Növényvédelmi teendők 2015. 08. 16-22.
A 2015-ös évben a diófák vonatkozásában találkozhattunk a legtöbb, legsúlyosabb problémával – beleértve a növényvédelmi gondokat. Éppen ezért úgy gondoltam, megpróbálom megvilágítani az előidéző okokat.
A dió Magyarország szinte egész területén termeszthető, de fokozott kései fagyérzékenysége miatt néhol termésbiztonsága nem kielégítő. Legjobb termőhelyei a Tiszaháton, folyók közelében találhatók.Köztudott, hogy a dió szereti a vizet. Bár az idén a dió a késő őszi, téli és késő tavaszi fagykárokat elkerülte, az idén tapasztalt szélsőséges hőmérsékleti viszonyok semmiképpen nem mondhatók optimálisnak. A hőség okozta károk 30 C-fok felett jelentkeztek, annál is inkább, hogy a levegő relatív páratartalma hosszú ideig igen alacsony volt. A nagy hőség a fákat esetenként arra kényszerítette, hogy lombozatuk egy részét lehullassák. A károk helyenként felületi perzselésben is megmutatkoztak.
Sok idős, még a nagyszülők által telepített diófa siralmas állapotát is kénytelen voltam látni. A levelek aprók maradtak, a hajtások száradtak, a terméskezdemények tömegesen lehullottak. A fa korona szélénél, az ún. facsurgóban ajánlottam a mélyre való lefúrást több pontban és a rendszeres vízadagolását némi tápanyaggal (pl. Volldünger+keserűsó) kiegészítve.
A diót baktériumos betegségek is károsíthatják. A gyökérgolyva megelőzése egészséges szaporítóanyaggal és telepítés előtti rezes beáztatással lehet. Előfordulhat baktériumos fertőzés a levélen, levélnyélen, hajtáson, hím virágokon és gyümölcsön. Fekete, szögletes, vizenyős foltok levélen, de a levelek nem hullanak le. A hajtások feketés foltjai alakulnak ki, amelyek később felszakadnak és rákos sebek keletkeznek. A gyümölcsburkon barna, vizenyős, egyre nagyobb foltok alakulnak ki, amelyek később megfeketednek, az egész termés héja megfeketedik és a magbél összezsugorodik. A védekezésben a rézszulfáttal való védekezés lehet eredményes (pl. Bordóilé NEO SC).
A dió gombás jellemző betegségei a gnomónia és a Microstroma (képen). A betegség következménye a teljes lombhullás júliustól, melynek következtében a fa legyengül. Barna szegélyű, középen kivilágosodó foltok alakulnak ki a levélen. A levelek sárgulnak, barnulnak, idő előtt lehullanak. Gyümölcsön csak a burkon fordulnak elő, néha az egész felületet beborítják. A védekezésre javasolt nagyszámú gombaölő szerből egyszerűség kedvéért a rezet válasszák.
A dió gyökérpusztulását több gombafaj okozhatja. Károsításuk megelőzősére szolgál az egészséges szaporítóanyag, a talaj 8-10 évig való pihentetése (szántóföldi növények termesztésével).
A dió ágrákosodása a vesszőket, ágakat és törzset károsítja zárt vagy nyílt rákosodás formájában. A sebparazita behatolása sebzéseken történik, amelyeket kerülni kell. Védekezés nyugalmi időszakokban történő rezes (Bordóilé 3%-os dózisban) permetezéssel. A vörös szemölcsös ágelhalás is ide sorolható, azonos ellene a védekezési javaslat
A kártevőkről a következő héten írok összefoglalót. Előzetesen annyit, hogy a sárga levéltetű és az almamoly, a gubacsaták és néhol a pajzstetvek okozták a legtöbb problémát
Dr. Varga Mária
szaktanácsadó