Mogyoró betegségei

Dr. Varga Mária Szaktanácsadó

Bár a probléma tárolási betegség formájában jelentkezik, keletkezésének ideje a vegetáció korai szakaszára tehető. Hasonlóság mutatkozik az almatermesztéssel, melynek tárolásakor sokféle - elsősorban kórtani eredetű - károsodással találkozhatunk, melyek tüneteit szedés idején még nem tapasztaljuk
Két ismert betegség tünetei láthatók: monília és különféle penészgombák. Bár az ide vonatkozó szakirodalom a monília támadásának idejét a termés károsításával hozza összefüggésbe - vagyis a rovarok által ejtett sebzéseken vélik bejutni a sebparazita gombát -, véleményem szerint ez a fertőzési idő akár jóval előbbre is tehető, vagyis virágzás idejére.. Egyéb gyümölcsfák - elsősorban a csonthéjasok - moníliás fertőzését virágzás idejére időzítik, amikor a kórokozó a bibeszálakon át jut a a termőbe, vagyis a gyümölcs kezdeménybe. A vegetációnak ebben az időszakában szükséges lenne egy laboratóriumi vizsgálat. Egyúttal a monília esetleges hajtáspusztításáról is információk kellene gyűjteni - helyszíni szemlékkel. A penészgombák /Ramularia, Phomopsis, Botrytis. stb./ ebben az időben, vagy inkább a termés sebzésének idején juthatnak be a mogyoró termés belsejébe Ha a szabadföldi vizsgálatok a feltételezést megerősítik, érdemes virágzáskor 1-2 alkalommal permetezni /Switch 62,4 WG/
A bél hártyáját körülvevő nyúlós, ragadós anyag valószínüleg baktérium. A felsorolt kórokozók okozhatják a termés keserű ízét. A tárolási hibák - magas páratartalom és hőmérséklet, a termés rendszeres mozgatásának hiánya - lehetővé teszik a betegségek elhatalmasodását
A kérdés tisztázásához a vegetációs időben a lombozat és a fás részek vizsgálata feltétlen szükséges volna.
Termelők tapasztalatai alapján megállapítható, hogy jó megoldás - ha lehetséges -a termés hűtőben való tárolása.

#52722
Mihajlik Péter

Tisztelt Szakértők!
Az előzőekben leírt mogyoróbetegség már minket is elért, örömmel venném, ha tudnának tájékoztatást adni. (Töppedt, "pudvás", keserű ízt adó mgyoró bél, mindenfajta külső csonthéj-hibától mentesen). Nálunk a hosszúkásabb vöröses és a kerek keményebb héjút is érinti. Gondolom, nem egyedi jelenség...
Köszönettel:
MP

#52648
Imre Koncz

Kedves Vétek Gábor Úr!

Köszönöm a gyors választ!
Én a BAH csomópontban dolgozom.
Ha holnap időm engedi, és nem felejtem reggel otthon a mintát, akkor "átbicajozom" a megadott címre. Mikor mehetek?
Köszönettel venném, ha az e-mail címemre - konczi@kimsoft.hu - küldene egy telefonszámot is.

Üdvözlettel
Koncz Imre

#37945
Gábor Vétek Szaktanácsadó

Tisztelt Koncz Imre!

A mintát továbbra is a megadott címre várjuk. Ha van rá mód (Bp.-en lakik, vagy jár a fővárosban), célszerűbb lenne, ha személyesen hozná be a mintát, hogy a tüneteket "frissiben" meg lehessen vizsgálni. (Ebben valószínűleg növénykórtanos munkatársaink segítségét fogjuk majd kérni.)

#37943
Imre Koncz

Kedves Szaktanácsadók!

A mogyorófajtákat bemutató kép valahol elveszett, így újra küldöm.

Üdvözlettel
Koncz Imre

#37930
Imre Koncz

Az előző hozzászólás folytatása:

A betegség két módon jelentkezik:
1. A bél hártyája megpenészedik, nyúlós, ragacsos anyag veszi körül a belet. (A fotó felső részén 2 sorban vannak ezek a termések.)
2. A bél hártyáján gyakran csak alig látható foltok jelennek meg, a bél töppedt, esetleg puha lesz. A mag belseje elszíneződik, és ehetetlenül keserű a termés.
Ami érdekes, hogy az ugyan így tárolt "hosszúkás" mogyoró fajtánál a megbetegedés mértéke csak kb. 1 %.
A másik fontos információ, hogy feltörtem néhányat a hűtőszekrényben tárolt "duci" fajtából is. Ezeken nem látszott nyoma a betegségnek.
Érdeklődöm, hogy van-e már újabb információjuk az ügyben. Ha nincs, hová kell küldeni a mintát, amit összegyűjtöttem. (Még mindig a korábban megadott Rovartani Tanszékre? Szerintem ez inkább valami gomba vagy vírus.)

