A fűmagvetés alapjai

A nyár végi, ősz eleji gyeptelepítés több szempontból is előnyösebb:
A nyári hónapokban elég időnk van a tereprendezésre, a gyomok kikelesztésére és kiirtására, a gyommaradványok eltávolítására. Az évelő fűfélék (tarackbúza) ellen nyár végén hatékonyabbak a levélen keresztül felszívódó totális hatású gyomirtó szerek, mert a nappalok rövidülésével a tápanyagáramlás a levelekből a raktározó szervbe, a gyökértarack felé irányul – a gyomirtó szerrel együtt. Amennyiben az évelő gyomfüveket nem irtjuk ki a tereprendezés, talajelőkészítés folyamán, később már nem tudunk tőlük megszabadulni!
Ősz elején a talaj még elég meleg ahhoz, hogy az elvetett fűmag meggyökeresedjen. A fejlődést segíti a csapadék is, ami kellő mennyiségben hullik ilyenkor. Ősszel a gyomokkal is kevésbé kell konkurálnia a fűnek, mint tavasszal.

Vetőmagszükséglet
A kereskedelemben kapható fűmagkeverékekből (lásd korábbi írásunkat) általában 30-40 grammot kell elvetni egy négyzetméterre. A kiadósság minden termék csomagolásán fel van tüntetve. Rosszabb minőségű talajra négyzetméterenként több vetőmagra van szükség. Az 50 g-ot azonban semmiképpen sem célszerű meghaladni, mert gazdaságtalan, és a túlzottan nagy sűrűség miatt a szártő rothadás veszélye is fenyeget.
Ez alapján tehát az 1 kilogrammos kiszerelésű fűmag körülbelül 30-40 m2-re elegendő. A szükséges mennyiségnél nem érdemes sokkal többet vásárolni, mert a fűmag csíraképessége már a 2. évben is jelentősen csökken. A kiégett foltok újravetésére körülbelül 10% plusz mennyiséggel számoljunk. Legjobb, ha feljegyezzük, hogy milyen összetételű keverékből vetettük el gyepet, és szükség esetén abból vásároljunk majd frisset.

Talajmunka
Az egyenletes gyepfelszín alapja az jól elmunkált, asztallap simaságú vetőágy. A magágy végső elsimítása előtt 25-30 g/m2 adagban juttassunk ki indító műtrágyát (pl. Scotts Díszpark Műtrágyacsalád Starter műtrágyája) a területre. Magas foszfortartalma segíti a gyökérfejlődést, felgyorsítja a hűvös időjárás miatt elhúzódó eredést, 8-10 héten át egyenletes szolgáltatja a tápanyagot a fű számára. A gyepstarter műtrágya használatával a fű 10-14 nappal hamarabb kikel, így erős gyökérzettel telelhet, tavasszal gyorsabban indul fejlődésnek. A kiszáradás kockázatát csökkenthetjük, ha a vetést megelőzően, vagy azzal egy menetben, 1-2 kg/m2 adagban talajkondicionáló, vízmegkötő anyagot (pl. alginitet) juttatunk ki.

Vetés
Az egyenletesen felgereblyézett területre kézzel vagy fűmagvető kézikocsival juttathatjuk ki a magot. Ha kézzel vetünk, ajánlott az adott területre szánt magmennyiséget négyfelé osztani, és négy különböző irányban, jobbra-balra, előre-hátra haladva kiszórni. Vetőkocsival elegendő két irányban megtenni ezt. Így a vetés egyenletesebb lesz, nem maradnak csupasz foltok. Az elszórt fűmagot gereblyével óvatosan, mindössze 1 cm mélyen dolgozzuk be a talajba. Így nem hordja el a szél, és a talajszemcsékhez tapadva a nedvességhez is könnyebben hozzájut. A madarak is szívesen lakmároznak a fűmagból. Ellenük a legjobb védekezési mód a Rashel-hálós takarás.

Öntözés és nyírás
A vetést követően száraz időben fontos a rendszeres, kíméletes öntözés. Erre a célra a legjobban a billenő rendszerű négyszögbe öntöző berendezések felelnek meg. Az öntözőkannás módszerrel végzett vízutánpótlás esetén nagy lesz a taposási kár.
Az újonnan vetett gyep első nyírását a fű 6-8 centiméteres magasságánál végezzük el. A tarlómagasság az első alkalommal ne legyen 5 cm-nél alacsonyabb. A tavasszal vetett gyepet úgy nyírjuk, hogy a tarlómagasságot fokozatosan csökkentsük.

Pap Edina