2023. évi 21. növényvédelmi felhívás – Zsigó György

Tehetetlenül, ezért szomorúan írok a pusztuló örökzöldekről, most elsősorban a néhány hónap alatt kiszáradó lucfenyőkről. Talán a gutaütés ölte meg, szárította el ilyen gyorsasággal a kajszifákat. A savanyú talaj, a nagy hőmérséklet-ingadozás, a csapadékos időjárás és a téli fagy fákat legyengítő hatása után gombák, baktériumok és fitoplazmák végezték ki a már különben is beteg kajszikat. Hasonlóan komplex okok állhatnak a lucfenyők egy-két hónap alatt lejátszódó elhalásában is. Majdnem mindegyik az időjárásunk megváltozására vezethető vissza. 

Az örökzöldek télen is párologtatnak, de a hó nélküli száraz teleken csak sínylődtek, szomjaztak. A házak fölé nyúló faóriásokat különben is nehezen lehetne a gyökérzónáig beöntözni és egy erősebb éjszakai talajmenti fagy akár meg is szakíthatná a nedves földrétegben álló gyökereket.

A fafajok közül talán a fenyőféléknél van a legjelentősebb szerepe a mikorrhiza gombáknak. A hifafonaluk egyik része belenő a gyökérbe, míg a másik részük tápanyagot és vizet közvetít a fenyő gyökeréhez. A mikorrhizák nélkül nem tudnának tápanyagokat felvenni a talajból. Sajnos a száraz évszakokban ez a kapcsolat is sérült, megszűnt. 

Az elmúlt nyarak eső nélküli kánikulai forróságában és a szokatlanul nagy légszárazságban – a többi növényhez hasonlóan – a tuják és a fenyőfélék is több vizet párologtattak. Azonban a „kilehelt” vízmennyiséget, a már különben is sérült gyökérrendszerükkel nem tudták pótolni. Tovább gyengültek a fák. 

A csepegtető öntözés gyakran még inkább rontott a helyzeten. A tuják tövéhez rakott, napi 20 percben működő berendezések nem érnek sokat. Ugyanis a csurgó körül vannak a gyökereik. Ide kellene irányítani hetente legalább egyszer, a kb. 8-10 órán át tartó éjjeli öntözést. Így biztosan átnedvesedne a gyökérzóna.

A nagy melegben lecsökkent a fák gyantatermelése is és ezzel megroggyant a védelmük a külső károsítókkal, elsősorban a szúbogarakkal szemben. Ezek könnyebben be tudtak hatolni a törzsekbe, ágakba. Ahogyan a kajszinál a kórokozók, itt végül a szúbogarak foglalták el a legyengült növényeket. Ők tették fel a pontot az i-re!

Sok kertben részlegesen vagy már teljesen kiszáradtak a fenyőfák, főleg a lucfenyők (1. kép). A folyamatosan rajzó szúbogarakkal különben sem vehetjük fel a harcot, folyamatosan ismételni kellene a védekezést ellenük. De különben is, ki permetezné meg évente többször is a házikertek vagy a hegyoldalak óriási fáit? Engedélyezésre vár a szúbogarak elleni feromoncsapda, amivel gyéríteni lehetne a kártevőket, és meg lehetne hosszabbítani a fenyők élettét.

A rovarok mellett a kórokozó gombák is kivették a részüket a pusztításból. Ezek most a lepergett tűlevelekben várakoznak. A számukra megfelelő időjárásnál és a fogékony növényeknél további fertőzést okozhatnak. Ezért fontos teendő a lehullott tűlevelek összegyűjtése és eltávolítása. Ennek tűzvédelmi szempontból is nagy jelentősége lenne, mert a gyantás tűlevelek könnyen lángra kapnak.

„Még tíz évet adok a tujáknak!” – hallottam néhány éve egy neves kertészprofesszortól. Úgy tűnik, hogy beigazolódott a jóslata. Barnuló tujasövények között sétálhatunk a parkokban, az utcákon. Egyre több a kopasz ezüstfenyő is (lásd a 2. fotót), és néhol az erdeifenyők sincsenek jobb állapotban. A 3. fénykép Hegyesden készült, kirándulás közben, erdőben, a fenyő természetes környezetében. Ott is pusztulnak! El kell fogadnunk, hogy az örökzöldek közül jó néhány faj nem bírja az egyre sivatagosabbá váló klímánkat. A kiszáradt faóriásokat pedig el kell engednünk, már nem tudjuk visszazöldíteni őket. Ne várjunk a kivágásukkal! A sekély gyökerű fenyőket könnyen kidöntik a mostanában gyakori viharok!

Ha valaki mégis örökzöldeket ültetne a kertjébe, akkor lehetőleg szárazságtűrő fajt, fajtát válasszon. Érdemes konzultálni egy szakemberrel, és nem csak a látvány alapján kiválasztani a legközelebbi faiskolai lerakatból az árut. Meg kell oldani a megfelelő öntözést, így talán a tuják és a lucfenyők is tudnának annyi gyantát termelni, hogy még megélnének nálunk. Hasonlóan megoldandó feladat lesz a nyári párásítás, a rendszeres tápanyagellátás és valószínűleg permetezni is kell majd ezeket a növényeket. A fenyőfélék közül talán a Pinus fajok (feketefenyő, erdeifenyő stb.) jobban bírják a hazai viszonyokat. 

Mit válasszunk az örökzöldek helyett? Én el tudtam fogadni, hogy a kertemben télen lombnélküliek, de tavasszal virágoznak, nyáron a dús lombjukkal hűsítenek, ősszel a színes lombjukkal díszítenek a lombhullató cserjék és a fák. A lehullott lombot is a növények alatt lehet hagyni, bár a gyepről azért összegereblyézem és a komposztrakást töltöm fel a levelekkel. Úgy látom, hogy pl. a mogyoró, a tűztövis, a madárbirsek, a nyári orgona, a cserjés gamandor, a keskenylevelű olajfagyal, a babérmeggy, a most divatos korallberkenye, a lonc-, magnólia- és a borbolyafajok szépen díszlenek a kertjeinkben, viszonylag jól bírják változó klímánkat. Sőt, némelyiküknek a levele télen is fennmarad az ágakon, ezek is „örökzöldek”, vagy inkább „télizöldek”. 

A szemet is gyönyörködtető és ugyanakkor termést is adó gyümölcsbokrokban, fákban vagy az árnyas kerti lugasnak is nevelhető csemegeszőlőben, kiviben is lehetne gondolkodni (4. kép). Egyre több rezisztens fajta kapható, amelyeket nem, vagy csak ritkán kell permetezni! Már a közterületeken, díszparkokban is találkozhatunk velük. A nagy fenyők alatt savanyú lesz a talaj, tehát ha ugyanoda lombhullató fajt ültetnének, akkor várjanak egy-két évet. Ennyi idő alatt általában mérséklődik a talajsavanyúság.

Még a kertekben is károsítanak, de már a lakásokban is megjelentek a poloskák. Úgy tűnik, hogy jelenleg nyerésre állnak velünk szemben. A legfőbb gond az, hogy az érésben lévő zöldségekben, gyümölcsfákon nem tudunk rovarölő szereket használni az élelmezés-egészségügyi várakozási idők (é.v.i) miatt.