Érdemes időt szánni a talaj megismerésére
A talajtan komoly tudomány, megalapozott téziseiből szemlézve leszögezhető, hogy a termőföld négy fő anyagból áll, ezek az agyag, homok, mészkő (kalcium-karbonát) és a humusz. A kiegyensúlyozott kerti föld 20 százalékban tartalmaz agyagot, továbbá 65 százalék homokot, 10 százalék mészkövet és 5 százalék humuszt.
A mai növényárusítás, legyen szó, magról, palántáról, csemetéről, már feltételezi, hogy a legtöbb vásárló pontosan tisztában van azzal, hogy milyen termesztő közeggel rendelkezik. A növények kísérő jegyzékeken, vagy a szóbeli eligazításban legfeljebb annyi szerepel, mint például a vadcseresznye esetén: meszes, tápdús, kötött talajt igényel.
A talajtípusok meghatározásában, ha nem is pontosan, de segítenek a természetes körülmények között megélő növények.
Talaj típus Növények
Agyagos Pitypang, százszorszép, szulák, gyertyán, bükk, tölgy.
Homokos Nyárfák, fenyők, gesztenye.
Meszes Pipacs, bogáncs, mustár, fehér here, bodza, mogyoró, dió, hárs.
Humuszos Páfrányok, csalán, boglárka, hanga, gyékény.
A talaj kémhatását pH-értékkel fejezik ki. A semleges a pH 7. Ha a szám ennél kisebb, akkor savanyú talajról, ha magasabb, akkor lúgosról, meszesről beszélünk. A dísz és haszonkertészeti termesztésre a gyengén savanyú és semleges kémhatású talajok a legalkalmasabbak. Lényegében két pH értéket érdemes megjegyezni. Az egyik a pH5,5, amely értéken vagy e fölött (pH 6,5-ig) a kertészeti növények többsége sikerrel nevelhető. 5,5 pH értéktől a talajélet megfelelő, a toxikus fémkoncentráció csökken, a növények nézőpontjából a nitrogén, foszfor felvehetősége nő. Magas pH értéken, 8, pontosabban 8,3 pH fölött már nem a meszesség, hanem a szikességet okozó nátrium ionok hatása jelentkezik. Ez alól kivételt képeznek az erősen agyagos, márgás talajok, ahol a kalcium ionok finom szuszpenziója okozz 8 körüli pH értéket
Vannak talajtani laboratóriumok, amelyek precíz vizsgálat után pontos eredménnyel szolgálnak, sőt tanácsit is adnak, hogy mivel lehet elérni a kívánt változtatást. Azonban nem csak a természetesen megélő növények segítenek a talajtípus felismerésében.
A talaj kötöttségét illetően viszonylag pontos eredménnyel járó házi vizsgálatot is lehet végezni. A talaj felszínéről vett maréknyi földet meg kell nedvesíteni, ebből próbáljanak labdát, vagy hurkát gyúrni. Ha nem sikerül, a föld nem áll össze, mállik, akkor a talaj laza. Sok benne a homok, a vizet könnyen átereszti, kiszáradásra hajlamos. Ha sikerül a hurka, labda, de az a nyomásra törik, akkor középkötött – agyag- és homokszemcsékből áll. Ez jó, mert az ilyen talajok víz- és levegőháztartása jó. Ha a földből formált hurka képlékeny, azaz nem törik, akkor abban sok az agyag. Az ilyen rosszul veszi fel és nehezen vezeti a vizet, kiszáradáskor pedig megrepedezik.
A talaj szerkezete is fontos tulajdonság. A vizsgálatot egy lapos tálon lehet elvégezni. A talajból néhány dekányi mintát meg kell szárítani, és alaposan szétmorzsolni, majd átszitálni. A megmaradó apró rögökből legalább ötvenet egy itatósra kell helyezni, és ezt óvatosan, vízzel kell elárasztani. Ha a morzsák több mint fele nem esik szét, akkor a talaj szerkezete jó. Ha az arány ennél rosszabb, akkor a talajszerkezet közepesen jó. Ha viszont morzsás szerkezetét az összes szemcse elvesztette, akkor rossz.
A mész mennyiségének meghatározásához ecetre és egy diónyi talajrögre van szükség. Ha a rögre öntött ecet pezsgést kelt, de nem habzik akkor a talaj mésztartalma éppen elegendő. Ha a reakció habzással jár, sok a talajban a mész. Ez gátolja a kálium és más elemek felvételét. Az ilyen talajon a növények levelei sárgulnak és elhalnak. Előfordulhat, hogy a talajminta nem reagál az ecetre, akkor a mészhiány esete áll fent
Egy univerzális pH mérő lakmuszpapír segítségével a talaj kémhatását is meg lehet vizsgálni. A száraz talajból egy evőkanálnyi mintát két és félszer annyi vízben kell elkeverni és vizes oldatába kell a papírt mártani. A papír elszíneződését a dobozon lévő skálával összehasonlítva megállapítható a talaj pH-értékét.