
Üzenő virágcsokrok
Kitartó szeretettel számíthatsz rám, életünk végéig, vagy nem bánkódom halálod miatt, hiú, irigy, gonosz barát voltál, esetleg majd belehalok, hogy elhagytál. Ismerik a virágok nyelvét? Tudják, hogyan kell küldeni és értelmezni egy virágcsokorral kínált üzenetet? Különleges világ ez, akár vad, vagy termesztett növényekről legyen, tele van titkos, kevesek által értelmezhető diszkrét üzenet-lehetőségekkel.
Három, látszólag egyszerű, vegyes virágokból, zöldekből kötött csokorral tudjuk ezt üzenni, persze annak, aki érti melyik virág mit jelent, pláne, ha ismeri is növényeket. Mostanában nem árt vigyázni, mert trendi virágkötők sokféle zöldet, díszítőt használnak. A fenti példa első csokrát – amelyik készülhet akácvirágból, azáleából, szappanfűből, jácintból, kakukkszegfűből, kaméliából, klemátiszból, levendulából, loncból, vörös rózsából, vörös tulipánból –szánhatjuk házassági érfordulóra. A második kompozíció – ami tartalmazhat aranyvesszőt, díszbogáncsot, farkasalmát, foltos bürök, foltos kontyvirág, füstikét, harangvirágot – egy gonosz, áskálódó kolléga temetésére való, a harmadikkal egy szerelem végét jelentő búcsúrandevún lehet jelentkezni. A szépasszony nem biztos, hogy örülni, ha tudná, hogy az aranyeső, aranyvessző, aszfodélkosz, büdöske, ciklámen, harangvirág, hortenzia, kék ibolya, sárga sásliliom. Persze mindez akkor éri el a kívánt hatást, ha tudják melyik növénnyel, milyen gondolatot lehet közvetíteni.
A rendszeresen virággal kedveskedők jó, ha tisztában vannak e képvilág szimbólumaival, hogy ne tévedjenek egy csokor készíttetetésekor, választáskor. A franciák a virágnyelv nagymesterei, különösen a Versailles-i időkben volt jelentősége, hogy ki milyen csokrot küldött, vagy kapott. Alant a növényekre és a virágokra vonatkozó szimbólumok listája.
Akácvirág: főként házastársi szerelmet jelent
Akantusz: művészet szeretete, örök kötelék
Amarillisz: büszkeség, hiúság
Angelika: ihlet, feldobott érzés
Aranyeső: megtört szív, szakítás
Aranyvessző: érzelmi sivárság, óvatos vagy baráti szidás
Árvácska: bizalom
Aszfodélosz: szép emlékek felidézése
Azalea : őszinte szerelem, szeretet öröme
Balsam: bűn, hidegség
Baltacím: fogyatkozás
Bazsarózsa : őszinte érzelmek
Bazsarózsa, piros: zavaros, bizonytalan szeretet
Begónia : szívélyes, igaz barátság
Beléndek: kételkedés
Bodza: jóság, őszinteség lelkesedés
Bogáncs: bosszúvágy
Boglárka: meglepetés, őszinte öröm
Boglárka: türelmetlenség, öröm, kedves gúny
Bojtorján: kellemetlen zaklatás
Borágó : keménység, túlzott erőfitogtatás
Borbolya: keserűség
Borostyán : örök szerelem vagy barátság, házasság
Burgonya (virág): köszönöm
Buxus : nyugalom, biztonság
Búzavirág: boldog szerelem, finomság, érzékenység, félénkség
Büdöske: féltékenység, elválasztás
Bükkönyök : közös barátság, gyengédség
Cickafark : gyógyító közelséget sugárzol
Ciklámen : szépség és féltékenység
Ciprus: halhatatlanság
Csalán: kegyetlenség, szemrehányás
Csillagfürt : dús fantázia
Dália : hála
Édes szárcsafű: jobbító szándék
Farkasalma: zsarnokság
Flamingóvirág, fehér: félénkség
Flamingóvirág, piros: érzéki hév
Foltos bürök: árulás, méreg
Foltos kontyvirág: csalás gyanúja
Fukszia : vágyakozás, buzgalom
Fürtös salamonpecsét: jól őrzött titok, bölcs óvatosság
Füstike: gonoszság
Galagonya: óvatos remény
Gardénia: rejtett szerelem, őszinteség
Golgotavirág: szenvedélyes szerelem
Gyermekláncfű :féltékenység
Gyöngyvirág: megtalálta a boldogságot, örömöt, békét
Gyűszűvirág: kemény munka
Hajnalka: odaadó barátság, szerelem
Hanga : robusztus szerelem
Harangvirág: szomorúság, zavartság, őrület
Haraszt: őszinteség, bizalom
Háromszínű szulák : kacérkodás
Házi len: egyszerűség, hála
Here: a lélek világossága vagy szerencsés, ha négy levele van
Hibiszkusz: finom szépség
Hógolyó: rágalmazás, csökkenő szeretet
Hortenzia: hideg szépség, közöny
Hóvirág: jobb napok reményében
Hölgyestike: várakozás
Hunyor, fehér: házassági ajánlat
Hunyor, fekete: Vess véget a szenvedésnek!
Hunyor, zöld: bizonytalanság
Ibolya, fehér: Folyton Rád gondolok!
