2021. 11. 28.

alamdarazs

2021. évi 24. – most már tényleg az idei utolsó – növényvédelmi felhívás – Zsigó György

Érdemes közelebbről is megvizsgálni a lehullott gyümölcsöket, leveleket! Az őszi fertőzés nagyságából, a kórokozók és kártevők következő évi károsítására is következtethetünk.

A bíborszínű eszelény gyönyörűen csillanó, 4-6 mm-es ormányos bogár, a talajból kora tavasszal mászik fel a fákra. Főleg az almán és a kajszin károsít. A rügyeket, majd a virágokat, a fiatal terméseket rágja meg. A kis gyümölcsökbe helyezi a tojásait, melyek belsejét a kukacok kirágják. A lárvák a kifejlődésük után a talajba vonulnak bábozódni. Itt alakulnak át imágóvá, ezekkel találkozhatunk majd a következő tavasszal a fán, tehát egynemzedékes fajról van szó. A társaság egy része azonban nyár végén is felébred és az érésben lévő almákon ún. telelési táplálkozást folytat. A tavaszi és a nyári rágások begyógyult sebeit láthatják a nyitókép bal oldalán, Golden almán. A hullott gyümölcsök 30-40 %-án megtaláltam a kártételét, tehát 2022-ben már korán tavasszal figyelni kell a bogarak megjelenését, illetve kárképét, a lyukas rügyeket!!

A jobb oldali fotót elküldtem Pénzes Béla professzor úrnak. Köszönöm a segítségét, idézek a leveléből: „A poloskaszagú almadarázs lárvája, amikor kikelt a tojásból, az epidermisz alatt sekély, félkör alakú aknát készít. Ha ilyenkor éri valami a lárvát, akkor nem tudja a magházat kiüregesíteni, és így megússza a gyümölcs. A fotón látható korábbi lávajárat a gyümölcséréskor egy félkör alakú parás csík formájában látható.” Egynemzedékes kártevő, virágzás környékén rajzik ki a talajból. Tehát az életmódja és a kártétele is hasonló a szilvában élő rokonához. Valószínű, hogy az almadarázs előrejelzésére is beválik az a fehér színű ragacslap, amellyel a poloskaszagú szilvadarázs tavaszi megjelenését figyeljük meg.

„A jó kertész télen sem tétlenkedik. Tanul és karbantartja a szerszámait.”
Az egyik kertbarát körben indította az előadó ezekkel a mondatokkal az előadását. A keresőbe beírtam: „a jó kertész télen” szavakat és sok hasznos oldallal találkoztam. Böngésszenek Önök is! Néhány cikket, videót kiemelnék a kínálatból:

- A felhívások biokertészeknek szóló változatait megtalálják a biokutatas.hu-n. Ezekben csak a ökológiai (bio) gazdálkodásban engedélyezett készítmények szerepelnek. Ugyaninnen sok hasznos kiadványhoz is hozzájuthatnak.
- A legkényesebb szerszámunk, a metszőolló karbantartásáról ír egy hasznos összefoglalót a Magyar Mezsgye.
-A lakásba jutott márványos poloskák csapdázásáról olvashatnak itt. Állítólag az USÁ-ban a szomszédok fogadásos versenyeket is rendeznek. Ki fog egy éjszaka alatt több poloskát?
- Már több száz felvételt készítettünk a gazdabolt.tv-re, sőt 2021-ben az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet kérésére már biotermesztői változatban is elérhetik a felhívásokhoz kapcsolódó kisfilmeket. Lépjenek be a YouTube-ra és írják be a keresőbe a gazdabolt.tv, illetve az ÖMKI szavakat. Iratkozzanak fel a YouTube videóikra és folyamatosan kapják majd a kisfilmeket.
- A felhívások alapján összeállítottam egy füzetet, amely szponzorunk, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara dekoratív szerkesztésében felkerült a honlapjukra is. A kiadvány szabadon letölthető, de nem forgalmazható. Igyekezetem a legfrissebb ismerteket átadni a gyümölcsfélék és a szőlő növényvédelmével kapcsolatban.

Ezzel a „karácsonyi ajándékkal” kívánok Önöknek jó pihenést, jó egészséget és boldog új évet!

Találkozzunk jövőre is!

Üdvözlettel:
Zsigó György, NMNK