A tulipán ismertetése, ültetése
A lassan felmelegedő levegő következtében, hamarosan virágot bontanak a tulipánok.
A tulipán (Tulipa), hagymás növény, közel százötven faja ismert. Az összes faja tavasszal virágzik. A virágok a délelőtti, dél közeli órákban nyílnak. A köves, sziklás, hegyvidékeken, száraz gyepeken fejlődnek és kedvelik elsősorban.
Elterjedése, Európában, Közép- és Kelet-Ázsiában valamint Észak-Afrikában. Európában Hollandia számít a tulipánok hazájának.
Virágzási idejük, származásuk szerint csoportosíthatjuk őket. Virágzási idejük szerint megkülönböztetünk, - Korai fajtákat, - Tavasz közepén nyíló fajtákat, és - Késői fajtákat.
Hagymája tobozszerű és oldalán található a következő évi valamivel kisebb tartalék- vagy fiókhagyma, a pikkelyei alatt a rügyhagymák foglalnak helyet. A teljes hagymát, száraz, sötét barna buroklevelek fedik. Kevés levéllel rendelkezik, a hagymából 2-6 levél nő. A levelek húsosak, megnyúltak, hosszúkás vagy elliptikus alakzatúak. A levelek közül tőkocsányon emelkedik ki a virág. A leggyakrabban egy virágú, de előfordul, hogy több virágot is fejleszt, akár 5 virága is lehet. Nagy felálló virágai, harang formájúak. Lepellevelei zömmel, pirosak vagy sárgák, de előfordul a fehér, rózsaszín és a lilás-kékes változat, de még a fekete is. Ezen kívül, találhatunk köztük tarkát, csíkosat, foltosat. A virágok töve sötétebb színvilágú folttal rendelkezik. Porzói száma hat, termője felsőállású és három termőlevélből nőtt össze, valamint több magvú toktermése van.
A hagymák ültetésének ideje, ősszel, szeptember- és október hónapokban van. A hagymák tárolása ültetés előtt olyan hőmérsékleten történjen, hogy a növekedés ne induljon el. Ültetés előtt készítsük elő a talajt, trágyázzuk. Majd a megfelelő mélységbe ültessük el a tulipánhagymákat. Tavasszal a gyengén fejlődő, beteg növényeket földdel együtt távolítsuk el. A jó minőségű és a legszebb növényeket, csak az ültetést követő első tavasszal kapunk. A következő tavaszoktól már nem lesz olyan minőségű a virág, mint amilyen az első tavaszon volt.
A visszahúzódott hagymákat mindig időben szedjük fel, különben a virág évről-évre kisebb és gyengébb lesz. A hagymákat száraz, sötét, levegős helyen tároljuk. Ültetés előtt mindig tisztítsuk meg és gombaölő szerbe mártsuk, forgassuk be a hagymákat. Majd hagyjuk őket így, egy-két napig állni. Ne feledkezzünk meg a sajátvédelmünkről sem, használjunk kesztyűt és maszkot. Kiültetésnél a helyére ültessük, szeptember vagy október hónapokban.
[caption id="attachment_785" align="alignleft" width="300"] A legendás fekete tulipán[/caption]
Talaj igénye:
Jó vízáteresztésű talajt, napos helyet igényel. Gyakorlatilag minden talajban fejlődik, a pangó vizet nem bírja. Minden évben ültessük máshová. Ugyan arra a helyre ültetni minden évben nem túl szerencsés, már a fertőzés veszély miatt sem. Kiültetés előtt trágyázzunk. Virágzás előtt is használhatunk foszfor túlsúlyos műtrágyát, lombtrágya formájában kipermetezve. Nyugalmi időszakba ne öntözzük.
Kórokozók, kártevők:
A korokozói között gyakori a színtörést, levélmárványozottságot okozó vírus. Vírus vektorok elleni védelemmel, védekezhetünk ellenük.
A szürkepenész, ami a hagymákat és a föld feletti részeket támadja.
Gombabetegségek között gyakori és veszedelmes számára a Botrytis tulipae. Csávázással védhetjük a tulipánt.
Kártevői a levéltetvek, bundásbogár, gyökératkák. A levéltetvek nem csak kártételükkel ártanak a növénynek, de egyúttal vírusvektorok is.