Növényvédelmi teendők – 2015. április 25.-május 1.

Az enyhe tél a kártevőknek különösen kedvezett. A néhány éve hozzánk is „beköszönő” selyemfényű puszpángmoly ellen ebben az évben biztosan figyelmesen kell védekezni. Egyrészt a lárva alakban áttelelt kis hernyó a maga által készített, védelmet nyújtó szövedék alól már előjött, és nagy étvággyal fogott hozzá kedvenc tápláléka elfogyasztásához. Minél előbb permetezni kell a kártevő ellen, mert rövid idő alatt teljesen elpuszíthatja puszpángsövényünket!

A siker érdekében kombinálják a gyors, tagló hatású készítményeket (pl. Sherpa, Karate 2,5 WG,  Decis stb.) hosszú hatásidejű rovarölő szerrel (pl. Steward 30 DF, Dimilin 25WP,  Mospilan 20SP). Ezt a kezelést 10 nap múlva célszerű megismételni. A következő nemzedék megjelenéséről a megfigyelések alapján tájékoztatást adok.

Szőlőink 1-3 leveles állapota és a kevés rügykár igazolja, hogy ebben az évben „megúsztuk” a rügykárosítók jelentős kártételét. Elvétve fordult elő az ékköves araszoló és a bagolypillelárvák nyomán a rügyek károsítása.

A felmelegedés hatására gyümölcsfáink intenzív virágzásában gyönyörködhetünk. Itt az ideje a monília elleni védekezésnek, az előző hetekben javasolt gombaölő szerek alkalmazásával. Ne feledkezzünk el a birsfélék moníliájáról sem!                                                                        

Elvirágzás után közvetlenül a cseresznyelégy elleni permetezés is aktuális. Ezt a kezelést később, a kis gyümölcsök kialakulása idején, borsónagysánál és zsendülésnél szükséges megismételni.

A piros ribiszke levelén, a szőlő kis leveleinek fonákán már látható a gubacsatkák jellegzetes tünetei, a nemezes kiemelkedések. Ellene Nissorun 10 WP-t (2015. május 31-ig forgalmazható) vagy Vertimec Pro-t alkalmazzák. Utóbbi feltételes forgalomban vásárolható.

A tafrinás levélfodrosodás tünetei az őszibarack és mandula egészen apró levelein már láthatók. Védekezésre az előző hetekben leírt ajánlások alapján válasszanak gombaölő szert.

Minden évben – természetesen megkésve – panaszkodnak a kertészkedők az egres termések pusztulásáról, amelyeken vastag bevonat látható. Ez az amerikai lisztharmat tünete, amelynek kialakulását már most meg kell előzni Topas+Thiovit vagy Score+Kumulus vagy, Bumper 25EC+Cosavet DF szerkombinációk alkalmazásával.

 

Dr. Varga Mária

szaktanácsadó