Növényvédelmi teendők – 2017. március 13-19..

Évről-évre foglalkozom a lemosó permetezés szükségességével. Az elmúlt télen ugyan voltak erős hidegek, de a károsítók áttelelő formáinak pusztítására így is szükség van.

A metszés után közvetlenül érdemes a három hatóanyagot tartalmazó lemosó készítménnyel – a nyugalmi időkre vonatkozó magas dózissal –  lemosásszerűen lepermetezni a kertben lévő valamennyi gyümölcsfát és gyümölcsbokrot, a rózsát és egyéb fásszárú dísznövényt.  A három hatóanyag a gombabetegségek ellen a réz és a kén, a kártevők gyérítésére pedig az olaj (napraforgó- vazelin-, stb olaj).

A rügyfakadás idején a lemosó permetezést ismételjük meg. Ilyenkor elsősorban a már „támadásba lendült” kórokozók, a monília, az őszibarack-tafrina, a szilvavarasodás és a Jonathan fajtakörbe tartozó almafajták lisztharmatos betegségei, valamint az egres (köszméte) amerikai lisztharmata ellen kell védekeznünk kártevők közül már a körtelevélbolha,a gubacs- és nemezképző atkák, általánosságban az apró termetű levélatkák elleni korai kezelések hatásosak.

A kórokozó gombák és baktériumok ellen elsősorban a réz (pl. Bordóilé, Bordómix) hatásos, kivételt képez a lisztharmat, ami ellen kéntartalmú szert (pl. Agrokén, Nevikén) vessünk be. A károsítók ellen az olajtartalmú szerek (pl. Vektafid, Vegesol, stb) hatásosak. A három komponensből összeállított Vegesol eReS-el, vagy az Olajos Rézkénnel egyszerre kijuttathatjuk mind a három hatóanyagot.

Az előző években disznövényeken látható károsítók által kiváltott tünetek ismeretében ugyancsak érdemes a lemosó permetezéssel megelőzni ezeket az elváltozásokat.

Dr.Varga Mária
Növényvédelmi tanácsadó