Üdvözlettel
Koncz Imre

#37929
Imre Koncz

Kedves Szaktanácsadók!

Sajnos kénytelen vagyok feléleszteni ezt a témát, mert nekem is ilyen gondom lett. Alapjába véve két mogyorófajtám van. "Duci" és hosszúkás. Lásd a mellékelt képet. (Ha pontosítani akarok, akkor a "duci"-ból két fajta van, de ez most lényegtelen, mert mindkét ducit megtámadta ez a betegség.)
A hosszúkás korábban virágzik, és augusztusban érik, a ducik inkább szeptemberi eleji érésűek.
Már tavaly és tavaly előtt is tapasztaltam a "ducik"-nál a fórumon is jelzett tüneteket, csak én a saját gondatlanságomnak tudtam be. Ráadásul a tavalyi nyár nagyon csapadékos volt, és az érés idején is gyakran esett, így megázott az a kis termés.
Idén végre lett egy nagyobb termés, és viszonylag száraz időben érett be. Az első adagot kénytelen voltam a garázsban, 15-20 fokon tárolni. Végeztem "próbatörést" és a duciknál az egészséges magok teljesen kitöltötték a teret.
Kb. 2-3 hét tárolási idő telt el. (Közben néha megforgattam a mogyorót.) Most egy sütihez ki kellett egészíteni a tavalyi mogyorót, így feltörtem néhányat a garázsban tárolt duciból és hosszúkásból is. Nagy bánatomra a ducik több mint fele tönkre ment. (Lásd a 2. fotót.)

Folytatás következik!

Üdvözlettel
Koncz Imre

#37928
Endre Szalay

Tisztelt Vétek Úr!

Köszönöm a lehetőséget, élni fogok vele.

#33846
Gábor Vétek Szaktanácsadó

Tisztelt Szalay Endre úr!

Nem jutottunk előrébb, mivel termésminta beérkezéséről nem értesültem. Önnek is fel tudom ajánlani azonban, hogy, ha hoz vagy küld egy-egy kis zacskó, felcímkézett (gyűjtés helye, ideje) olyan termésmintát a jelzett címre nevemre, amelyen a tünetek megfigyelhetők, akkor kollégáimmal megpróbálunk utánajárni a dolognak. A legjobb lenne majd olyan (idei) termésminta, amelyen a tünetek újonnan jelentek meg.

#33774
Endre Szalay

Tisztelt Vétek Úr!

Most kerestem rá erre a problémára, és találtam meg Önöket.
Nálunk pontosan ugyanezek a tünetek, de csak a tavalyi év termésétől.
Amit most törtünk fel, már gyakorlatilag az egész ehetetlenné vált.
Anyósomék mogyoró termésének még csak Kb. a fele 'romlott", de egyértelműen náluk is jelentkezett a probléma.
Mi és Ők is a XVI. kerületben lakunk, de Pilisszántói mogyoróban is ugyanígy tapasztaltuk.
Az lenne a kérdésem, hogy Giricz Úr kérdése óta van-e már valami tapasztalatuk a dologgal kapcsolatban?

Előre is köszönöm a választ:

Szalay Endre

#33761
Gábor Vétek Szaktanácsadó

Tisztelt Giricz Zoltán!

A tünetek nagyon érdekesek, őszintén szólva még sosem láttam hasonlót.
Megoldható lenne-e, hogy hoz egy kisebb zacskónyi, frissen szedett mintát ezekből a termésekből a Budapesti Corvinus Egyetem Rovartani Tanszékére (1118 Bp., Ménesi út 44.) Papp Veronika kolléganőm részére, hogy alaposabban megvizsgálhassuk a tüneteket?

#32874
Zoltán Giricz

Kedves Szaktanácsadók!
A mellékelt képen látható a mag foltosodása és a fehéres nyálka a mag és a héj felszínén. A kert locsolva volt, a magok nagysága megfelelő, a növény nem tűnik vízhiányosnak.

Válaszukat előre is köszönöm.

