Indul a kertverseny
Ki ne szeretné, ha a kertje mintegy megtáltosodva, a szomszédokénál pompásabb szezont produkáljon. Ehhez persze a természettel is szövetségre kell lépni, hiszen az emberi fortély mellett szükség lenne a fényre, melegre, csapadékra, mindarra, amit növények kedvelnek. A varázslat, amint a fagyok elmúltak, a talaj átalakításával kezdődhet. Egyszerűbb lenne a helyzet, ha szűz területről van szó. A legtöbb városias helyen már ott kornyadoznak bokrok, fák, néhány örökzöld van virágágyás és mohás gyep is. Ezekkel kellene a csodát végrehajtani, méghozzá úgy, hogy lehetőleg minden a helyén maradva a legjobb képen fessen.
Látatlanban ajánlható a talaj tömörödöttségének oldása, ami a fák, bokrok tövének ásását, a gyep szellőztetését jelenti. Biztos, hogy nem árt, ha ezek után a gyepre és a felásott részekre, négyzetméterenként egy vödörnyi olyan apró kavicsot –, hogy azt már homoknak is lehetne nézni – kellene szórni. A savanyú talajt kedvelők alá érdemes savanyú tőzeget teríteni.
Majd jöhet a műtrágya, a mostani kiskertbe való trágyák többsége már viszonylag hamar kerül olyan állapotba, hogy tápanyagául szolgáljon. Ezért az ilyet nem kell ősszel kiszórni. Persze sokat segítenek a hasznos talajlakók és a humusz. Ezek jelenlétére legegyszerűbben a szabad szemmel is látható giliszták számából lehet következtetni.
Szerves- vagy műtrágya kell-e a kertbe, teszik fels sokan a kérdést. A hagyományos istállótrágya beszerzése, különösen a városokban már nehéz, ráadásul az istállótrágyával tekintélyes mennyiségű, különböző fejlettségi stádiumban lévő rovar, pondró, kukac és egyéb vakond csemege is a kertbe kerül. A konfliktusok elkerülése érdekében a szerves helyett ajánlható a műtrágya, ha viszont mindenképpen szükséges a szerves anyag pótlása, akkor a gazdaboltokban, faiskola lerakatokban, barkácsáruházakban megtalálhatók az olyan kezelt szerves trágyák is, amelyekből a rovaréletet már kiírtották.
Sok száz féle műtrágyából lehet válogatni, a gyártók egyes növénycsoportok számára is összeállították a „mű” menüt, így a gyepeknek, virágzó-, örökzöld vagy a hagymás növényekhez. De kaphatók indító, fenntartó keverékek is. A halmazállapotuk is változik: lehetnek folyadékok, granulátumok vagy a klasszikusnak számító kristályosak. Ahogy a mosószereknél, ezeknél a legkorszerűbbnek a folyadékok számítanak, de a granulátumok is csodás mikrószerkezetek. A granulátumok hosszan tartó hatásúak, víz és a gyökérsavak által folyamatosan kioldódó tápanyagokat sokáig biztosítják a növényeknek. Nagyon fontos, hogy alaposan el kell olvasni a mellékelt utasítást, és azt ajánlott be is tartani. Aki teheti, az interneten is keressen az adott készítmény nevére.
A tápanyagpótlással látványos eredményeket lehet elérni, azonban egy-egy rosszul megszabott adag vagy helytelenül választott időpont nagy károkat, fűpusztulást is okozhat. Például, hó olvadása után a melegebb februárban, az esetleg zsendülő fűcsomók sokkos állapotba kerülhetnek, ha nyakon suhintják egy maréknyi karbamiddal. Ezek után a kipusztult fűcsomók helyét gyomok veszik át, ami újabb csapás a kertre.