Hajtásvég és levél sodródás

Répási József

Kedves Kis Krisztiánné!

Köszönöm az értékes tanácsokat. Könnyen lehet, hogy gyomirtó (Colubus) okozta ezeket az elváltozásokat. Van egy nagyobb területű füves rész a szomszédos telken, ahonnan a talajtakarást szoktam biztosítani. Itt történt kétszikűek gyomirtása. A harmadik vágásból raktam csak ezek alá a növények alá (amit már régen el is távolította) a levágott fűből, de ezek szerint ez is korai volt. Remélem, jövőre már ez az idei malőr nem okoz gondot, de igen tanulságos ez nekem.
Kísérletképpen még próbálkozom a növények feljavításával, de a termésüket természetesen az idén nem fogyasztjuk el.
üdvözlettel
Répási József

#45650
Krisztiánné Kis Szaktanácsadó

Kedves Répási József!

A képei döbbenetesek és elkeserítőek. Látszik, hogy mennyi munkát, gondosságot fektet a kertjébe, aztán pedig beüt a pusztulás. Nem ismerem a pontos körülményeket, sem a helyszínt, de azért néhány tán hasznos megállapítással tudok szolgálni. A tünetek egységesen jelentkeztek, több növényfajon is. Feltételezhetőleg közel egyszerre is. A kezdeti szép fejlődés egyszer csak deformálttá, torzzá vált. A feltételezhető legvalószínűbb okok: gyomírtószer maradvány (talajban, permetezőgép csövében....), a talajban egy olyan réteghez értek a növények gyökerei, mely káros anyagokat, tömény tápanyag-maradványokat tartalmaz, vagy van a talajban egy túl tömör réteg, ahol valami felhalmozódott. Nem hiszem, hogy érdemes még ezen növények megmentéséért küzdeni. Ha mégis, akkor alapos foszfordomináns tápoldattal történő többszöri átöntözést tudok javasolni (segíti a gyökeresedést és a stresszkezelést) + esetleg Amalgerol alkalmazása + lombtrágyák alkalmazása.
Tisztelettel és üdvözlettel: Kis Krisztiánné Mariann

#45644
Répási József

Üdvözlöm,

Az idén sok növényfajon jelentkezett valami furcsa hajtásvég és levél összesodródás, amivel semmit sem tudok kezdeni. Először (és legerőteljesebben) a paradicsomok új hajtásain lévő leveleknél tapasztaltam, hogy keményre összesodródtak, de az uborka, a padlizsán és a paprika fiatal levelei is erősen befelé hajlanak. (Itt láthatók ezekről fotók: https://photos.app.goo.gl/oxoJGNSc0ipmAW3B3)
Először (még áprilisban) Miltox Speciál + Karate Zeon -al próbálkoztam. Ezt követően Ridomil Gold + Mospilán (2x), majd Amistar+Karate Zeon (1x), de lényegében semmi sem változott. Mi okozhatja (és főleg hogyan lehetne orvosolni) ezt a bajt?

üdvözlettel
Répási József

#45489