2022. évi 14. növényvédelmi felhívás – Zsigó György
Pap Edina
2022. júl. 5.
Úgy tűnik, hogy jó néhány károsító jobban tűri a szárazságot, mint a kerti növényeink. Ahol pedig esett, vagy öntöznek, és ha mindezek mellett pl. mélyfekvésű ágyásokban, sűrűbb állománnyal és érzékenyebb fajtákkal rendelkeznek, ott már kifejezetten vigyázni kell pl. a peronoszpóra fajokkal (13. felhívás), és közeli rokonával a fitoftórával is.
Ez utóbbit paradicsomvésznek, illetve burgonyavésznek is hívják, attól függően, hogy melyik növényt fertőzte meg. Jól ismerik a tüneteit: vészes gyorsasággal leszáradnak a bokrok levelei. A kontakt réztartalmú gombaölők mellett pl. az Amistar, a Proplant, a Polyram DF, a Ranman Top mindkét növényre engedélyezett, míg az Orvego csak a krumpliban használható.
A poloskákat sem zavarja a meleg. A védekezéssel kapcsolatban nem tudok újat mondani; az adott növényre engedélyezett készítményekkel és ismétlésszámmal permetezhetnek. A zöldségek esetében már az élelmezés-egészségügyi várakozási időkkel (é.v.i.) is számolni kell! Természetesen rovarhálózással, kézi leszedegetéssel is próbálkozhatnak. Egy komoly szőlős szakcikk szerint a körömvirág, a levendula, a spenót és a libatop szépen kicsalogatja a poloskákat az ültetvény szőlőfürtjei közül.
Nagy melegben és a hirtelen változó hőmérsékleten, vagy ha ingadozik a talaj és a levegő nedvessége, akkor a paradicsom és a paprika nem tudja felvenni a talajból a kalciumot. Hiánya csúcsrothadás (feketetalpasság) formájában jelentkezik a bogyók csúcsi részén (képen). Még lehet pótolni, olyan lombtrágyákkal, amelyek szerves kötésben tartalmazzák a kalciumot. Ilyen pl. a Wuxal kalcium vagy a Damisol kalcium. A szüretig többször ismételhetik a permetezést. Az almánál is fontos a lombtrágyázás, ahol a tároláskori foltosságot előzhetik meg ezekkel a kezelésekkel.
A kálium a termések színeződéséért, a gyorsabb érésért és az eltarthatóságáért felelős tápelem. Ezen tulajdonságok erősítésével egyben az aszály és a Nap káros hatását is ellensúlyozzuk. Ebből többet kérnek a növények, és a talajon keresztül is fel tudják venni. A magas káliumtartamú NPK-műtrágyák segíthetnek. Pontosan számolják ki a dózist! Lombtrágyázhatnak is, mivel a leveleken át is felszívódik. A kálium hiányától zöld marad a kocsány körül a paradicsom, zöldtalpasságnak is hívják ezt a hiánybetegséget.
Megkezdődött a nyugati dióburok-fúrólégy rajzása. Hogyan védekezhetnek a házikertesek? Néhány lehetőséget összegyűjtöttem.
- Akik nem permeteznek, de a lehető leggyorsabban felszedik és megtisztítják a lehullott, a baktériumos fertőzéstől feketén nyálkás szemeket, a nyüveket is tartalmazó burkot azonnal semmisítsék meg (távolítsák el), így megakadályozzák a nyüvek talajba vonulását, áttelelését. A korábbi tapasztalatok alapján, úgy tűnik, hogy a termés több 10%-ban is megmenthető ezzel a módszerrel.
- A permetezést választva, a felszívódó Mospilan 20 SG (30 nap év.v.i.) és a kontakt Karate Zeon 5 CS (14 nap é.v.i.) engedélyezett. Ezekkel a rovarölőkkel a teljes fát kell kezelni, apró cseppekkel és tapadásfokozó adalékot is keverni kell a permetlébe pl. Silwet Star, Nonit, Heliosol. A júliustól szeptember végéig rajzó légy ellen többször, kb. 10 naponta ismételni kell a permetezést.
- A Coragen 20 SC szükséghelyzeti engedélyt kapott dióban. Felhasználható: „2022. június 1-től 2022. szeptember 28-ig. A dióban maximum 2 alkalommal 0,175-0,2 l/ha dózisban 600- 1000 l/ha permetlé mennyiséggel kijuttatva.” – idéztem az engedélyéből. Dióban az élelmezés-egészségügyi várakozási idő 21 nap. Tehát ezt is jó minőségben, a teljes fát lefedő permetezéssel kell kijuttatni.
- Már többször is hírt adtam a Combi-Protec csalétekről, amely már 0,5 literes kiszerelésben is kapható. Ebből készíthetünk – a szigorú technológiai előírásokat betartva – 20 liternyi permetlét, oly módon, hogy 5 zacskó (4 grammos) Mospilan 20 SG-vel is kombináljuk. Tudom, hogy a mi permetezési gyakorlatunkhoz képest nagyon furcsának tűnik az ajánlás, miszerint ezzel mennyiséggel akár 70-100 temő korú fát is kezelhetünk, megvédhetünk. A megoldást megnézhetik ebben a videóban, amelyben szinte futólépésben haladva a fák előtt, egy-egy fröccsentést nyom a fákra a kertész. Szerintem a háti permetezőjén szórófej sincs, pontosabban nagyon nagy lyukátmérőjű (felfúrt?) szórófejjel dolgozik.
Köszönöm Király Lászlónak a videót! Ők praktikusan ötfelé osztották a félliteres csalétket, és így egy-egy zacskó Mospilan 20 SG felhasználásával, fejenként négy liternyi permetlevet készítenek. Eső után ismételni kell a permetezést és a szüretig 4-6 alkalommal is el kell végezni a „fröccsentést”.
Jó egészséget, jó kertészkedést!
Zsigó György, NMNK