A kémhatás jelentősége a tápoldatozásban

Mi a kémhatás? A kérdésre többféleképpen válaszolhatunk. A kémhatás a hidrogénion-koncentráció tízes alapú negatív logaritmusa; a tápanyagfelvételt és a növényi életfolyamatokat meghatározó tényező; viszonylag állandósult, de módosítható mutató; 1–14 skálán mérhetõ, mértékegység nélküli szám. A kémhatással kapcsolatban felmerülő fogalom a pufferképesség, azaz, hogy az adott közeg mennyire áll ellen a megváltoztatására irányuló hatással szemben. A talaj kémhatásának nagyon nagy az ellenálló képessége, tehát nagy a pufferképessége. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tápoldat savazása lassan hat a talajra. Hazánkban a talajok többsége és a bányászott tőzegek egyaránt gyengén lúgos kémhatásúak, és ez nagyban akadályozza a tápelemek felvehetőségét.

Talajok besorolása a pH-értékük alapján:
                       PH-érték                        talaj
                        <4,5                     erõsen savanyú
                     4,5-5,2                     savanyú
                     5,3-6,4                     gyengén savanyú
                     6,5-7,4                     semleges
                     7,5-8,2                     gyengén lúgos
                     8,2-9,0                     lúgos
                          9,0<                   erõsen lúgos

A kertészeti termesztésre a gyengén savanyú és semleges kémhatású talajok a legalkalmasabbak. A kémhatás beállítására ezért alkalmazunk savanyú kémhatású baltikumi tõzeget, gipszet, kénport és vasgálicot. A talaj pH-ja talajvizsgálat alapján, az úgynevezett y1 érték és a talaj kötöttsége ismeretében állítható be. A futor, dolomit, mészpor bekeverése (4–6 dkg/m2, 2–3 kg/m3) a pH-t emeli, az EC-t viszont nem; a gipsz (3–5 dkg/m2) lassabban emeli a pH-t és egyben növeli az EC-értéket is. A pH csökkenthető lignitporral (5–8% kén), a hatás azonban lassú. A kénporozással szintén lassú a változás, és például a paprikánál szulfát túladagolást okozhat. A vasszulfát hatása közepesen gyors. Használhatunk erõsen savanyú mûtrágyákat is a kémhatás csökkentésére (ammóniumszulfát, ammóniumnitrát, káliumszulfát, magnéziumszulfát, monokálium-dihidrofoszfát). Az öntözõvíz ugyancsak savazható, illetve savanyú tõzeget is bedolgozhatunk (10-20 l/fm). A hazai talajok kémhatása általában magas (7,2-8,1), elsősorban a benne levő sok hidrogénkarbonát-ion ( a HCO3– (kationokkal Ca2+, Mg2+ képzett sói lúgosak) és nátriumion (Na+ sói lúgosak) miatt.

Káros ionok
A hidrogénkarbonát forrása lehet az öntözővíz, a szerves trágya (fertőtlenítő szerek), és a növények is hidrogénkarbonátot adnak le az anionok felvételekor.

A különböző termesztési körzetekből, talajtípusokról származó átlagos vízminták jellemzőit az itt letölthető táblázat mutatja.

Az öntözésre alkalmas vizet, a folyóvizekbõl és 30–120 méter mélyről fúrt kutakból nyerhetünk, ennek az EC-je már 0,4–1,1 között van. A kalcium- és a magnéziumtartalom közel azonos, a növények igényét 30–50%-ban fedezi. Ez a rész ugyanakkor csak savazás után válik a növények számára könnyen felvehetõvé. A hiányzó részt folyamatosan pótoljuk a tápoldatozás során. A klórtartalom nagymértékben a kút mélységétõl függ, mennyisége a felszíni vizekbõl bemosódó klórtól, amely többnyire kálisóból származik. Nagy eltérések a nátrium- (5–350 mg/l) és a hidrogénkarbonát- (150–850 mg/l) tartalomban vannak. Pontos mennyiségük ismerete ugyanakkor nagyon fontos, ezek alapján tudjuk meghatározni a savazás mértékét. 100 mg hidrogénkarbonát közömbösítéséhez 137 ml 56%-os salétromsav szükséges köbméterenként, hogy megakadályozzuk felhalmozódását a talajban. A tápelemeket a növények akkor tudják a legkönnyebben felvenni, ha a pH-érték 6,0-6,5. A talajok többsége 6,9–8,1 pH közötti, ezeknek a kedvező értékre beállítása hónapokba telhet. A növények 7,3 pH felett már nem tudják felvenni a vasat és a mangánt, hiányuk a hajtáscsúcs látványos sárgulásában mutatkozik, különösen, ha túlöntözzük õket. Kedvező kémhatásnál nagyságrendekkel jobb a tápelemek felvétele, emellett elkerülhetjük a talajban a sók felhalmozódását, és gyengén savanyú közegben sokkal könnyebb a káros elemeket kimosni. Az öntözõvíz egyben tápoldat is, hiszen N, P, K, Ca, Mg, Cl tartalma tápelemként hasznosul. A talaj kémhatása elsõsorban a legfontosabb káros elemek, mint a nátrium és a hidrogénkarbonát miatt magas. A talaj hidrogénkarbonát-tartalma nehezen csökkenthetõ, mert hatalmas mennyiségû közeget kell kezelni, ráadásul hatalmas a pufferkapacitása. A szerves trágya akkor kedvezőtlen hatású, ha magas a nátrium, a klór és a hidrogénkarbonát-tartalma. Ezek elsõsorban a fertõtlenítõ szerekbõl (hypo, klórmész, klórlúg) kerülnek bele. Ha nagy mennyiségû szerves trágyát juttatunk ki (20-25 kg/m2) és ha savazunk, sokkal gyorsabb a trágya feltáródása, a talaj só szintje hirtelen megemelkedik és a kötött nitrogén feltáródikl. Ezzel mindenképpen számolnunk kell. A növények is hidrogénkarbonát-ionokat adnak le a táplálkozásuk során, (pl. foszforfelvétel), ez szintén hozzásegít a gyengén lúgos talaj kialakításában.

