Melyik növény mit kedvel? Agyag, homok, mész, humusz

Sokféle olyan talajcsoportosítás létezik, amelyek mérhető jellemzőt emelik ki, így létezi a kémhatás (savanyú, semleges, lúgos), vagy a tápanyagtartalom, esetleg a szerkezet szerinti osztályozás. A kert talajának pontos ismerete fontos lenne, hiszen az oda ültetett növények számára életbevágó, hogy gyökereik milyen talajba kerültek. Másként fogalmazva, jó, ha a kertész is tudja, hogy a kiszemelt növény megél-e a rendelkezésre álló földben. Sok, felesleges pénzkidobással járó kudarctól mentheti meg magát, ha olyan növényt választ, amelyik beilleszthető a már ott élők közé. Egyes növények elégedettek meszes talajjal, vagy a savanyút kedvelik, mások számára fontos, hogy kötött agyagos talajban éljenek, ugyanakkor vannak homoklakók. Még ide tartozik az is, hogy a felsorolt, fontos talajtulajdonságokon viszonylag egyszerűen változtatni lehet.

Erre csak egyetlen példát említve, a magasra törő fenyők alá a fény bejut ugyan, de gyepet ilyen helyre csak akkor érdemes telepíteni, ha a talaj savanyúságát, meszezéssel vagy homokkal enyhítik. Ezután szükség van humusszal gazdagításra, lazításra, és következhet a fűvetés.

A talaj kémhatását pH-értékkel fejezik ki. A semleges a pH 7. Ha a szám ennél kisebb, akkor savanyú talajról, ha magasabb, akkor lúgosról, meszesről beszélünk. A dísz és haszonkertészeti termesztésre a gyengén savanyú és semleges kémhatású talajok a legalkalmasabbak. Lényegében két pH értéket érdemes megjegyezni. Az egyik a pH5,5, amely értéken vagy e fölött (pH 6,5-ig) a kertészeti növények többsége sikerrel nevelhető. 5,5 pH értéktől a talajélet megfelelő, a toxikus fémkoncentráció csökken, a növények nézőpontjából a nitrogén, foszfor felvehetősége nő. Magas pH értéken, 8, pontosabban 8,3 pH fölött már nem a meszesség, hanem a szikességet okozó nátrium ionok hatása jelentkezik. Ez alól kivételt képeznek az erősen agyagos, márgás talajok, ahol a kalcium ionok finom szuszpenziója okozz 8 körüli pH értéket

A mai növényárusítás, legyen szó, magról, palántáról, csemetéről, már feltételezi, hogy a legtöbb vásárló pontosan tisztában van azzal, hogy milyen termesztőközeggel rendelkezik. A növények kísérő jegyzékeken, vagy a szóbeli eligazításban legfeljebb annyi szerepel, mint például a vadcseresznye esetén: meszes, tápdús, kötött talajt igényel.

A talajtan komoly tudomány, megalapozott téziseiből szemlézve leszögezhető, hogy a termőföld négy fő anyagból áll, ezek az agyag, homok, mészkő (kalcium-karbonát) és a humusz. A kiegyensúlyozott kerti föld 20 százalékban tartalmaz agyagot, továbbá 65 százalék homokot, 10 százalék mészkövet és 5 százalék humuszt.

Az egyes talajtípusokat a szerint különböztetik meg, hogy ezekből az alkotókból mennyit tartalmaznak, s elnevezésük is eszerint változik. Az agyagos, nehéz, ragacsos, kötött, víztartó talajban az agyag részesedése legalább 40 százalékos.

A több mint 65 százalék homokot tartalmazó homoktalaj, száraz, nem tartja meg a vizet, és rendszerint gyenge, mert kevés benne a tápanyag, viszont poró

zus, gyorsan melegszik és könnyű vele dolgozni.

A humuszos talaj szerves anyagban gazdag, úgy jó a vízmegtartó képessége, hogy közben a vizet is átereszti. A legtöbb növény az ilyet kedveli.

Főbb talajtípusok

Agyagos

Előny: Megtartja a vizet és tápanyagokat szükséges növényi növekedést

Hátrány: Néha nehéz és ragad, néha száraz és kemény, nehezen aprítható; Rossz vízelvezetés, levegőtlen; Nehezen melegszik

Homokos

Előny:  Könnyen megmunkálható; Gyorsan melegedő

Hátrány:  Vízmegtartó képessége rossz; Kevés benne a tápanyag

Meszes

Előny :Mészkedvelő növények számára nélkülözhetetlen

Hátrány:  A só néha kiválik, s gyakran köves; Nehéz vele dolgozni; Nem tartja a vizet és a tápanyagokat

Humuszos        

Előny: Gazdag szerves anyagok; Könnyű megmunkálni; Anélkül is tartja a vizet, hogy ragacsos lenne;   Gyorsan melegszik

Hátrány:    Gyakran savanyú