Növényvédelmi teendők – 2023. március 3. hét

Növényvédelmi teendők – 2023. március 3. hét

Pap Edina 2023. márc. 20.

A hideg, néha fagyos éjszakák után megkezdhetjük a telelőhelyről szabadba helyezni növényeinket. A leánderek esetében nem okozott nehézséget a korábbi időpont sem.

Az utóbbi években tapasztalhattuk, hogy a klímaváltozás következtében a leánderek a szabadban is áttelelnek. Az esetleges visszavágásukkal viszont jó várni. Általános, hogy ilyenkor a növények állapota sok kívánnivalót hagy: szürke, foltos levelek, áttelelő kártevők, elsősorban pajzstetvek és takácsatkák a szárakon, elágazásoknál, illetve az egész növényen.

Az elszürkülés a teleltetés körülményeiből adódik: sok víz, vagy az öntözés teljes mellőzése, túl sok fény vagy sötétség, beszorultság a kis helyen stb. A foltos levelek betegség következményei. A kártevők már a beteleltetett növények is jele voltak, számunk védett helyen gyarapszik. A szabadban mindez láthatóvá válik. 1-2 héten belül érdemes permetezni rezes gombaölő szerrel és felszívódó rovarölő készítménnyel, ha a tünetek nem javulnak (pl.Meteor+Mospilan).

A metszéssel sok hibától megszabadulhatunk. Arra azonban figyelni kell, hogy erős metszés követően a virágzás ideje kitolódik, sőt az adott évben el is maradhat.

Fontos a gyökérzet levegőhöz juttatása. A cserepek földjét lazítsuk föl és jól öntözzük be. A nagy dézsákban tartott leánderek földjét ritkábban kell kicserélni. Jó megoldás a részleges feltöltés, vagyis a felső réteg 0-15 cm-ig új, jó minőségű földdel való pótlása.

A tápoldatozással még várhatunk. A későbbiekben viszont nagyon fontos a leánder vízzel és tápoldattal való rendszeres ellátása. Érdemes a növények rendszeres átvizsgálása is, hogy időben felfedezzük a károsítók jelenlétét és megkezdjük az ellenük való védekezést.  

Kedvelt virágos növényünk a muskátli. Álló és futó fajtái egész évben díszíthetik az erkélyeket, balkonokat és ablakokat. Március vége felé kivihetjük a virágládákat és felkészíthetjük a telet kisebb-nagyobb mértékben megsínylő növényeket. A száraz leveleket és a megfeketedett hajtásokat eltávolítjuk, és az álló muskátlit alaposan visszavágjuk. A virágokat tőig eltávolítjuk.

Több helyen láttam már az idén meleg, rendszeresen öntözött helyiségben tartott növényen muskátlirozsdától foltos leveleket. Ezeket és egyéb foltbetegségeket, baktériummal fertőzött töveket is kezelni kell. A tünetes leveleket és muskátlitöveket eltávolítjuk és Amistar gombaölő szerrel permetezzük az állományt 2 alkalommal 7-10 napon belül. Jó, hogy az Amistar egyéb betegségeket is „gyógyít”, mint lisztharmat, peronoszpóra, szürkepenész, alternária stb.

A növényeket az éjszakai lehűlés miatt védett helyre tegyük és a talaj felső rétegét pedig új földdel feltöltjük. Az alapos beöntözéssel és tápoldatozással várjunk a valódi felmelegedésig.  

Dr. Varga Mária
szaktanácsadó