
Növényvédelmi teendők – 2018. május 5-11.
Több alkalommal történő permetezést követően még mindig károsít a selyemfényű puszpángmoly és eközben növekednek a hernyók. Nagy hernyó = nagyobb étvágy és látványos kár. A bábozódásra még várhatunk, addig a korábbiakban vázoltak szerint továbbra is permetezni kell!
A levéltetvek telepei egyre nőnek, és újabb és újabb növényfajokon jelennek meg. Minél később védekezünk ellenük, annál nehezebben tudjuk elpusztítani őket.
A körterozsda az utóbbi években annyira felszaporodott, hogy mára szinte nem ismerünk ellenálló körtefajtát. A gazdacserés gomba téli gazdanövényein, a borókaféléken, főleg a nehézszagú borókán rövid időn belül kialakulnak az ún. tavaszi spórák (ecidiospórák), amelyek a körtefa leveleire jutva ott megtelepednek és behatolnak a levelekbe. A védekezést ne halogassák – a látható tünetek sokkal később, június első felében alakulnak ki, akkor már elkéstünk. Az elkövetkező napokban az Antracol-t (feltételes forgalomban vásárolható), majd ezt követően 7-10 napon belül az Antracol+Score kombinációt alkalmazzák, majd ezt a kezelést ismételjék meg 12-14 naponta, 2-3 alkalommal.
A körtelevélbolha látványos felszaporodása megtörtént. A kártevő ellen a Mospilan-t ajánljuk, de a Vektafid A nyári higításban (1 dl/10 l víz), paraffinolaj-tartalma miatt hatásos.
Elérkezett a szőlő első permetezésének ideje, a szőlőhajtások meghaladják a 20 cm-t. Mivel a késő őszi, téli és az áprilisi csapadék határozza meg az peronoszpóra áttelelő képleteinek megerősödését, a kórokozó számára kedvező körülmények között ilyenkor kialakulhat a járvány. 2018-ban a peronoszpóra nem, de a lisztharmat esetében – a száraz, meleg időjárás miatt – várható a korai, még virágzás előtti nagyobb fertőzés. Már az első permetezéskor nagy figyelmet kell fordítani a kórokozó megfékezésére. A nagyadagú kén (Thiovit, Kumulus, Cosavet stb.) 5-7 kg/ha dózisban javasolt. Kombinációs partnerként réz (Rézoxiklorid, Champion stb.) vagy Dithane /Vondozeb stb. a peronoszpóra mellett a fekete- és fakórothadás, valamint az orbánc ellen is hatásos.
A szőlőmolyok rajzanak, ellenük is időszerű a védekezés (képen, fenn). Rajzás idején a Karate, lárvakeléskor az Avaunt vagy Insegar (feltételes forgalomban) ajánlott. Az atkák (levél- és gubacsatkák) elleni védekezés már megkésett.
Dr. Varga Mária
szaktanácsadó