Hang nélküli növénynyelv
Az informatikusok világában nem számít mellékvágánynak a növények kommunikáció-kutatása. Igen, a növények beszélgetnek! A kutatók már bizonyították, hogy létezik e hírcsatorna, a növény nyelv megfejtésével próbálkoznak. A tudomány jelenlegi állása szerint a Föld növényvilágának jó része az állatokéval összevethető bonyolultsággal reagál a környezetére. Az állati viselkedést vizsgáló etológia analógiájára alig három évtizede kezdődtek olyan növénykutatások, amelyek célirányosan vizsgálták ezeket a reakciókat. Ma már sok minden tudható arról, amiről korábban legfeljebb a fűben-fában orvosságot felfedező füves emberek vagy egyes természetfilozófia irányzatok képviselői hirdettek.
A növények a maguk, hang nélküli csendes nyelvén társalognak, azaz jeleket bocsátanak ki és társaik jelzéseit felfogják, elemzik, s a helyzet olyan, a maguk, korlátozott módján cselekednek is. Kétféle hírvivőt használnak: elektromos- és vegyi jeleket bocsátanak ki. A delejinformáció az érintkező gyökerekkel terjed, míg az illékony kémiai hírvivőket, amelyeket a levegő szállítja a közeli támoli növényekhez. Az állati szervezetek a másodperc töredéke alatt képesek az üzenetet továbbítani, de a növényeknél ez több óráig is eltarthat.
A növények közötti kommunikáció szempontjából fontos mérföldkő, amikor rájöttek arra, hogy egy dél-afrikai szavanna akác ( Acacia caffra ) vészjelet képes társainak küldeni, amikor leveleit egy antilop, a kudu legelteti. A veszély jelére a levelek keserű és a kuduk számára mérgező tanninokat és etilént bocsátanak ki. Az okos állat amint, beleszippant a levegőbe, megérzi ezt, s gyorsan továbbáll. A levegőben terjengő etilén, közli a többi akáccal, hogy itt vannak a kuduk, azok sebesen megkezdik a tanninok szintetizálását, hogy megvédjék magukat a potenciális támadás ellen.
Erdőinkben a türelmes és jó megfigyelők ugyanazt tapasztalhatják a nyárfásokban és a juharfák környékén és valószínű, hogy még sok példa van a „szolidaritás” kommunikációra a növényekben. Hogy miféle bonyolult mechanizmusról van szó, lerövidítve és némileg konyhanyelvre fordítva idézni lehet Szigyártó Lídia és Fodorpataki László A növények ökofiziológiájának alapjai című tankönyvének idevágó sorait: „a sérült sejtfalakból szisztemin szabadul fel. Ez a 18 aminosavból álló kis peptidlánc a sérülés helyéről a háncs útján elszállítódik a növény testének minden részébe és egy általános, szisztémikus védekezési reakciót indít be, a növény így sikeresebben ellenáll a következő sebzések kedvezőtlen hatásainak. Ezzel egyidőben a sérült sejtfalakból pektinázok és oligoszacharinok is felszabadulnak. Ez utóbbiak kötődnek a plazmamembránban levő receptoraikhoz, ezzel aktiválják a sajátos proteinkinázokat (szerin/treonin kinázok) és -lipázokat, beindítva a sejtek közötti jelzéstovábbítást.”
A növények képesek a növekedésüket a mellettük növekvő növényekkel összehangolni. Ha például a növény gyökerei érintkeznek ugyanazon faj másik növényének gyökereivel, kevesebb gyökeret növesztenek. Mondhatni, kissé visszavesznek, hogy az egész kollektíva egységesen fejlődhessen. Vagyis eldöntik, hogy versenyeznek, avagy nem.
A fák azonosíthatják az utódjaikat, és segíthetnek nekik növekedni. Egyes fák – így a fenyőkre jellemző –, hogy a szülők felismerik a lábaiknál növekvő fiatal társaikat, mondható gyerekeiket és tápanyagokat (cukrokat) biztosítanak a gyökereik és a mikorrhizák közvetítésével, amelyek kommunikációs hálózatként működnek. Vagyis így juttatják el, aljnövényzetben megbúvó utódaik számára a fotoszintézis termékeit. Ugyanis a fény hiányában képtelenek lennének a fotoszintézisre.