#32860
Pap Edina Szaktanácsadó

Dr. Varga Mária válasza: Nem ismerek ilyen tünetekkel járó mogyoró betegséget. Nem is gondolok betegségre, inkább az extrém száraz időjárás okozta probléma, amelynek során bizonyos tápanyagok felvétele akadályozott volt. Az elváltozás mértéke, a maghéjon esetleges elszíneződés volt-e? Kép hasznos volna!

#32826
Gábor Vétek Szaktanácsadó

Tisztelt Giricz Zoltán!

Kérem, küldjön közeli képet a jellegzetes tüneteket mutató magokról.
Csak a magok belsején látható ez a rendellenesség?

#32823
Zoltán Giricz

Tisztelt Gazdabolt!

A mogyorófánk terméseit feltörve a magon fehéres-átlátszó nyálkásság van. Habár az ilyen magok is teljesen kifejlettek mint az egészségesek, de belsejük általában elszíneződött vagy foltos. A terméseken rovarkárosítás nem nyilvánvaló. Milyen betegséggel állhatok szemben? Gombás betegség? Mivel és mikor lehet permetezni a megelőzéséhez?

#32810
Zoltán Tick Szaktanácsadó

Tisztelt Pappné Jurkinya Szilvia!
A tünetek alapján én is csak annyit tudok kérdezni, hogy más rendellenességet talált -e még a mogyorókon?
Üdvözlettel, Tick Zoltán.

#32708
Szilvia Pappné Jurkinya

Tisztelt Gazdabolt!

Remélem tudnak segíteni az általam felhozott problémában! Kertünkben van egy hatalmas mogyoróbokor, ami most 3.éve, hogy termést hoz. Viszont eddig nem tudtuk élvezni a ropogós mogyorót, mert hiába szép és hatalmas a csonthéj, belül nincs semmi vagy valami összeaszalódott mogyoróféleség. Olyan hatása van, mintha a héj alatt belül a mogyoró elszáradna. Próbáltam keresni az interneten erre válaszokat, de eredménytelenül. Nagyon szívesen venném, ha tudnának segíteni!
Köszönettel:
Pappné Jurkinya Szilvia Pécsről

#32619
Vétek Gábor

Kedves Szabó Mihályné!

Ha olyasmi jellegű lyukas levelekre gondol, mely alább látható, akkor rovarok kártételének nyomáról lehet szó. Itt védekezésre legfeljebb csak akkor van szükség, ha a a lyukacsosodás a levelek jelentős részét érinti, és a kártevőt is sikerülne tetten érni. Általában az enyhébb, rovarok okozta levéllyukacsosodás nem okoz problémát a mogyorónak, emiatt nem szükséges permetezni.

#28031
Szabó Mihályné

Szép napot!
Azzal a kérdéssel fordulok a gazdabolt.hu-hoz, hogy a mi mogyoróbokrunk így néznek ki, mint a képen. Mivel permetezzük meg?

Üdvözlettel:

Szabóné

#27937
Vétek Gábor

Kedves Kovács Balázs!

Az első képen véleményem szerint nem mogyoró, hanem szilfa látható, ezt igazolja a tünet is, melyet a szilre specializálódott szil zacskós gubacstetve nevű kártevő egyedei okoznak. Ellene jelenleg (ősszel) már nem érdemes védekezni, de néhány gubacs miatt jövőre sem válik szükségessé a permetezés. Ha jelentősebb a kár, akkor a következőket érdemes tudni: A kártevő ellen a gubacsok kialakulása, illetve kora nyári felnyílása után már nem lehet eredményesen védekezni. A felnyílt gubacsokat a tetvek elhagyják, és fűféle gyomokra repülnek át. A védekezés a következőképpen történhet: A szil a tetvek ellen a kora tavaszi időszakban permetezhető rovarölő szerrel, még a gubacsok képződése előtt. Ez idő tájt érdemes folyamatosan figyelni, hogy a fás részeken telelő tojásokból mikor kelnek ki az első egyedek, és vándorolnak el a levelekre, és erre az időszakra kell összpontosítani a kezeléseket (pl. Mospilan 20 SP).
A lyukas levelek - amennyire ki tudom venni a képeken - főként rovarok rágásnyomainak tűnnek, melyek ellen most már szintén nem érdemes kezelni. Ebben az esetben az első tünetek, ill. kárt okozó egyedek megjelenésekor (jövőre) lenne legfeljebb haszna bármilyen permetezésnek.

#25257