Savazással orvosolható
Az öntözővíz hidrogénkarbonát tartalmát tudjuk savazással a legkönnyebben csökkenteni. A sav mennyiségét vízvizsgálat alapján határoztathatjuk meg. Ha a talaj kémhatása 6,2-6,8 pH közötti, akkor elég az öntözővíz savazása, de ha ennél magasabb, akkor a talaj hidrogénkarbonát tartalmát is közömbösíteni kell, ezért 5,0–5,2 pH-val tápoldatozzunk. A gyökerek 4,5 pH-ig nem károsodnak. Minden öntözéskor használjunk savat még akkor is, ha csak vizet juttatunk ki, hogy megakadályozzuk a hidrogénkarbonát felhalmozódását, hiszen a növények is azt bocsátják ki az ionfelvétel során. Savazással kedvező értékre állíthatjuk be a tápoldat kémhatásást, és ez mintegy étvágygerjesztõként szolgál a növényeknek. Emellett jobban tudjuk táplálni a növényeket, elkerüljük a káros só felhalmozódását. Gyengén savanyú közegben könnyebb a káros elemeket kimosatni (nátrium). Tápoldat pH-beállítása a talaj pH-függvényében:

                        Talaj pH                             Tápoldat pH
                          6,2-6,8                                  6,0-6,5
                          6,8-7,2                                  5,0-5,5
                          7,2-7,8                                  4,0-4,5

A gyakorlatban a leggyakrabban a salétromsavat használjuk. Bármilyen műtrágyával keverhető, magas a nitrogéntartalma, ezzel feltétlenül számoljuk, amikor a tápoldatozási receptet alkalmazzuk. A salétromsavat 50–59%-os töménységben forgalmazzák. Fontos tudni, hogy 100 ml salétromsav 14,6–18 mg nitrogént tartalmaz, ez 4,3–5,3 dkg ammóniumnitrátnak felel meg. Átlagos öntözővízhez 3–4 dl savat célszerû adagolni, ennek a nitrogéntartalma köbméterenként 12–20 dkg ammóniumnitrátnak felel meg, tehát jelentõs menyiségű nitrogént pótolunk vele. A kertészek ezt sajnos nem tudják, hogy a salétromsav fény hatására bomlik és a napon hagyják. A fény hatására azonban bomlik, megbarnul és elveszíti savanyító hatását, sõt a növények számára mérgezõ nitrogénoxidok képzõdnek. Ne használjunk fel barna színû salétromsavat! A foszforsav zömmel 75–80%-os töménységû. Elsõsorban a foszfor utánpótlására használjuk. Ha kell még sav a kémhatás beállításához, akkor salétromsavval egészítjük ki. Köbméterenként 1–2 dl rendszeres használata fedezi a növények foszforigényét. Begyökeresedéskor 4 dl adagolása elégséges, kalcium-nitráttal nem keverhetõ törzsoldatban. A kénsav kevésbé elterjedt, mert az öntözõvíz kalciumtartalmával oldhatatlan sót képez, és ez eldugíthatja a csepegtetõ testeket. Szulfáttartalmával számolni kell, mert a szulfátra érzékeny növények esetében mérgezést okozhat. A szerves savakat (ecetsav, almasav, citromsav) fõként dísznövénytermesztésben használjuk, tápelemeket nem szolgáltatnak, gyorsan lebomlanak, viszonylag drágák.

A nátrium sikerút
A másik legfontosabb károsító elem a nátrium, és ezt sokkal nehezebb kezelni, mint a hidrogénkarbonátot. A talajba elsõsorban öntözõvízzel és szerves trágyával kerül be. Zömében az öntözõvíz a gondok okozója, ez szikesíti el a talajt, rombolja a szerkezetét. Ha nem rendelkezünk víztisztítóval, akkor a felhalmozódását meg kell akadályozni. Folyamatos savazással a talaj, illetve a közeg kémhatását 6,0–6,5 közé kell szorítani; ritkábban nagyobb adagú, savanyú és híg tápoldattal mosatni. Tápoldatban célszerû növelni az ammóniumion jelenlétét, az ioncsere miatt (karbamid); a kalciumszint emelése a talajoldatban viszont a nátriumionok kiszorítása céljából (digózás) fontos. Víztisztítás nélkül magasabb foszforszintet kell tartani a szokásosnál.

Mácsai Imre
független szaktanácsadó
(A cikk Kertészet és Szőlészet 2004/28. számában jelent meg.)