Őszi bűbáj: 7 későn virágzó csodafa
Sokan azt gondolják, hogy a virágözön a nyári hőséggel véget ér. A természet azonban mindig tartogat meglepetéseket! Van néhány olyan különleges fa, vagy fává nevelhető cserje, amely nemcsak árnyékot ad, hanem amelyek bátran dacolnak a rövidülő nappalokkal, vidámságot és illatot visznek az őszi kertbe.
Bevezető
Ismerkedjünk meg 7 olyan kevésbé ismert későn virágzó fával, illetve fává nevelhető cserjével, amelyek a nyár végétől egészen a fagyokig díszítenek és szépségükkel felvidítják a borongós napokat. Legtöbbjük ráadásul alacsony termetű, amely a kisebb kertekbe, előkertekbe is elfér. Fontos, hogy jól látható helyre ültessük, ahol jártunkban-keltünkben nap mint nap gyönyörködhetünk bennük.
1. Kései végzetfa
Elsőként említsünk a kései végzetfát (Clerodendrum trichotomum). Délkelet-Ázsiából származik, 4-5 éves kor után teleinket jól viseli. A fiatal növényeket érdemes inkább cserépben nevelni és télen a leánderhez hasonlóan teleltetni. Késő nyáron és kora ősszel (augusztus-szeptember) nyíló fehér virágai rendkívül illatosak, már messziről liliomra emlékeztető illatot árasztanak. Körülbelül 4-5 méter magasra és ugyanilyen szélesre növő, tőben elágazó bokor termetű növény, ami egy- vagy többtörzsű fává nevelhető. Igazi szépségét azonban a virágok elnyílása után megmaradó, élénkpiros, csillag alakú megvastagodott csészelevelek közepén ülő borsónyi, fényes, tintakék bogyószerű termései jelentik, lenyűgöző színkontrasztot alkotva. A fiatalabb sarjhajtásokon nyíló virágok és az idősebb részeken fejlődő termések gyakran egyszerre díszítenek.
- A gazdabolt.hu tippje: A kései végzetfa hajlamos a gyökérsarjak képzésére, amit érdemes kordában tartani (pl. rendszeres fűnyírással), de a fejlettebb gyökérsarjak kiemelésével szaporítható is. A termések és a virágok szokatlan kombinációja miatt mindenképp a kert kiemelt helyére kerüljön.
2. Kínai selyemvirágfa
A selyemvirágfa, vagy ahogyan sokan nevezik, selyemmirtusz (Lagerstroemia sp.) a klímaváltozás abszolút győztes fája. Bár Kína, Korea és India az őshazája, nálunk a mediterrán hangulat megtestesítőjeként tarjuk számon, hiszen a magyar utazóközönség Horvátország és Olaszország tengerpartjain találkozhatott vele először. A nyolcvanas években még a leánderhez hasonló edényes tartást javasoltunk, ma már Pécsett közterületi fasor is létezik belőle (a zsinagóga mellett a Muskogee fajtából).
A leginkább télálló Lagerstroemia-hibridek általában azok, amelyeket a Lagerstroemia indica és a hidegtűrőbb, lisztharmatra kevésbé fogékony Lagerstroemia fauriei keresztezésével hoztak létre. Ezek a hibridek nagyrészt az amerikai National Arboretum 1980-as években indult nemesítési programjából származnak, és az amerikai őslakos törzsek nevét viselik. Ezek a fajták a USDA 6-7. zónájáig, (ami a kontinentális éghajlaton igen hidegnek számít) bizonyították télállóságukat.
Hazánkban is elindult egy nemesítési program. Kezdetben magánkezdeményzésből, később a mai Magyar Agár- és Élettudományi Egyetem (MATE) keretein belül. Az eredmények bíztatóak!
