Fák termés fokozása

Pap Edina

Elnézést a kései válaszadásért, de mi is ünnepeltünk egy kicsit.
A hajtáslekötözés, illetve súlyozás lényege, hogy a meredeken felfelé törő vessző esetében a vessző vége felé segítjük a növekedési hormonok áramlását, ezáltal az oldalrügyekből termőhajtások képződnek, illetve korábban termőre fordul a fa. Intenzív koronaformák esetében (termőkaros orsó, sövény) szabad csak elvégezni a tavaszi hajtásnövekedés kezdetén, fiatal korú fáknál.
A kéreg körkörös bemetszésével, vagy dróttal való gyűrűzésével erős növekedésű, sok vegetatív részt (lomb, vessző) hozó fákat lehet generatívabbá (termővé) tenni. Rügyfakadás előtt kell elvégezni, de nagyon drasztikus művelet, mert hosszú távon akadályozza a megfelelő tápanyagáramlást.
A véleményem az, hogy a jó terméshozam megfelelő metszéssel (lomb/termés aránnyal), illetve tápanyag- és vízutánpótlással érhető el.

#877
molnár józsef

Információim szerint amennyiben a gyümölcsfák virágzás után \"eldobják\" a termésüket, vagyis bő virágzás után sem hoznak termést, több féle módon lehet ezen változtatni.
1. a fák ágait le kell kötözni a földbe vert karókhoz, vagyis fizikailag megterhelni.
2. hasonló, mint az előző, de a lekötözés helyett súlyokat erősítenek az ágakra.
3. ez drasztikusabb, mint az előzőek, itt a fák kérgét hosszirányban felmetszik. Ezen a helyen a fa forradásos sebet kap, amely hatására szintén termékenyebb lesz.
A fentieknek nem ismerem a tudományos magyarázatát, ezért kérem Önöket, hogy magyarázzák meg, hogy ez ténylegesen létezhet-e és a hatás az előzőekhez hasonló lesz-e?

#876