2022. 08. 25.

szolo szurekerothadas (2)

2022. évi 18. növényvédelmi felhívás – Zsigó György

Úgy tűnik, hogy az idén István napja után beigazolódott a népi megfigyelés: az országban mindenhol esett valamennyi eső és hűvösebbre is váltott az időjárásunk. Bertalan napját, augusztus 24-ét pedig sok helyen már az ősz kezdetének tekintették. A károsítók gyorsan reagáltak a változásokra.

A hirtelen lezúduló eső repesztette a szőlőbogyókat. A szelek már eddig is karcolták, a szomjazó hangyák, darazsak, katicák kirágták a szemeket. Az érésük is előrébb jár, már vékonyabb a bogyók héja. 

AzOMSZ 10 napos előrejelzése Budapest, Győr, Miskolc, Szeged, Debrecen és Pécs környékére is folyamatos esőzést és magas hőmérsékletet jósol. Sérült bogyók, meleg és csapadék, eljött a szürkepenész (botritisz) ideje (képen).

A gomba soktápnövényű, sőt az elhalt növényi részeken is megél. Tehát, gyakorlatilag mindig jelen van a környezetünkben, csak a számára alkalmas időjárást és növényfelületet várja. A szürkepenész berobbanását mindössze a megelőző 15-20 nap határozza meg. Éppen ezért az előrejelzése sem megoldott. Most a fürtön jelentkezhet. A korai fertőzésnél zöld vagy savanyú rothadásnak hívjuk a betegséget. Később, a bogyókon szürkésbarna foltok, majd a kiverődött egérszürke, bársonyos penészgyep jelzi a fertőzést. Ekkor már csak a beteg fürtrészek eltávolítása is segíthet (késsel, bogyózó ollóval).  Úgy tűnik, hogy most a gomba terjedésének kedvező napok jönnek! Csak megelőzéssel védekezhetünk ellene! III. kategóriás pl. a Chorus 75 WG (14 nap), a Quadris (7 nap), a Switch 62,5 WG (bor:21, csemege:35 nap), a Teldor 500 SC (csemege:7 illetve bor:14 nap), a Cantus (28 nap), a Prolectus (bor 21, csemege 14 nap), a Qualy (21 nap) Idei újdonság a Botrefin (21 ill. 35 nap), a Kenja (21 nap). A Cabrio Top egyben lisztharmatra és peronoszpórára is engedélyezett (35 nap).

Örvendetesen megnőtt a III. kategóriás „bio szerek” száma is, mindegyik é.v.i-je „nk”. Tehát az előírások betartásával, akár a szüret előtti napokban is permetezhetünk velük. Egy parazita gombát tartalmazó „bio szer” a Botector, de az Oroganic, a Polyversum és a Protexio is engedélyezett a biotermesztésben.

A réztartalmú szerek közvetlenül nem hatásosak, a szakirodalom szerint még a 3%-os bordóilében is kicsírázik a gomba.

Az eső után négyzetméterenként 4-5spanyol csupaszcsigát is találtam az egyik pesti kertben. A nedves környezetben felébredtek, itt máris jelentős a kártételük. Még sok zöldséget, dísznövényt megrághatnak. A hobbikertészeknek maradtak a csalogató módszerek, a sörcsapda, a dinnyehéj és az árkolás, a hajnali begyűjtés és az indiai futókacsa, amit bérelni is lehet. Köszönöm Túróci Ágnesnek a faj meghatározását, ezt a színváltozatot még nem láttam. Ő Tárnokon már inkább a szárazságot jobban tűrő malaccsigával találkozott az idén. Tavasszal egyvideó is készült a „malackáról”.

A gyümölcsmolyok számábana tegnapi mérések alapján nem látok jelentős csökkenést. Az almát és a körtét még károsíthatja az almamoly, a szüretig még néhol fel kell venni a permetezőgépet. A10. felhívásban soroltam fel az engedélyezett készítményeket. Korábbi szüretre készülhetünk, ezért az élelmezés-egészségügyi várakozási időkre (é.v.i.) most kiemelten figyelni kell. A zárójelekben a napokban megadott é.v.i-ket soroltam fel.

Az almatermésűeknél a mankocebek betiltása után moníliára a réztartalmú gombaölők és pl. a Chorus (21 nap) és a Polyram DF (7 nap) is engedélyezettek. Egyes fajtáknál a varasodásra (6. felhívás) is figyelni kell. 

Még mindig érdemes kalciumtartalmú lombtrágyákkal kombinálni a permetlevet a jobb tárolhatóság érdekében.

A diófákat továbbra is különös figyelem övezi. A saját tapasztalatom és a kertészek visszajelzései is azt mutatják, hogy a korábbi évekhez képest most kevesebb a károsított termés a fákon. Még ne bízzuk el magunkat! - javasolta Böröczky Károly diótermesztéssel is foglalkozó növényorvos kollégám. Valóban, a fenti táblázat keddi adatai is azt mutatják, hogy az ország két pontján nőtt a sárgalappal befogott dióburok-fúrólegyek száma. Nem egységes az ország a légy rajzásában; két helyszínen csökkent a számuk, Siklóson pedig idáig sem ragadt sok légy az előrejelző lapra. Tehát csak a saját fájukra, a fa tetejére kifüggesztett ragacsos sárgalap fogása alapján dönthetnek a permetezések indításáról. A14. és a16. felhívásban részletesen ismertettem a technológiát.

Mintha a két poloskafajból is kevesebb lenne az idén. Ahol mégis megjelentek és jelentős kárt okoznak, ott az adott növényre engedélyezett rovarölő szerrel védekezhetnek. A folyamatosan szüretelt paradicsom esetében a Cyperkill 25 EC, a Deltam, a Karate Zeon 5 CS és a „bio” Neemazal-T/S is mindannyian 3 nap é.v.i.-vel rendelkeznek. Elképzelhető, hogy a szárító hatású narancsolajat tartalmazó Oroganic (más néven Prev-Gold, illetve Prev-Gold Garden) is csökkentené a számukat. Az é.v.i-je „nk”, azaz „nincs korlátozás”. Sokan az esti slagozással, vagy a kézi gyűjtögetéssel, rovarhálóval védekeznek ellenük.

Jó egészséget, jó kertészkedést!

Zsigó György, NMNK