Bár a selyemvirágfát fagyzugos völgyekbe, huzatos helyekre nem célszerű ültetni, védett, napsütötte kertrészekbe bátran telepíthetjük. Júliustól szeptemberig hozza fajtától függően lila, rózsaszín, piros vagy fehér virágait. Télen hámló kérge alól előtűnő sima, márványos, szürke-vöröses-barna törzse télen is különleges látványt nyújt. Bokor termetű, de metszéssel fává formálható. Végső magassága körülbelül 6 méter.
- A gazdabolt.hu tippje: Tavasszal a virágzatból fejlődő magtokokat, illetve az esetlegesen visszafagyott hajtásvégeket távolítsuk el. Ha kell, arányosan ritkítsuk a koronát, metsszük le az oldalhajtásokat. A nyár folyamán a tősarjakat is vágjuk ki.
3. Koreai mézesfa
Ha egy igazán különleges, nagyobb termetű díszfát szeretnénk a kertünkbe ültetni, akkor válasszuk a szintén délkelet-ázsiai származású koreai mézesfát (Tetradium daniellii, korábban Euodium hupehensis). A szakirodalom szerint ideális környezetben akár 15 méter magasra is megnőhet, de nálunk általában ennél alacsonyabb, 10 méter körüli fa. Nyár végén hozza krémfehér színű, mézédes illatú virágait, amit a méhek és a más beporzók is nagyon kedvelnek, hiszen ebben az időszakban már kevesebb a nektártermelő növény. Éppen ezért a koreai mézesfa kiemelkedő ökológiai jelentőséggel is bír! Elvirágzás után ősszel vöröses toktermések fejlődnek, amelyek szétnyílnak és láthatóvá válnak a szénfekete magok. Ezekből télen a madarak csemegézhetnek kedvükre.
- A gazdabolt.hu tippje: A koreai mézesfa számára napos, védett helyet válasszunk és humuszban gazdag talajba ültessük. Nyáron folyamatos vízellátást igényel, de a pangó vizet kerüljük.
4. Szúrós ezüstfa
A szúrós ezüstfa (Eleagnus pungens) Kelet-Ázsiából (Japán, Kína) származó örökzöld cserje. Nevét tüskés hajtásokról kapta. 3-4 méter magasra növő bokor, ami akár kis fává is nevelhető. Legfőbb értéke a télen is megmaradó bőrszerű, hullámos szélű levél, amelyek színe sötét olajzöld, vagy a tarka levelű 'Maculata' fajtéja esetében sárga színnel tarkázott, míg a fonákuk ezüstösen molyhos. Késő ősszel, október-novemberben nyílnak apró, krémszínű virágai szinte alig észrevehetően bújnak meg a lomb között, csak a jázminra emlékeztető illatuk árulja őket, amelyekből télen pirosas termések fejlődnek.
- A gazdabolt.hu tippje: Gyengébb minőségű, száraz talajba, napos vagy félárnyékos fekvésbe is ültethetjük. Kiváló telekhatároló sövény nevelhető belőle. A pangóvizet nem tűri.
5. Széleslevelű ezüstfa
A széleslevelű ezüstfa (Elaeagnus × ebbingei) egy kerti hibrid, amely a nagylevelű ezüstfa (E. macrophylla) és a szúrós ezüstfa (E. pungens) keresztezéséből jött létre Hollandiában, 1928-ban. A szülőfajok kedvező tulajdonságait egyesíti: örökzöld, ellenálló és látványos. Gyors növekedésű, 2-4 méter magas, sűrű ágrendszerű cserje. Levelei vastagok, bőrszerűek, felül sötétzöldek, alul ezüstös-pikkelyszőrös bevonatúak. Kedvező tulajdonsága, hogy hajtásai tövis nélküliek! Az E. pungens-hez hasonlóan, késő ősszel (szeptember-december) hozza apró, krémszínű, csöves virágait, amelyek fűszeres, vaníliára emlékeztető, átható illatot árasztanak. A virágokat a következő tavasszal érő, ehető, narancsvörös bogyók követik. Rendkívül szárazságtűrő, igénytelen, napon és félárnyékban is is jól fejlődik.
