2022. évi 8. növényvédelmi „kártevő rovaros” felhívás – Zsigó György

2022. évi 8. növényvédelmi „kártevő rovaros” felhívás – Zsigó György

Pap Edina 2022. ápr. 22.

Húsvétkor sok helyre eljutottam az országban és úgy láttam, hogy hirtelen beindultak, kivirágoztak a meggyfák, a szilvafák, a körtefák, az almák pedig már pirosbimbósak voltak. Ezekben a kertekben lehet, hogy egy kicsit elkéstem ezzel a felhívással.

Ugyanis a poloskaszagú szilvadarázs ellen már fehérbimbós állapotban, a vértetű és a körte-levélbolha ellen pedig a virágzás előtt el kell kezdeni a védekezést. Szerencsére még most is megállíthatjuk a kártételüket és nem is okoznak mindenhol akkora gondot, hogy permetezni kellene ellenük.

Ahol a kb. 1 cm nagyságú, kirágott, ürülékes belsejű, poloskaszagú termések borították a fák alját, ott a poloskaszagú szilvadarázs garázdálkodott. (A szilvamoly később jelentkezik és a magot nem rágja meg, csupán a gyümölcshúsból táplálkozik.) A poloskaszagú darázs egynemzedékes kártevő, a talaj felső rétegében telel báb alakban. A szilva virágzása előtt bújik elő és egyenesen a virágkelyhekbe rakja a tojásait. Amennyiben kb. 2 mm-es, barnuló foltokat látnak a csészeleveleken, sziromhullás után minél gyorsabban egy felszívódó készítménnyel kell védekezni a kikelő lárvák ellen. A Mospilan 20 SG és a névváltozatai azok a felszívódó rovarölők, amik engedélyezettek ellene. Méhkímélő készítmények „méhekre nem jelöléskötelesek”. Állítólag védekezni is lehet az előrejelző ragacsos fehér lapokkal, már a virágzás előtt ki kell akasztani ezeket a fa mindegyik oldalára, minél többet. A darázsról, a csapdázásáról kiváló leírást találnak itt.

Még meg lehet fogni a körte-levélbolha fajokat is (képen). Aki elvégezte az olajos lemosást előnyben van, de nem dőlhet hátra a karosszékben. A virágzás előtt az áttelelő nőstények tojásrakását egy szárító hatású poliszulfidos (pl. Tiosol) vagy káliszappanos (pl. Biosol Káliszappan) permetlével lehet visszafogni. Ezeket a szárító, oldó hatású készítményeket még később is használhatják, pl. a narancsolaj hatóanyagúakról is jót hallottam. Virágzás után a III. kategóriások közül két felszívódó engedélyezett, a Laser Duplo és a Mospilan 20 SG. A kaolintartalmú kontakt Surraund WP-ről a termék képviselője azt mondta, hogy az aprószemcsés kaolintól „halálra vakarja magát a rovar”. Szinte megsajnáltam a bolhát…

Több permetezéssel is felér, ha kedvezőtlen körülményeket tudunk teremteni a kártevőnek. Táplálkozásra és szaporodásra is kedveli a friss lombot és a párás mikroklímát. Kerüljék az erős metszést, a túlzott nitrogén-trágyázást és öntözést. Szellősen metsszenek és a vízhajtásokat folyamatosan távolítsák el!

A nemrégen megtalált sárga körte-levélbolhát ismertetiebben a cikkben dr. Kontschán Jenő intézetigazgató.

Ha fehér vattacsomókat látnak az almafa ágain, a kéregrepedésekben vagy a metszési sebeken és piszkos vörös „véres” lesz az ujjuk a váladékuktól, akkor biztosak lehetnek abban, hogy a vértetvek telepedtek meg a fáikon. A nyáluktól dudorok, ágelzáródások keletkeznek, a mézharmattól a gyümölcsök szennyeződnek.
Elvileg a gyökereken telel át, de az enyhe telek következtében, egyre gyakrabban találkozhatunk olyan nyári telepekkel, melyekben élve maradnak a rovarok. Az őszi olajos lemosással gyéríthetjük a kérgen lévő telepeket. A gyökerekre húzódók ellen – nyilvánvalóan - nem hat az olajos lemosás. Ezek ellen az olajos „bokamosást” javasolják a szakkönyvek. Lehet, hogy hatásos a talaj felszíne alatt megbújók ellen, de ha beöntözzük az almafák tövét valamelyik olajos rovarölővel, akkor komolyan károsítjuk a kertünk talaját is. Rügypattanáskor, illetve zöldbimbós állapotban a felfelé vándorlók ellen a viaszburkot feloldó olajos készítmény mellé adagolt Pirimor 50 WG-vel permetezhetünk. Sziromhullás után és nyáron is használható. Szapora rovar, 10-13 nemzedéke is lehet évente, ismételni kell a kezeléseket. A viaszréteg feloldására adagoljanak pl. Biosol Káliszappant, egy tapadásfokozót vagy valamelyik olajos lemosó szert, már a hígabb nyári dózisával.

Nem lehet csak a permetezésekre hagyatkozni. Az erősen metszett fákon, a gyökérsarjakon, a sűrű lombkoronában jól érzik magukat. Kerülni kell a túlzásba vitt nitrogéntrágyázást! A vízhajtások kivágásával, a sebtisztítással és a seblezárással is sokat tehetünk. Szerencsére segítőnk is akad: a vértetű-fürkész, amelynek egyetlen nősténye akár 140 vértetűt is képes elpusztítani. A katicák is segíthetnek, lásd a hónap fotóját!

Kíméljük a barátainkat, a működésük alatt ne használjuk a piretroidokat pl. Decis, Karate Zeon 5 CS, Kaiso Garden, Lamdex Extra, stb.

Jó egészséget, jó kertészkedést!

Zsigó György, NMNK