retek betegségei

Vétek Gábor

Tisztelt Romata József!

A barna színű rozsdásodásról pontosabb leírásra, illetve fényképre lenne szükségünk, hogy azonosíthassuk a probléma okát. Levélen vagy termésen jelentkezik? Időjáráshoz esetleg köthető a megjelenése?
A földibolhák ellen a hamuval való kezelés nem hatásos. Az egyedek megjelenésének tavaszi észlelésekor pl. a Decis Mega adhat védelmet. Ugyanez a készítmény a tavaszi káposztalégy (amitől nyüves lesz a retek) ellen is jó, ha megfelelő a permetlé-borítottság a leveleken. A légy ellen szintén annak megjelenésekor (repülésük idején) kell védekezni, ez részben egybeesik a földibolhák előfordulásával. Ha fehér tálakba vizet tesz egy pár csepp mosószerrel, akkor a tálba repült legyek utalni fognak a megjelenésre.
Szükség esetén a permetezés ismételhető, de a retket semmiképpen ne permetezze túl, és szigorúan be kell tartani az előírt dózist is (0,2 l/ha, ami 2 ml szert jelent 10 l vízhez adagolva), továbbá ügyelni kell az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartására is (ennél a szernél ez 7 nap)!
Mindamellett, ha minden évben ugyanott termesztett eddig retket vagy más káposztafélét, akkor esetleg érdemes lehet néhány évig ezt szüneteltetni, és helyettük más zöldségféléket termeszteni, így e tápnövényeikhez kötődő rovarok kissé visszaszoríthatók (feltéve, hogy gyommentes a környezet és repcetábla sincsen a közelben).

#26517
romata józsef

Kérném szíves segítségüket, hogy mivel előzhető meg a retek barna színű rozsdásodása, ami feltehetőleg gombás eredetű, továbbá a a földi bolha ellen mivel lehet védekezni(fa hamuval már próbáltam) és még egy légy szerű repülő ellenség is jelen van ami viszont "beköpi" megszúrja a retket és be kukacosodik!
Köszönettel.Rta

#26419