Az évelők átültetése

Tőosztással segíthetjük a növény ifjodását, új, fiatal hajtások fejlődését. Ez egyben az évelők leggyakrabban használt szaporítási módja.
A tavaszi és nyári virágzású évelők tőosztását általában ősszel, míg az ősszel nyílókat tavasszal végezzük el. Az őszi tőosztásra az első fagyok előtt 4-6 héttel kerüljön sor. Tavasszal a késői fagyok után, a forró nyári napok előtt 1-2 hónappal végezzük el a munkát, hogy a növényeknek legyen idejük jól begyökeresedni, és képesek legyenek a víz- és tápanyagfelvételre. A tavasszal szaporított évelők az első évben a szokásosnál később virágoznak.

A megfelelő időpont
Az évelők virágzási hajlamunk csökkenésével, a tő közepének barnulásával, kikopásával jelzik azt, hogy túlságosan besűrűsödtek, és normális fejlődésükhöz több helyre volna szükségük. A legtöbb évelőt 3-5 évente célszerű ritkítani, a krizantém (Dendranthema) és a gerebcsinek (Aster) tövét azonban 1-2 évente meg kell újítani. A húsos gyökerű évelőket, így a pünkösdirózsát (Paeonia) és a szívvirágot (Dicentra) elegendő tízévente átültetni. Ezek kevésbé bírják a bolygatást, és a legcélszerűbb a nyugalmi időszak végén szétosztani a tövüket, amikor az új rügyek már megduzzadtak. ügyeljünk arra, hogy rügyeket ne törjük le!
Az évelő növények tőosztását lehetőleg borús napokon végezzük, amikor némi esőre is számíthatunk. A művelet előtt 1-2 nappal alaposan öntözzük be a növényeket, és készítsük elő a talajt a szétosztott részek ültetésének helyén. A növény szárát 15-20 centiméter hosszúra vágjuk vissza, így könnyebben tudunk bánni vele, és a kisebb lombfelület párologtatásával a kezdeti időszakban kevesebb vizet a növény. éles élű ásóval szúrjunk minden oldalról 15-20 centiméterre a növény mellé a lehetőleg mélyebben, majd fordítsuk ki a növényt a talajból. Ha túl terebélyes a tő, akkor még a kiemelés előtt vágjuk 3-4 részre, és részenként emeljük ki a talajból. Rázzunk le a növény gyökeréről a földet, és távolítsuk el az elhalt beteg részeket.

Gyökérrendszertől függően
Az évelők gyökérrendszere más és más, ezért a tőosztásukat sem lehet egyformán elvégezni. A bojtos gyökerű évelők sűrű, finom gyökérzettel rendelkeznek. Ilyen növény többek között a kokárdavirág (Gaillardia spp.), a harangláb (Aquilegia spp.), a tűzeső (Heuchera spp.), a gólyaorr (Geranium spp.), a pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), a tündérvirág (Epimedium spp.), a turbántok (Tiarella cordifolia), a palástfű (Alchemilla mollis), a nyuszifül (Stachys byzantina), az árlevelű lángvirág (Phlox subulata), a kankalin (Primula spp.), a tüdőfű (Pulmonaria spp.), pázsitszegfű (Armeria maritima), a veronika (Veronica spicata), a kutyatej (Euphorbia myrsinites), a varjúháj (Sedum spectabile), az árvácska (Viola spp.), az üröm (Artemisia ludoviciana) és a közönséges cickafark (Achillea millefolium). Egyesek indával, vagy legyökeresedő szárral terjedve veszik birtokba a területet. Ilyen növény az indás ínfű (Ajuga reptans), a foltos árvacsalán (Lamium maculatum), a szagosmüge (Galium odoratum), a macskatalp (Antennaria dioica), az indás csatavirág (Polemonium reptans). Némelyek gyors terjedésük miatt kellemetlenné válhatnak. Ezeket a növényeket kiemelés után kézzel, vagy késsel vágjuk szét.
A nagyméretű, erős növekedésű, vaskos gyökerű növények tövét ásóvillával kell meglazítani, hogy könnyebben szét lehessen választani őket. A felszedett tőből válasszunk ki 3-5 életerős gyökeres hajtásdarabot, és azt ültessük el. A vékony, gyenge vagy száradó részeket ne használjuk föl. így szaporítható a hibrid szellőrózsa (Anemone x hybrida), a gerebcsin (Aster spp.), a méhbalzsam (Monarda didyma), a harangvirág (Campanula spp.), a kúpvirág (Rudbeckia spp.), a kardinálisvirág (Lobelia cardinalis), a macskamenta (Nepeta x faassenii), a bíbor kasvirág (Echinacea purpurea), a margaréta (Leucanthemum x superbum), a bugás lángvirág (Phlox paniculata), a tarkalevelű japán hölgypáfrány (Athyrium niponicum 'Pictum') a macskahere (Phlomis russeliana), a citromfű (Melissa officinalis), a hamuvirág (Ligularia dentata), a sisakvirág (Aconitum napellus), a bugatölcsér (Penstemon spp.), , a szibériai nőszirom (Iris sibirica), a poloskavész (Cimicifuga racemosa), a menyecskeszem (Coreopsis verticillata), a gerlefej (Chelone glabra), a jószagú cicakfark (Achillea filipendulina).
A megvastagodott föld alatti szárrésszel rendelkező növényeknél a tömör középső részből kiindulva több irányban fejlődik a növény. Egy részük, például a csótárvirág (Astilbe), a fáklyaliliom (Knifophia spp.), az aranyvessző (Solidago spp.), az árnyékliliom (Hosta spp.), a sásliliom (Hemerocallis spp.), valamint a díszfüvek és sásfélék (Hakenochloa macra, Pennisetum alopecuroides, Panicum virgatum, Miscanthus spp., Carex morrowii) mélyen gyökeresedő, erős, vaskos gyökérzetet fejleszt, ezért felszedéskor akár 30-40 centiméter mélyen is le kell ásni a talajba. A tövek szétvágására használjunk fűrészt, vagy éles ásót. A kiültetésre szánt hajtásdarabokon legalább egy hajtórügy legyen.