- A gazdabolt.hu tippje: A hidegebb téli szelektől védett helyre ültetessük. Limelight fajtájának levelei sárgák, kontrasztos zöld szegéllyel.
6. Változékonylevelű illatcserje
A változékonylevelű illatcserje (Osmanthus heterophyllus) nevét onnan kapta, hogy fiatalkori és időskori levelei eltérő alakúak. Míg a növény alsó harmadában növő fiatalkori levelek csipkézettek, a magyalra emlékezetnek, addig a növény felső részén fejlődő időskori levelek oválisak, ép szélűek, inkább a fagyaléra hasonlítanak. Szeptemberben-októberben nyíló apró, fehér virágai a levelek hónapjában alig észrevehetően megbújnak, inkább a jázminra vagy a citrusfélékre emlékezető intenzív illatuk árulja el ezt a különleges tulajdonságukat. Talán nem is meglepő, hogy ez a faj is Kelet-Ázsiából származik. Aki a babérmeggy és a korallberkenye helyett ellenállóbb és izgalmasabb növényt szeretne sövénynek, válassza ezt. Az idősebb példányokat felnyírva mutatós többtörzses fácska is nevelhető belőle.
- A gazdabolt.hu tippje: A változékonylevelű illatcserje kétlaki növény, ezért érdemes hím- és nővirágú egyedeket is ültetni.
7. Hétfiúvirágcserje
Stílszerűen a 7. helyen említjük a hétfiúvirágcserjét (Heptacodium miconioides), ami egy szintén Kelet-Ázsiában őshonos lombhullató cserje vagy kisebb fa. Nálunk még ritkaságnak számít, de egyre népszerűbbé válik sokoldalú díszítőértéke és egyszerű gondozása miatt. Nevét különleges felépítésű virágzatáról kapta: minden virágkocsányon jellemzően hét apró virág fejlődik.
A hétfiúvirágcserje a kert igazi különlegessége. Minden évszakban nyújt valamilyen látványosságot, így igazi négy évszakos növénynek tekinthető. A növény fő dísze a nyár végén, augusztustól októberig tartó bőséges virágzás. A krémfehér, enyhén illatos virágok nagy, bugákban nyílnak, igazi méh- és lepkelegelőt biztosítva ezzel a beporzóknak a szezon végén. Az elvirágzás után sem ér véget a látvány: sziromhullás után a csészelevelek megduzzadnak és élénk bíbor-, illetve lilásvörös színre változnak. Ez a színpompás „utóvirágzás” még hetekig, gyakran egészen novemberig eltart, úgy tűnik, mintha a fa újból virágba borult volna, csak más színű „virágokat” hoz. A lombhullás után feltárul a növény egyik legszebb téli dísze: a hámló kéreg. Az idősebb ágakról és a törzsről a szürkésbarna kéreg papírszerű, függőleges csíkokban válik le, világosbarna vagy bézs foltokat hagyva maga után. Ez a dekoratív textúra a téli kertben is figyelemfelkeltő. Tavasztól őszig jellegzetes, bemélyedt, párhuzamos erezettel rendelkező, nagyméretű, fényes, sötétzöld levelei határozott karaktert adnak a fácskának. A lomb ősszel sárgászöld, esetenként lila árnyalatot ölt.
A hétfiúvirágcserje 4–8 méter magasra növő igénytelen, könnyen nevelhető növény, amely kevés metszéssel és gondozással is látványos dísze lehet a kertnek. A legbőségesebb virágzást teljes napfényes fekvésben adja, de jól fejlődik félárnyékos helyen is. Nem válogatós, de a jó vízáteresztő, tápanyagban gazdag talajt kedveli. Kerülni kell a túlzottan tömött, pangó vizes talajt. Tolerálja az enyhén savas, semleges és a mérsékelten lúgos talajokat is. Kiváló télálló képességgel rendelkezik, általában a hazai teleket jól viseli. Fiatal növényeknél enyhe téli védelem indokolt lehet. Kora tavasszal van szükség csak alakító metszésre, amely elsősorban az elhalt vagy keresztben növő ágak eltávolítását jelenti. Jelentősebb visszavágást általában nem igényel.
