A répával csak az kezdjen, aki szeret ásni
Legfeljebb mellékszereplője, valami jóféle leves egyik alkatrésze lehet a sárgarépa, de a hobbikertész számára ilyentájt azért is fontos, mert a borsóval együtt, a korán vethetők sora velük indul. A csomagküldők katalógusaiban fellelhető sárgarépa fotók láttán, a hobbikertésznek hamar kedve szottyan termesztésével próbálkozni l. A répával azonban csak az kezdjen, aki kedveli az ásást, e növény ugyanis a laza talajban érzi jól magát, pontosabban ilyen közegben fejleszt pompás karógyökeret. Ha a kötött a föld, akkor a narancsszín répa csak girbe-gurba csúfsággá sikeredik. Nemcsak a laza talaj, hanem a kellő táperő és a vaskos gyökér fejlődés kezdetén a gondos öntözés is fontos. Ahogy sok más népszerű haszonnövény, úgy biztos a sárgarépa is kalandos úton jutott el Közép-Ázsiából nyugatra. Rokona a murok szerepelt különböző varázsfőzetekben. A mai fajták még nyersen is finomak, a tápcsatornánkat felügyelő gasztroenteorológusok nem véletlenül kérik, hogy az esti nasi helyett inkább egy répát majszoljunk el. Táplálkozási szempontból érthető is hiszen 7 százalék cukrot, 1-1 százalék fehérjét, rostot és 0,2 százalék zsírt, vasat és foszfort is tartalmaz. A rostja főleg cellulóz, kisebb részben hemicellulóz és lignin. A répa ízért a glutaminsav és a más aminosav felelős. A narancssárga szín a β-karotinnak és a kisebb mennyiségben jelen lévő α- és γ-karotinoknak köszönhető. Ezek fontos alapanyagok, mert az α- és β-karotin az emberi szervezetben részben A-vitaminná alakul. élmény.
Miközben az ünnepi leves zöldségbetétjét szeldeljük a tányérban, érdemes a sárgarépa történetéből, hogy eleink nem mindig tudták milyen hasznos finomság él közelükben, hiszen felidézni annak a régészeti leletnek a historiáját, amikor a sárgarépa ikerkaszattermését megtalálták az ősember svájci cölöpépítményeinek tóüledékében. Ez azonban szerinte még korántsem bizonyítja azt, hogy az ősember valóban fogyasztotta volna a sárgarépa gyökerét, hiszen a húsos gyökér nem maradt meg az iszapban. Sokkal valószínűbb, hogy a cölöpépítmények lakói a fekhelyüknek használt szénával együtt vihették lakóhelyükre a sárgarépa felmagzott szárát is. Ennek termései hullottak a tóba a padozat repedésein át, és maradtak "tanúként" a múltat kutató utókorra. Akit érdekel a répatörténelem, sok más zöldséggel együtt jó sztorikat olvashat Mándy György: Hogyan jöttek létre kultúrnövényeink? című könyvében.
De napjaink répáira visszakanyarodva. Február végén, március elején vethető. Magjainak csirázásához elég a 4-8 °C, de igazi fejlődéséhez már melegebbre van szükség, az optimuma ugyanis 16-18 °C-on van. Fényigénye szerény, ezért köztesnövényként is termeszthető.
A professzionális répatermesztők pontosan ismerik elvárásai, de az amatőrök számára könnyű sikert hoznak a répák. Az ágyást már az előző év őszén fel kellene ásni különben a sekélyen megporhanyított talajban a sárgarépa gyökere elágazik, amorf alakú lesz.
A legjobb, ha 25-35 centiméteres sortávolságra vetik, de arra számítani kell, hogy a magok lassan kelnek , ugyanis ez az olajtartalmazó magok sajátossága. A mag ne kerüljön 2 centinél mélyebbre. Ha kikelt, úgy kell egyelni, hogy a sorban egymástól 5-6 centire álló egyedeket kell meghagyni. Erre a munkára nincs szükség, ha sikerül papírszalagra ragasztott magot vásárolni.
A sárgarépavetést gyakran kell kapálni, nemcsak a gyomok elleni küzdelem céljából, hanem azért is, hogy a talaj felszíne mindig laza, porhanyós legyen. A hosszabb tenyészidejű sárgarépákat két-három alkalommal trágyázni is kell.
Nem kell elkapkodni a répavetést, bőséges a vetőmagválaszték, rengeteg fajtából lehet választani, s ne feledjék, akkor dolgoznak hatékonyan, ha minden magból egy büszke répa lesz.