A nőszirom tőosztása
A kék nőszirom (Iris germanica) tőosztása külön odafigyelést igényel. Az évelők között a legközismertebb gyöktörzses (rizómás) növény. A virágzás után egy hónappal (július-augusztusban) választhatjuk le a fiatal gyöktörzs-darabokat, 10-15 centiméter hosszúra fordított V-alakban visszavágott legyezőszerű levélzettel. A gyöktörzs-darabokat úgy ültessük el a talajban, hogy a felső harmaduk kiálljon a földből. Hasonló módon szaporíthatjuk a gyöngyvirágot (Convallaria majalis), a bőrlevelet (Bergenia cordifolia), a tópartifüvet (Rodgesia), a keltikét (Corydalis) és a kapotnyakot (Asarum europaeum). A szibériai nőszirom (Iris sibirica) és a mocsári nőszirom (Iris pseudacorus) vízigényes növények, ezért gyöktörzsüket az árnyékliliomhoz hasonlóan néhány centivel a talajszint alá helyezzük el.

Nehéz esetek
Van néhány évelő dísznövény, ami tőosztás után nagyon nehezen regenerálódik. Ilyen a kerti szarkaláb (Delphinium x cultorum), a velencei kutyatej (Euphorbia characias ssp. wulfenii), a gyűszűvirág (Digitalis spp.), a kakukkszegfű (Lychnis coronaria), a kék iringó (Eryngium spp.), a hunyor (Helleborus), a fátyolvirág (Gypsophilla), a díszmák (Papaver spp.) és a sisakvirág (Aconitum). Ezeket, lehetőleg ne bolygassuk. A cipruska (Santolina chamaecyparissus), a levendula (Lavandula spp.), a rozamring (Rosmarinus officinalis), a sudárzsálya (Perovskia atriplicifolia), orvosi zsálya (Salvia officinalis félcserjék, amelyeket inkább félfás dugványozással, vagy bujtással szaporítsuk.

ültetés
A felszedett és kiválogatott növényi részeket a lehető leghamarabb ültessük el végleges helyükre. ültetés előtt a talajt jól elő kell készíteni. A korábbi növények helyét komposztfölddel, humusztrágyával töltsük fel, és ide lehetőleg más faj kerüljön. A talaj legyen laza, porhanyós. A növényeket új helyükre az eredeti ültetési mélységben helyezzük el. Az árnyékliliom (Hosta), és más nedves talajt igénylő évelő dísznövény gyökérnyaka 2-3 centivel kerüljön a talajfelszín alá. Az elültetett töveket alaposan öntözzük be. Ugyanez vonatkozik az újonnan vásárolt, konténeres évelők ültetésére is. Az ősszel elültetett növényeket közvetlenül a tél beállta előtt 8-10 centiméter vastagon félig érett komposzttal, vagy hullott lombbal, fenyőgallyakkal. A túl korai takarás azért káros, mert a növény még nem készült föl a telelésre, és a viszonylag meleg mulcstakaró alatt hajtani kezd, az új hajtások pedig tavasszal lefagyhatnak.

Pap Edina

Kapcsolódó téma: Ivartalan szaporítási módok II. : Bujtás és tőosztás