Növényvédelmi teendők – 2022. szept. 30. – okt. 6

Növényvédelmi teendők – 2022. szept. 30. – okt. 6

Pap Edina 2022. szept. 30.

Az év károsítókkal kapcsolatos megfigyeléseinek összefoglalásával, valamint az őszi teendők ismertetésével a 2022-es év utolsó növényvédelmi tanácsaival búcsúzom az olvasóktól erre az évre.

Elmondható, hogy a körülöttünk zajló események, a Covid-járvány, a közelünkben zajló háború mindennapjainkban sok-sok megpróbáltatással jártak. Az aszály évtizedes rekordokat döntött, ami fokozta a gazdálkodás nehézségeit, a forró időszakok pedig az élővilág valamennyi tagjának életét megzavarták. 

A kertészkedésben a fenti körülmények ellenére örömünket lelhettük. Igaz, sokat kellett öntöznünk, főleg a zöldségféléket, virágokat, fiatal csemetéket, de a betakarítás során eredményeket tapasztalhattunk.

Azt is elmondhatjuk, hogy növényvédelmi szempontból kedvezően alakultak a termesztéstechnológiai elképzeléseink. Nem voltak járványok (epidémiák) és tömegszaporodások (gradációk). A korai időszakban nem lépett fel a monília és a tafrina, és a kártevők megjelenése is váratott magára. Jó termés mutatkozott a gyümölcsfákon. Sok éven át a sárgabarack elfagyott, azt idén azonban a legtöbb gyümölcsösben szépen virágzott és termést is kötött.

A későbbiekben a gyümölcsmolyok, különösen az almamoly kártétele okozott gondot. A kertészkedők nagyobb része sajnos nem alkalmazza a szexferomon-csapdákat. Pedig sok gyümölcsfa esetében megéri a beszerzésük. Az optimális permetezés idejét jelzik ezek a csapdák, ezáltal környezetvédelmi szerepük sem elhanyagolható.

A vegetáció későbbi időszakában kisebb-nagyobb problémát jelentettek a levéltetvek. Egész évben érdemes figyelni rájuk és időben védekezni ellenük. Amellett, hogy így kisebb az okozott kár, vírusátvivő szerepük is korlátozódik.

Nyár közepétől sokfelé a tápanyag-egyensúlyi problémák is láthatóvá váltak. Érthető, mivel az időjárás szélsőségei rendre megakadályozták a tápanyagok felvételét. Többször kellett beavatkozni a vas-, a magnézium- és a kalciumhiányok esetében. 

Sikereket értünk el a nyugati dióburok-fúrólégy elleni küzdelemben. A technológiai fegyelem betartásával, a rajzás kezdetének, és a tömeges rajzásnak az alapos megfigyelésével az előző évek fertőzöttségi viszonyai a kezelt fáknál a 0%-tól alig tértek el. A diószüret idején sokan örülhettek, mi vásárlók pedig reménykedhetünk, hogy alacsonyabb áron juthatunk ehhez a nélkülözhetetlen csemegéhez.

A jövő évi felkészülésünk során ügyeljünk a károsítók áttelelésének megakadályozására. A mechanikai munkák (beteg diók összegyűjtése, moníliás gyümölcsök, hajtások eltávolítása, a károsodott levelek felszedése stb.) mellett a lemosó permetezések fontossága sem lehet kérdéses. A permetezés során nemcsak a fák teljes felületét, hanem a lehullott leveleket is kezelni kell.

A diófák talaját, a fák alatti teljes felületén érdemes elmunkálni gereblyével vagy saraboló kapával. Ezzel a 3-5 cm mélységben áttelelni készülő bábok nagy része a felszínre kerül és elpusztul.

A tisztogató munkák elvégzése után jó érzéssel tekinthetünk vissza kertjeinkre, hiszen megpróbáltunk mindent megtenni egészségi állapotuk megtartására.   

Dr. Varga Mária
szaktanácsadó