szeder bokor betegség?

Pap Edina Szaktanácsadó

Dr. Varga Mária válasza: Tisztelt Soós Úr!
Amint írtam, megoldás az átültetés volna. Az új, az előbbinél biztosan alkalmasabb helyen a tövek megerősödnének és jövőre visszaállna a rend. A csatorna elképzelhetően megbolygatta a növényeket, talán a gyökerük is sérült. Az elszáradt részeket pedig vissza kell vágni.

#34665
László Soós

Köszönöm szépen a gyors választ!Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy két termőszár teljesen bebarnult,kiszáradó félben van. Valamint rosszul írtam, a csatornabekötés 2013 őszén volt nem pedig idén tavasszal ha ez számít valamit. A termőszárakon pedig szinte csak minden második rügy pattant ki. Évek óta csodás termést hozott a bokor, ezért olyan kétségbeejtő a látvány. Van-e valami teendők még őszig amivel az új hajtásokat segíthetnénk mert azok is igen gyengék.
Köszönettel :Soós László

#34638
Pap Edina Szaktanácsadó

Dr. Varga Mária válasza: A szeder bizony satnya és beteg hajtásokat és apró terméseket hozott. Ez a növény kissé savanyú talajon díszlik igazán. A gyökerek károsodása lehetséges, hiszen a felvevő gyökerek a szártól távolabb helyezkednek el. Jelenleg úgy látom, át kellene ültetni ősszel úgy, hogy a szárat a beteg részekig kell visszavágni. A szeder vízigénye a málnáétól messze elmarad.

#34632
László Soós

Tisztelt Szakértő!

Az alábbi problémában szeretnék segítséget kérni. Kertünkben lévő szederbokrunk ebben az évben "megadta magát", a múlt évi állapothoz képest árnyéka önmagának. A termés nagyon kevés és satnya, tavaly ilyenkor már bőven érett szemek voltak rajta, most itt-ott lehet látni csak. A szárakon barnás foltok vannak, a levelek pedig kezdenek sárgulni. Kapott tápoldatot, bőségesen vizet, de nem reagált rá. Tavasszal nem messze a gyökértől csatorna bekötést végeztek a kertben, de nem érintette a fő gyökérzetet,nem tudom lehet-e kapcsolatban ezzel? Lehetséges, hogy újra kell telepíteni a növényt?Csatolok pár képet róla.
Köszönettel:
Soós László

#34573