Növényvédelmi teendők – 2013. máj. 31-jún. 6.

A tartós lehűlés jelentős mennyiségű csapadékkal láthatóan visszafogta a növények fejlődését, amelyet talán legjobban a szőlő ültetvényekben lehet tapasztalni. A betegségek – elsősorban a peronoszpóra-félék támadása – az áttelelt oospórák csírázását követően bekövetkezhet, a lappangási idő viszont az alacsony hőmérséklet következtében meghosszabbodik, így akár 15-18 nap is lehet.

Együtt lesz tehát a fürtmegnyúlást követően a szőlő fokozottan érzékeny fenológiai fázisa és a levélszövetekben lappangó kórokozó. Június első dekádjában tehát javaslom a leghatékonyabb gombaölő szerek felhasználását úgy a peronoszpóra, mint a lisztharmat ellen.

A lisztharmat számára kedvezőtlen időjárás sem változtatja meg azt a tényt, hogy az ivaros képletekből származó primer fertőzés tünetei mindenütt megtalálhatók, néhol szokatlanul nagy számban.

A feketerothadás (Guignardia bidwellii) első levél tünetei már láthatóak, a védekezéseknél erre is figyelemmel kell lenni.

A szőlőmolyok áttelelő nemzedékének rajzása még tart, de a szexferomon-csapdák nagyon kis számban fogják a kártevőt. Rovarölő szert ezért most nem érdemes felhasználni. Valószínűsíthető, hogy a nyári nemzedék rajzása a szokásosnál erősebb lesz.

Az idei tavasz meglepetése szőlőinkben az atkák nagy száma. A pótlásokon különösen nagy kártételt tapasztalhatunk, de az érzékenyebb fajták termő tőkéin is látványosak az atka-károsítás tünetei. A takácsatkák szőlőben való megjelenése meglepő, egyes ültetvényekben az ellenük való védekezés is szükségessé vált.

Gyümölcsös kertjeinkben a levéltetvek tömegei ellen szükséges a védekezés. Minden esetben tartsuk be az élelmezés-egészségügyi várakozási időket a rovarölő szerek megválasztásakor!

A selyemfényű puszpáng moly, másik nevén puszpáng-ilonca rajzása megkezdődött, a védekezés aktuális idejéről hamarosan beszámolunk.

Növényvédő szer, ajánlás:

Peronoszpóra: Acrobat MZ WGAltimaChampion 50 WP
Lisztharmat: AgrokénBumper 25 ECFolicur Solo
Szőlőmolyok: Bulldock 25 ECCyperkill 25 ECInsegar 25 WP (25 WG)
Atkák: Agrol PluszEnvidor 240 SCNissorun 10 WP