- A gazdabolt.hu tippje: A fát érdemes szoliterként (egyedülálló díszként) ültetni, hogy mind a négyévszakos pompája érvényesülhessen. Kiválóan illeszkedik a természetközeli, vidéki kertekbe, de modern kertek karakteres díszeként is megállja a helyét.
Összefoglalás
Láthatjuk tehát, hogy a kerti szezon korántsem ér véget a nyári meleggel és napsütéssel. A „vénasszonyok nyara” nemcsak a szépkorú hölgyek, hanem a kert másodvirágzásának időszaka, amikor a kései virágzású a fák illattal és színnel töltik be a teret. Ne féljünk kísérletezni a „késői” sztárokkal – ők azok, akik a szomszédok irigykedő pillantásait garantálják, miközben mindenki más már a téli bekuckózásra készül!
Gyakran ismételt kérdések (FAQ)
Miért érdemes későn virágzó fákat ültetni?
A későn virágzó fák és cserjék meghosszabbítják a kerti szezont, vidámságot, színt, illatot visznek az őszi borongós napokba, amikor a legtöbb növény már elvirágzott.
Az őszi virágzású fák elférnek kisebb kertekben is?
Abszolút! A szúrós ezüstfa, széleslevelű ezüstfa, kései végzetfa és a hétfiúvirágcserje, és selyemvirágfa metszéssel alacsony termetű fává nevelhető cserje, amelyek ideálisak a kisebb kertekbe és előkertekbe is.
Meddig tart a virágzási időszakuk ezeknek a növényeknek?
A fajtól függően a virágzás a nyár végétől, augusztustól kezdődik és egészen a fagyokig eltarthat. Például a kínai selyemvirágfa (selyemmirtusz) júliustól szeptemberig, míg a hétfiúvirágcserje augusztustól októberig virágzik.
Melyik növény rendelkezik a legintenzívebb illattal?
A kései végzetfa fehér virágai messziről liliomra emlékeztető, rendkívül illatosak. A szúrós ezüstfa, a széleslevelű ezüstfa és a változékonylevelű illatcserje virágai is illatosak, jázminra vagy vaníliára emlékeztető aromát árasztanak.
Melyik növény díszít a leghosszabb ideig a virágzás után?
A hétfiúvirágcserje a szirmok lehullása után a bíborvörös/lilás csészelevelek hetekig, akár novemberig is díszítenek. A kései végzetfa virágzás után élénkpiros, csillag alakú csészelevelek közepén ülő, fényes, tintakék bogyószerű termések adnak lenyűgöző színkontrasztot.
Melyik későn virágzó növény a leginkább szárazságtűrő és igénytelen?
A széleslevelű ezüstfa és a szúrós ezüstfa is rendkívül szárazságtűrő és jól alkalmazkodik a gyengébb minőségű talajokhoz is.
Igényelnek-e metszést ezek a növények?
Általában csak alakító metszést igényelnek. A széleslevelű ezüstfa, a szúrós ezüstfa és a változékonylevelű illatcserje nyírt sövények is ültethető, akár telekhatárolás céljára is, kizárólag tavasszal metszve, így nem veszítjük el az őszi viárgzást.
Melyik fa számít méhlegelőnek és ökológiailag jelentősnek?
A koreai mézesfa és a hétfiúvirágcserje nyár végi, krémfehér, mézédes illatú virágai rendkívül népszerűek a méhek és más beporzók körében, mivel abban az időszakban már kevés a nektártermelő növény, így ezek a növények kiemelkedő ökológiai jelentőséggel bírnak.
Köszönjük Horváthné dr. Baracsi Éva (MATE, Georgikon Campus) szakmai segítségét!
Ez is érdekelheti:
A babérmeggy nevelési problémái
Gyilkos szépségek: a kert 6 fenséges méregkeverője