Ez esetben valószínű, hogy a fás részben egy kártevő lepkefaj lárvája készített járatot, ami ellen viszont érdemben nem lehet növényvédő szerrel védekezni. A károsítóról meg lehet győződni - ha a lárvát nem is találják meg -, ha hosszirányban is felvágják a keresztmetszetben lyukas vesszőt, és ott megfigyelhető lesz a hosszanti üreg a bél helyén. A legtöbb, amit ez esetben tenni lehet, az a hervadó, pusztuló részek ép részig történő visszametszése és megsemmisítése. Ezzel - ha még nem rajzott ki a lepke - elpusztítható a szárban lévő lárva. Ha viszont már egy lyukon keresztül kirepült a lepke, akkor igazából csak remélni lehet, hogy nem petézett le pl. a szomszédos köszmétére. Mindenesetre, ha jövőre is gyanús, hervadó hajtásokat észlelnének, akkor mielőbb metsszenek a leírt módon.
Tisztelt Vétek Gábor!
A bokrokat rendszeresen locsoltuk, tavaly nem utalt semmi rá, hogy beteg lenne. A tünetek hirtelen jelentkeztek, csak az volt az első jel, hogy a bogyók kisebbek voltak mint tavaly, és nem olyan édesek. Más tünetet nem észleltünk. Más növénynél nem tapasztaltunk ilyet. Mikor kettévágtuk, a fás résznél üreges volt. Most már nemcsak a levelek száradtak el, hanem a bokor végei is el kezdtek elszáradni. Külső sérülésre nem találtunk nyomokat. Nem tudjuk mi lehet a baja. Meg lehet még menteni? Válaszát előre is köszönöm!
Öntözik a bokrokat? Ha igen, akkor hogyan, milyen gyakorisággal? A tünetek hirtelen, és az összes vesszőt érintő száradással jelentkeztek, vagy volt már tavaly is előjele, hogy ez a tő gyengébben fejlődik, mint a másik bokor? Más növényeknél nem észleltek hasonló elszáradást a kertben? Ha kettévágják a fás részt a tövénél, belül nem üreges? A kérgen külső sérülés vagy károsító, ill. kártétel nem látható? Pajorok nincsenek a talajban?
Két egres bokrunk van egymástól nem messze. Az egyik szép egészséges, a másik viszont elszáradt. A levelek teljesen összepöndörödtek, elsárgultak és a termései is kicsik maradtak, savanyúak. Milyen betegség támadhatta meg?
Témakörök
egres bokor elszáradása
Kedves Csajbók Tamásné!