Kedvcsináló a díszkáposztához
Ebben a hűvös, hideg időszakban, amikor a kertünkből eltűnnek, a színek, és sivár egyhangúvá válik a látkép, még a kedvünk is alábbhagy. De van egy növény, ami ismételten színt és életet varázsol a kertünkbe, valamint, hozzájárul még a jó közérzetünkhöz is. A növény pedig nem más, mint a díszkáposzta (Brassica oleracea L. convar. acephala nana). Megszínesíti a szürke, zord napokat.
Délnyugat-Európában honos. A növényt a közönséges káposztából nemesítették. Levelével díszítő, kétnyári dísznövény. Amennyiben, május és július között elvetettük a magját, akkor most októberben színeződik, és jövőre hozza a magokat. Nem kell szomorkodnunk, akkor sem, ha ezt elmulasztottuk, hisz a kertészetekben beszerezhetjük a kellő mennyiséget. Nagyméretű hullámos levelei az ősszel színeződnek. A fehértől, a rózsaszínen át egészen a piros és liláskék árnyalatokig megtalálhatók. Gazdag szín és levélformával rendelkeznek. Gyakran kétszínű, a világosabb árnyalat, átmegy egy sötétebb árnyalatba. Még a fagyokat is jól tűri. Enyhébb teleken, akár tavaszig is megtartja a színét.
Érdekessége azonban az, hogy nem csak díszít, de akár káposztasalátát is készíthetünk belőle, hiszen színétől függetlenül mindegyik, fajta ehető. Színes leveleit salátákba, körítésekhez, hidegtálakhoz adagolhatjuk. Fogyaszthatjuk önállóan vagy savanyítva is. Színeivel mindenképpen feldobja az ételeinket. Egyben fontos vitaminforrás is, például gazdag a B- vitaminokban (B1, B2), és C-vitaminban is élen jár, valamint ásványi anyagokban sem szűkölködik. Akár az asztalunkat is díszíthetjük vele.
Ültethetjük, cserépbe, dézsába, de akár virágágyba is. Az áttelelt növények május, június hónapokban virágoznak. Hosszú szárú fajtája is létezik, azt vágott virágként árusítják.
Amennyiben szeretnénk magunk felnevelni, ezeket a növényeket, akkor a következőket kell tennünk.
A nyár közepén vessük el a magokat. Majd 4-6 hetes korukban egyenként ültessük át a növényeket cserepekbe. Ezek után, keressünk számukra egy árnyékos helyet. A fagyokat is jól tűri, így ősztől kiültethetjük virágágyba is. De átültethetjük, erkélyládákba, dézsákba, amennyiben a cserépben szeretnénk tovább nevelni, akkor is cseréljük ki a földet alattuk. Az enyhe időszakokban fontos, hogy öntözzük. Ha mindent jól csináltunk, akkor, az első tavaszi virágok megjelenéséig díszítenek. Virágzás végén, szedjünk magokat és a nyár végén, vessük el, a következő évben már csodálhatjuk őket.
Fényigénye alacsony, szereti az árnyékot. De a tűző napot is jól bírja, csak a növény színeződése ilyenkor nem megfelelő. A hosszú nappalok mellett a növények inkább zöldülnek, törzsük megnyúlik.
Hőigénye alacsony, fagytűrő, több mint mínusz 10 0C, is elvisel. A levelek színeződéséhez, hűvös, hideg időre van szüksége.
Talajigénye a gazdag, tápanyagban dús talajt kedveli.