Ibolya: nosztalgia, emlékek
Ibolya: szerénység, érzékenység
Írisz: jó hír jön, ünnepi esemény
Jácint: abszolút hűség
Jázmin: szerelem, lelkesedés, női kísértés
Jezsámen: jó memória
Kakkukfű: meggondolatlanság
Kaktusz (virág): anyai szeretet
Kakukkszegfű: hűség
Kaméllia : csodálat, szerelem örök, tökéletes szépség
Kankalin: megújulás, ifjúság, bimbódzó szerelem
Kardvirág : sikeres találkozás reménye
Kerti katicavirág: szerelmi kapcsolat
Kikerics: szomorúan végződő szerelem, féltékenység
Klemátisz: érzéki vágy, csalás, játék
Kökény: akadályozott ragaszkodás
Körömvirág: szorongás, szomorúság, féltékenység
Kőtörőfű: kétségbeesés
Krizantém : Európában halált jelent, de pozitív érzést is sugároz, állandó szeretet
Krókusz: öröm, üdeség
Kunkor: elragadtatás
Leander: az örök élet
Levendula : buzgó szerelem
Ligetszépe: állhatatlanság
Liliom: tisztaság, nemesség, szemérmes szerelem
Lobélia: jó gondolatok
Lonc : hűség
Lótus: bizonytalan szerelem, feles aggodalom
Mácsonya: vágy
Magnólia : Természet szeretet, vidámság, erő
Magyal: kihívás
Majoránna: vigasz, szabados szerelem
Mák: szunnyadó szív, álom, megnyugtató
Mályva: tiszta és édes szeretet, szépség
Margaréta, önbecsülés, önbizalom, félénk szerelmes, „szeretsz engem?”
Margitvirág, nagyfejű : bizalom, tisztelet, kitartás
Maszlag: félrevezető varázs"
Mezei tarsóka: vigasz
Mezei tikszem: elfogadott szerelem
Mimóza : plátói szerelem, a kegyelem és az elegancia
Muskátli : barátság, tisztelet, kedvesség
Myrtle: közös szerelem
Nagy csodatölcsér: félénkség, menekülés
Napfényvirág: könnyek
Napraforgó : büszkeség, ragyogás
Napraforgó: megtévesztő látszat
Narancs: szüzesség, nagylelkűség, ellentmondás
Nárcisz: önzés
Nárcisz: vágy, melankolikus
Nefelejcs „ne felejts el ", őszinte barátság, igaz szerelem
Nemes babér: diadal
Nyílfű: törés
Olajfa: béke, bölcsesség
Olasz kontyvirág: bizalom, lelkiség
Orchidea : termékenység, kifinomultság, rejtély, buzgalom
Orgona: érzelmek, tiszta érzések, anyaság
Oroszlánszáj: vágy
Orvosi macskagyökér: kényelem, könnyű préda reménye
Orvosi székfű:: elkötelezettség, energia csapások
Orvosi zsálya: erő, egészség
Ördögcérna: lehengerlés
Ördögszem: özvegyi virág, elhagyatottság
Őszirózsa: elegancia, hűség, bizalom
Petúnia harag, akadály
Pillangóvirág : ártatlanság
Pimpó: bizonytalanság
Pipitér: érőt sugároz
Repkény: hűség, az állandó szerelem, elegancia
Reseda: titkos szerelem, szerénység
Rézvirág, rózsaszín: tartós szerelem
Rézvirág: barátság
Rhododendron: veszély vagy az első szerelmi vallomás
Rózsa, fehér: báj, ártatlanság, félénkség, kecses báj
Rózsa, narancs: vágy
Rózsa, pink: érzékenység, öröm
Rózsa, sárga: hűtlenség (talán megbocsátható), féltékenység
Rózsa, vörös: szerelmi vallomás, vágy, szenvedély
Rozsdás rózsa: születő szerelem
Ruta, kerti: függetlenség
Sarkantyúvirág : tüzes szenvedély
Sásliliom, kék: kitartás
Sásliliom, sárga: felhívás házasságtörésre
Sisakvirág: gúny vagy hamis biztonság
Spirea: lovagiasság, kitartás
Szagos bükköny: hazugság, hamis szerénység, állhatatlanság
Szappanfű: érzéki szerelem
Szarkaláb: csendesség, léhaság
Szegfű, fehér: hűség
Szegfű, kerti: merészség, lelkesedés, szabadság, vagy szerencsétlenség
Szegfű, török: érzékenység, finomság
Szegfű, vörös: közös szenvedély
Szellőrózsa: vonzalom, bizalom
Szemérmes mimóza: törékenység, érzékenység, szerénység
Szittyó: igény benyújtása
Tamariska: védelem
Tárnics: megvetés, lenézés, fájdalom
Télizöld : édes emlékek
Tengeri cinerária: fájdalmas érzés
Tubarózsa: érzékiség, veszélyes örömök
Tulipán, fehér: sajnálom
Tulipán, piros: szerelmi vallomás (diszkrétebb, mint a rózsa)
Tündérrózsa: hidegség
Útifű: hazugság
Üröm: hiányzol
Vérfű, fehér: szerelmi vallomás
Vérfű, kis: exkluzív szeretet
Vérfű, lila: ábránd
Vérfű,kék: a szeretet csak illúzió
Veronika: hűség