Növényvédelmi teendők– 2015. április 17-23

A virágzás ideje kritikus időszak a monília elleni eredményes védekezésben. Azt is tudni kell, hogy egyetlen permetezéssel általában nem érhető el a siker, ezért a virágzás elejére, valamint a teljes virágzásra, illetve – a betegség számára kedvező időjárás esetén – az elvirágzás idejére kell összpontosítani a kezeléseket.

Az előző héten összefoglalt gombaölő szerek közül válasszanak, lehetőleg a hatékonyabb felszívódó készítményeket használják. Fontos, hogy a két, esetleg három permetezést ugyanazzal a hatóanyaggal hajtsák végre, hogy a bibeszálakon behatoló gomba ellen hatványozott belső védelmet biztosítsunk.

Az előzőekben már részletes tájékoztatóban ismertettem a tafrináról való ismereteket, és az ellene való védekezési lehetőségeket. Akinek a kertjében a gyümölcsfajok vegyesen vannak elültetve, érdemes a mindkét betegség ellen ható gombaölő szereket alkalmazni. Ilyen a Folicur Solo és az Orius 20 EW (II. kat.). A kórokozó fellépése a változékony, több napig tartó lehűlések hatására várható. Csapadék is szükséges mindkét betegség járványszerű fellépésére, így ahol a mostani lehülés hatására esett is az eső, azonnal védekezni kell!

Aki a szőlőben nem végzett lemosó permetezést, rendszeres megfigyeléssel derítse fel a rügykárosítók, pl. ékköves araszoló, bagolylepke-félék, kendermagbogár stb kárának nagyságát, és feltétlenül védekezzen ellenük. A rovarölő szerek, Decis, Karate, Fendona stb. kijuttatását az esti órákban végezzék, mert egyes rügykárosítók csak ebben az időszakban tartózkodnak a szőlőn.

Az orgona levélatka, amelynek tüneteivel az ősz folyamán gyakran lehetett találkozni, most szabadon mozog a növények. Később már az ellene való védekezés sikere megkérdőjelezhető. Ajánlott atkaölő szerek: Nissorun, Vertimec, Vektafid A 0,5 %-os töménységben.

 

Dr. Varga Mária

szaktanácsadó