már csak a rezes készítmények felhasználását javaslom /Champion, Meteor, stb/ A réz biotermesztésben is engedélyezett.

#55616
Kintses Tamás

Kintses Tamás vagyok, az előző kérdéshez mellékelnék egy képet:

#55577
Kintses Tamás

Tisztelt Szaktanácsadó!
Fényképet mellékelek a beteg tőkéről. Pár tőke kékfrankos jellemzően így néz ki, jul. 12-én volt utoljára permetezve Univerzalis + Cyperkill szerrel. Pár napja jelentkeztek a tünetek, nem tudjuk azonosítani a betegséget, mi lehet és milyen szert ajánlanak?
Köszönettel: Kintses Tamás

#55574
Pap Edina Szaktanácsadó

Kérem, küldje el a képeket az info@gazdabolt.hu email címre

#55428
Ferenc Pap

Sokadik próbálkozásra sem sikerül. Feladom. De, köszönöm azért a lehetőséget.

#55373
Ferenc Pap

Köszönöm szépen.
Igyekszem én. Megpróbálom még egyszer elküldeni.

#55372
Pap Edina Szaktanácsadó

Kedves Ferenc. Várjuk a képeket!

#55365
Ferenc Pap

Üdvözlöm.
Pap Ferenc vagyok, remélem sikerül képet feltöltenem.
2 hete még nyomai se voltak a képeken látható betegségnek.
Vannak tippjeim, de sajnos csak tippek. Szeretnek segítséget kérni mivel állhatok szemben. A jelenség nem tapasztalható az összes tőkén. Ezidáig kapott egy Bordóilé ként, még a szezon elején lemosóként. 2 hete kapott egy cabrio top-ot.
Előre is köszönöm a segítséget

#55319
Ferenc Pap

Ha jól látom nem ment át kép.
Megpróbálom még egyszer, hátha most sikerül

#55318
Ferenc Pap

Üdvözlöm.
Pap Ferenc vagyok, remélem sikerül képet feltöltenem.
2 hete még nyomai se voltak a képeken látható betegségnek.
Vannak tippjeim, de sajnos csak tippek. Szeretnek segítséget kérni mivel állhatok szemben. A jelenség nem tapasztalható az összes tőkén. Ezidáig kapott egy Bordóilé ként, még a szezon elején lemosóként. 2 hete kapott egy cabrio top-ot.
Előre is köszönöm a segítséget

#55317
Melitta Ghihor

Kedves Mária!
Nagyon köszönöm a választ és a javasolt védekezést!
Üdvözlettel:
Melitta

#55206
Dr. Varga Mária Szaktanácsadó

Igen. Szőlőgubacsatka nemezes foltjai láthatók a levelek fonákán. A levelek színén a foltok helyén vöröses elszíneződés mutatkozik. A gubacsatka elleni védekezés aktuális ideje a szőlő rügyfakadása utánra tehető - olajos lemosó szerrel. A szőlő elvirágzása után a hazai fejlesztésű Flumite 20 atkaölő szer permetezésével a gubacsokból előjövő atkák elpusztulnak, mert a szer rekord hosszúságú hatás idővel rendelkezik /40-60 nap. A permetezést bő lé mennyiséggel, lehetőleg önmagában végezzék.

#55205
Melitta Ghihor

Kedves Edina!
Küldöm a képeket.
Köszönettel:
Melitta

#55187
Pap Edina Szaktanácsadó

Kérem, hogy töltsön fel képet!

#55128
Melitta Ghihor

Jól gondolom, hogy gubacsatka fertőzte meg a képen látható leveleket? Milyen kezelést javasol? Metszés után olajos rézként használtam, rügypattanás előtt pedig tejes szódabikarbónás vízzel mostam át a tőkéket. Ez utóbbit érdemes használni? Nagyon köszönöm a választ.

