Az orchidea levelei több okból töredezhetnek: hirtelen változó fény- és hőmérsékleti viszonyok, kiegyenlítetlen öntözés (túlöntözés), alacsony páratartalom. Jelenleg ez utóbbi kettő a legvalószínűbb ok.
A szürkés-fehéres elváltozást jó volna közelebbről is megvizsgálni, nem-e pajzstetű, amely ragacsos mézharmatot is termel. Ragacsos/cukros szövetnedv szivároghat a növény bármly részéből bármilyen környezeti stressz, pl. nagy meleg. túlöntözés következtében is. Ezeket a lehetőpségeket érdemes első körben megvizsgálni.
Tisztelt Tanácsadó!
Ez a három orchidea egy helyiségben, egy ablakban van (nyugati ablak, délután leengedem a redőnyöket).
Kb. 2-3 hete tapasztalom az alábbiakat:
Az első képen a legújabb levél töve fehéredik, az alatta lévő levél felső részének közepén fehéres folt húzódik.
A másik kettőnél az új levélkezdemény fehéres-szürkés, és mintha deformált lenne. A leveleken ragacsos cseppek is vannak. Mindegyik virágzott a tavaszi-nyár eleji hónapokban, nemrég átültettem őket (vörösfenyőkéreg+sphagnum moha keverékbe, egy kis szén is van benne).
Évek óta megvannak, még sosem voltak rajtuk ragacsos cseppek.
Kártevőket nem látok rajtuk.
Előre is köszönöm a segítséget!
Tisztelt Tanácsadó! Az egyik orchideámon észrevettem hogy a levelei illetve a virágai is kornyadoznak. Közelebbről megnézve ezeket a jelenségeket tapasztaltam a levelein (az alsókat eltávolítottam) Tudna segíteni mi a probléma és mivel lehet orvosolni? Válaszát köszönöm!
Napégés és túlöntözés együttes hatása látható. A túlöntözés miatt tápanyagfelvételi zavar (kálium- és foszforthiány) alakult ki. Ha a töve nem rothadt ki, és vannak egészséges léggyökerei, akkor azonnali átültetés, és közvetlen napsugárzástól védett helyen tartás segíthet. Ne tegye kaspóba.
Kedves Csilla! Kisebb felbontásban próbálja meg újra feltölteni a képeket. Most már el kell vinni a déli-nyugati ablakból a keleti-északi ablakba az orchideákat, mert nagy a napperzselés veszélye.
Tisztelt szakértő! A képeken látható több éves, többször virágzott orchideám levele elszíneződött, az egyik levélen egy rész megpuhult. Mi lehet a gond? Az első két képen a levelek színe, a másik kettőn a fonák oldal látható. Köszönöm szépen.
Témakörök
Orchidea betegségei
Az orchidea levelei több okból töredezhetnek: hirtelen változó fény- és hőmérsékleti viszonyok, kiegyenlítetlen öntözés (túlöntözés), alacsony páratartalom. Jelenleg ez utóbbi kettő a legvalószínűbb ok.
Kedves Szakértő!
Orchideám levelei kettétörnek. Tudna segíteni mi baja és mit csináljak vele? Előre is köszönöm!
A szürkés-fehéres elváltozást jó volna közelebbről is megvizsgálni, nem-e pajzstetű, amely ragacsos mézharmatot is termel. Ragacsos/cukros szövetnedv szivároghat a növény bármly részéből bármilyen környezeti stressz, pl. nagy meleg. túlöntözés következtében is. Ezeket a lehetőpségeket érdemes első körben megvizsgálni.
Tisztelt Tanácsadó!
Ez a három orchidea egy helyiségben, egy ablakban van (nyugati ablak, délután leengedem a redőnyöket).
Kb. 2-3 hete tapasztalom az alábbiakat:
Az első képen a legújabb levél töve fehéredik, az alatta lévő levél felső részének közepén fehéres folt húzódik.
A másik kettőnél az új levélkezdemény fehéres-szürkés, és mintha deformált lenne. A leveleken ragacsos cseppek is vannak. Mindegyik virágzott a tavaszi-nyár eleji hónapokban, nemrég átültettem őket (vörösfenyőkéreg+sphagnum moha keverékbe, egy kis szén is van benne).
Évek óta megvannak, még sosem voltak rajtuk ragacsos cseppek.
Kártevőket nem látok rajtuk.
Előre is köszönöm a segítséget!
Gombás levélfoltosságnak tűnik, talán fomopszis. A tünetes leveleket távolítsa el és Championnal permetezzen.
759 Ft
1
Még 2 kép
Üdvözlöm!
Tudna Nekem segíteni, voc, mi lehet a gond mind a kettőnél. Válaszukat előre is köszönöm.
Túlöntözés következménye.
.................................... köszönöm
Még néhány kép mert elsőre csak kettőt sikerült csatolnom.
Tisztelt Tanácsadó! Az egyik orchideámon észrevettem hogy a levelei illetve a virágai is kornyadoznak. Közelebbről megnézve ezeket a jelenségeket tapasztaltam a levelein (az alsókat eltávolítottam) Tudna segíteni mi a probléma és mivel lehet orvosolni? Válaszát köszönöm!
Napégés és túlöntözés együttes hatása látható. A túlöntözés miatt tápanyagfelvételi zavar (kálium- és foszforthiány) alakult ki. Ha a töve nem rothadt ki, és vannak egészséges léggyökerei, akkor azonnali átültetés, és közvetlen napsugárzástól védett helyen tartás segíthet. Ne tegye kaspóba.
Megpróbálom újra.
Kedves Csilla! Kisebb felbontásban próbálja meg újra feltölteni a képeket. Most már el kell vinni a déli-nyugati ablakból a keleti-északi ablakba az orchideákat, mert nagy a napperzselés veszélye.
Sajnos a képeket nem sikerült csatolni.
Tisztelt szakértő! A képeken látható több éves, többször virágzott orchideám levele elszíneződött, az egyik levélen egy rész megpuhult. Mi lehet a gond? Az első két képen a levelek színe, a másik kettőn a fonák oldal látható. Köszönöm szépen.
Napperzselés, helyezze a növényt az ablaktól távol, vagy a nyugati ablakba.
A képeket csatolom! Fehér színűek a foltok, picit kidudorodnak!
Tisztelt szaktanácsadó!
Kérem segítsen, a következő fehér foltok jelentek meg egyik napról a másikra a növényen! Mi lehet ez? Mi okozza?
Köszönöm előre is a segítségét!