Törpét a kertbe
Nem csak a kerti törpe és az erősen giccs felé hajló népes rokonsága az egyetlen kerti dísz. Egy igényesen berendezett kertben helyet lehet találni a tárgyak sokaságának.
Alig egy évtizede indult újra az önálló kerti díszek divatja. Ma már egy szakosodott kereskedő félezer különféle portékát kínál. Ha a díszítőfunkciót vizsgáljuk, akkor a kerti díszek és kellékek a virágzó évelőkkel versenyeznek vagy azokat egészítik ki. Ezért megfontolandó, hogy hol legyen az óriás béka, törpe, szélmalom vagy a dísztalicska helye. A látványos kellékek tágas teret igényelnek, és nem mutatnak jól a rózsaágyás vagy egy-egy olyan csillogó levelű cserje, mint a babér tövében, de ha nem színes, viszont tömzsi a figura, akkor megbújhat a virágágyások mellett is. Magyarországon sokáig jóformán a giccs szinonimája volt a kerti törpe: igényes kertben nem üthetett tanyát. Mára mintha megváltozott volna a helyzet. A százötven éves figura számtalan új változata közül már könnyebb olyat választani, amelyet nem tartanak kínosnak az ismerősök előtt sem, sőt: éppen heccből vesz valaki egy humoros figurát. Az egyre szélesebb kínálat persze nem nélkülözi most sem a vadhajtásokat. Aki törpét nem akar, egész állatkertet telepíthet a kertjébe: vaddisznó, szarvas éppúgy kapható, mint flamingó vagy gólya, de a letolt gatyájú, hebegve beszélő, napelemmel működő, akkumulátoros, dülöngélő részeg is megvásárolható.
A kert világítása a sötétben az utaknak, tereknek, tavaknak, növényeknek új funkciót kölcsönöz. A hálózatot igénylő fényforrásokat a kert építésekor érdemes telepíteni. De újabban egyre többféle napelemes lámpatest is vásárolható. Ezek mellett szól egyszerű kihelyezésük, de ez egyben hátrány is, mert a kerti tolvaj könnyen összeszedi. Most már azonban az egyszerűbb kivitelű lámpák néhány száz forintért is megvehetők, és napelemük jobb, mint a néhány évvel ezelőtti készülékeké.