#55038
Dr. Varga Mária Szaktanácsadó

Kérdéseire válaszom: idén még sok a teendő a fiatal szőlő érdekében.
Biztosan túléli a kártételt, de ettől fogva bizony mindent meg kell
tenni a kigyóaknás szőlőmoly létszámának csökkentésére, később
felszámolására. A károsított leveleket feltétlen le kell szedni és
azonnal megsemmisíteni. Előtte néhány nappal a csapdát érdemes
kihelyezni. Permetezni nem kell, legfeljebb akkor, ha a csapda fog
lepkét /amint leírtam 2-3 mm fehér,tollas szárnyakkal/ Abban az
esetben permetezésre a Lamdex vagy Decis rovarölő szert válassza.
Viszont nagyon fontos a kora tavaszi permetezés.

#54282
Dr. Varga Mária Szaktanácsadó

Kérdésével kapcsolatos válaszom csak részben felel meg a valóságnak.
Az aknákat készítő kártevő ugyanis nem aknázólégy, hanem a kigyóaknás
szőlőmoly lárvája.
A kártevőnek évente 2-3 nemzedéke fejlődik ki és a lepke telel át a
szőlőtőke kérge alatt. Korán jön elő, tehát az ellene való védekezés
sikere a korai permetezés.
Amint az előzőekben írtam, a rajzás megfigyelésére ragacsos csapdát
lenne célszerű kihelyezni a szőlő kordonkarra, már rügyfakadás idején.
A csapdába a "téli álmukból" korán előjövő molyok beleragadnak. Ebben
az időben kellene permetezni 10 C foknál magasabb hőmérsékleten,
megelőzve a kártevő tojásrakását. Ez a permetezés a rügyeket károsító
araszoló hernyók ellen is jókor lenne. Persze a második ill. harmadik
nemzedék lepkéi is hasonló módon megfigyelhetők, de a korai
védekezéssel a kártevő felszaporodása is megakadályozható.
A repülő lepke 2-3 mm nagyságú - a jól ismert tarka és nyerges
szőlőmolyok 6-8 mm nagyságúak és tarka mintázatúak. A kígyóaknás moly
apró termetű, fehér színű, tollszerű szárnyainak végén egy-egy fekete
pont látható.
Előfordulhat, hogy a nagy kártételt okozó lárvákból mostanában repül
ki a telelésre készülő molylepkék sokasága. Tehát jó volna a
csapdázást már most is elvégezni.
Köszönöm szépen a türelmét és elnézését kérem a téves tájékoztatásért.

#54281
Tibor Demeter

Közben találtam egy olyat, hogy talán a kígyóaknás szőlőmoly lehet az, ami ilyet csinál. Ez már hasonlít az én leveleimre, de egyik példában sincs olyan mértékben jelen, mint az nálunk.

#54279
Tibor Demeter

Tisztelt Dr. Varga Mária!

Nagyon köszönöm a gyors válaszát!
Máris rendeltem egy csomaggal abból amit ajánlott és nagyon szívesen kirakom megnézni, hogy mi ragad majd rá. Természetesen fotókat is küldök róla, engem is nagyon érdekel mi is ez. Több kertészetben is mutattam, de senki sem látott még ilyet :)
Viszont nem tudom, hogy ezt még idén kell, vagy már csak jövőre érdemes? Kell valamit tennem a levelekkel a szőlő érdekében? Elég ha majd lehullanak, vagy le kell szednem ? be kell fújnom majd valamilyen permettel? Túléli ezt a szőlő? Sajnos nem értek eléggé ehhez, csak idén ültettem először szőlőt.
Köszönöm
Tisztelettel:
Demeter Tibor

#54278
Dr. Varga Mária Szaktanácsadó

Sok fejtörést okozott a szőlőlevélen látható tünetek sokasága. Átnéztem a szakirodalmat, régi kiváló szőlőkutatók könyveit és az újabbakat is. Egyikben sem volt utalás arra, hogy a szőlőlevelet aknázólegyek károsítják. Pedig azok, csak azok okozhatják a levél belsejében a kanyargós járatokat, melyekben a nyűvek táplálkoznak. Nem tudok másra gondolni, hogy ezek a kártevők új tápnövényt találtak és a legyek a levélbe helyezték tojásaikat. A kikelt lárvák pedig ott táplálkoztak.
Ha érdekli a kártevő - és van egy kis ideje - helyezzen a levelek fölé egy ragacsos csapdát - a dióburokfúró légy befogására is használják -, és az abba beragadó, a bábból kirepülő legyet meghatározhatnánk.

#54276