Sanium System jellemzése:
Felszívódó hatásmechanizmusú hatóanyagának alkalmazásával szemben még nem alakult ki a károsítók részéről toleráns ellenálló képesség.
Javasolt technológia:
Almában:
Levéltetvek ellen a minél sikeresebb védekezés elérésének céljából időzítsük a kezelést a kihajtás után a virágzás kezdete előtt az első telepek megjelenésnek idejére illetve a gyümölcsök 90%- os érettségére. A kezelések száma nem haladhatja meg az 1/2 év/kezelést.
Szőlőben (bor-, csemege-):
Szőlőkabóca fajok ellen a második, harmadik stádiumú lárvák ellen célszerű védekezni a fürtmegnyúlás
érés kezdetén. Mivel a kikelt lárvák a keléstől számított 30–40 napig nem képesek a fitoplazma terjesztésére
ezért, az első lárvák megjelenésétől számított 30 nap után végzett kezeléssel lehet jó eséllyel
a betegség terjedését megakadályozni. A kezelések lehetséges száma 1/1 év.
Salátában:
A kezeléseket levéltetvek ellen 2 leveles állapottól a végleges fejméretig 1/2 év alkalommal végezzük el.
Hajtatott uborkában és cukkíniben:
A levéltetvek elleni permetezést a telepek korai kialakulásának stádiumában javasolt elvégezni. Molytetvek ellen a kezeléseket az első kifejlett egyedek megjelenésekor célszerű megkezdeni. Egyes uborkafajták érzékenyebbek lehetnek a flupiradifuron hatóanyagra, ezért mindenképpen ajánlott kisebb felületen próbapermetezést végezni. Molytetű és levéltetvek ellen a növények 2 leveles állapotától a teljes éréséig 1/2 év alkalommal védekezhetünk.
Hajtatott paprikában:
A levéltetvek elleni kezeléseket az egyedek betelepedésekor ajánlott megtenni.
Hajtatott paradicsomban és tojásgyümölcsben:
Molytetvek ellen a szer csak a kifejlett, mozgó alakkal illetve az első stádiumú lárvákkal szemben rendelkezik megfelelő hatással. A kezeléseket a növényállományban végzett rajzásmegfigyelés alapján célszerű megkezdeni 2 levele állapottól az érésig alkalmazzuk 1/2 éves intervallumban.
Burgonyában:
Burgonyabogár ellen a védekezéseket a növény sorzáródásának kezdetétől a bogyóérésig szükséges időzíteni 1/év alkalommal.
Szabadföldi, hajtatott, valamint szobai dísznövényekben:
A levéltetvek esetében a védekezés már az áttelelt tojásokból kelt nemzedék ellen megkezdődhet, és a megfigyelések alapján a vegetáció során szobanövényeknél megismételhető. A tápnövényváltó fajok nyári gazdanövényein a védekezéseket az egyedek betelepedésekor, a telepek megjelenése előtt kell elvégezni. Szobai dísznövények esetén a kezelést 7–14 naponként a kártételi helyzet alakulása szerint célszerű ismételni. Molytetvek, pajzstetvek, kabócák és kártevő bogárfajok ellen a kezeléseket – a növényállomány rendszeres vizsgálatára alapozva – az első egyedek megjelenésekor célszerű elvégezni.
Dísznövényekben (szabadföldi, hajtatott) az éves kezelések száma nem haladhatja meg az 1/2 év alkalmat.
Szobanövényeknél a maximális kezelés 4 alkalom/év, a kezelések között el kell telnie 7 napnak.

Hatásmechanizmus:
A flupiradifuron nikotin acetilkolin receptor serkentő neonikotinoid, a rovarok nikotin-acetilkolin receptorát blokkolja.
Gyakorlati tanács:
A permetlé mennyiséget a kezelendő növény lombfelületének a nagyságától függően kell megválasztani.
Méhekkel látogatott virágzó kultúrákban, virágzó gyomnövények jelenlétében, mézharmat kiválás esetén méhkímélő technológiával juttassuk ki a készítményt. A méhek repülésének befejeztével a csillagászati naplemente előtt 1 órával kezdjük meg. A készítmény más növényvédőszerrel nem keverhető.
2.1. Az anyag vagy keverék osztályozása
Osztályozás a 1272/2008/EK rendelet szerint
A vízi környezetre veszélyes – krónikus veszélyesség, 2. kategória H411
A H- és EUH-mondatok teljes szövegét lásd a 16. szakaszban
Kedvezőtlen fiziko-kémiai hatások, az emberi egészségre és a környezetre gyakorolt nemkívánatos hatások
Mérgező a vízi élővilágra, hosszan tartó károsodást okoz.
SBM Life Science Sp. z o.o.
North Gate, Ul. Bonifraterska 17
00-203 Varsó
Lengyelország
T +48 22 6353471
sds@sbm-company.com
Sanium System
Biztonsági Adatlap
az (EU) 2020/878 rendelettel módosított 1907/2006/EK REACH-rendeletnek megfelelően
2022. 01. 24. (Felülvizsgálat dátuma) HU - hu 2/14
2.2. Címkézési elemek
Címkézés a 1272/2008/EK rendelet szerint [CLP]
Veszélyt jelző piktogramok (CLP) :
GHS09
Figyelmeztetés (CLP) : -
Figyelmeztető mondatok (CLP) : H411 - Mérgező a vízi élővilágra, hosszan tartó károsodást okoz.
Óvintézkedésre vonatkozó mondatok (CLP) : P102 - Gyermekektől elzárva tartandó.
P264 - A használatot követően a kezeke -t alaposan meg kell mosni.
P270 - A termék használata közben tilos enni, inni vagy dohányozni.
P280 - Védőkesztyű használata kötelező.
P391 - A kiömlött anyagot össze kell gyűjteni.
P501 - A tartalom/edény elhelyezése hulladékként: veszélyes hulladéklerakóba szállítás
szükséges.
EUH-mondatok : EUH401 - Az emberi egészség és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében be
kell tartani a használati utasítás előírásait.
További mondatok : SP1 - A termékkel vagy annak tartályával ne szennyezze a vizeket. (A berendezést vagy
annak részeit ne tisztítsa felszíni vizek közelében/kerülje a gazdaságban vagy az utakon
lévő vízelvezetőkön keresztül való szennyeződést).
Spe 1 - A talajvíz védelme érdekében ezt, vagy flupiradifuront tartalmazó bármilyen más
készítményt ne használja ugyanazon a területen az előírtnál nagyobb mennyiségben, illetve
többször!.
SPe 2 - A talajvíz védelme érdekében működő drénezett talajokon, homoktalajokon (Aranyféle kötöttség, KA<30), valamint fokozottan érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi
területeken ne használja!.
Spe 3 - A vízi szervezetek védelme érdekében a felszíni vizektől 35 m távolságban tartson
meg egy kezeletlen biztonsági övezetet, melyből legalább 20 m növényzettel borított (zárt
gyep)!.