A fotók alapján sajnos nem sok esélye van a fának, főleg ha már a hangyák is beköltöztek. Ebből arra lehet következtetni, hogy belül már nem ép. Esetleges következő vihar is könnyen letörheti a megmaradt részt!
Amennyiben egyébként egészséges lenne, a törzs akkor javasolnám, hogy erősítse meg kösse vagy drótozza össze. Ez már több esetben is eredményhez vezetett.
Kedves Szaktanácsadó!
Udvarunkban áll egy vadgesztenyefa, körülbelül 25 éves. az egy hónappal ezelőtti nagy vihar gyakorlatilag kettétörte a fát, a nagyobbik, lombosabb ága letört és félek, a másik sem bírja már sokáig. Idén vettük észre, hogy óriás hangyák céltáblája lett a fa és azóta rohamosan romlik az állapota, már a másik ága is végig van repedve, ahogy a képen látszik, az előzőleg letört ággal ki is ékeltük, hogy megvédjük a további viharoktól. kérdésem az lenne, hogy tudunk-e valamit tenni, hogy meggyógyítsuk, illetve mi lehet a baja? Szeretjük, mert kellemes árnyékot ad az udvaron!
Köszönettel: E. Nikolett
Témakörök
Vadgesztenye
Kedves Ertl Nikolett!
A fotók alapján sajnos nem sok esélye van a fának, főleg ha már a hangyák is beköltöztek. Ebből arra lehet következtetni, hogy belül már nem ép. Esetleges következő vihar is könnyen letörheti a megmaradt részt!
Amennyiben egyébként egészséges lenne, a törzs akkor javasolnám, hogy erősítse meg kösse vagy drótozza össze. Ez már több esetben is eredményhez vezetett.
Vadgesztenye képek
E. Nikolett
Vadgesztenye képek
E. Nikolett
Vadgesztenye képek
E. Nikolett
Csatolom a többi képet a vadgesztenyéről.