2019. 08. 19.

Zsigó György – Hasznos közlendők kertbarátoknak – 2019/18

► Az ültetvényekben is küzdenek a növényvédősök. Ők, a „profik” hozzájuthatnak a II. illetve az I. kategóriás szerekhez is, könnyebb helyzetben vannak, gondolhatnánk. De az augusztus eleji mogyoródi szőlős konferencián több növényorvossal is beszélgettem és volt aki már a 10. permetezésen is túl volt (igaz, hogy az érzékeny kövidinkánál). Ezért volt tanulságos számomra a Biocont Magyarország Kft. által szervezett hét eleji szakmai körút. Somlói szőlészekkel látogattunk el két gazdaságba, ahol kizárólag a biogazdálkodásban is engedélyezett kontakt készítményekkel tartották tökéletesen fertőzésmentesen a tőkéket. Villány világhírű Kopár-dűlőjében nyolcszor permetezett Gere Zsolt. Csak a rézzel, a kénnel, a Wetcittel (narancsolaj) és néhányszor a Vitisannal (kálium-hidrogén-karbonát) védekezett. A fajta, a kert és a gombák biológiájának az ismeretében ezekkel az „egyszerű” szerekkel is meg lehetett védeni idén a szőlőt. Nem mellékes az a tény, hogy Gere Zsolt az ültetvény közelében lakik és az előrejelzések alapján, kellő időben azonnal lépni tud, megelőzi a gombák támadását. A fotó is a kékfrankosában készült. Hosszú keresgélés után találtam meg az induló peronoszpóra tünetét, az olajfoltot. Ezzel a képpel hívom fel a figyelmüket arra, hogy a termés cukrosodásáért felelős friss hajtásokat a peronoszpóra -, a fürtöket pedig a szürkepenész még károsíthatja (13. felhívás).

► Megérkezett a poloskák 2. nemzedéke. A zöld vándorpoloskát már jól ismerjük a zöldségágyásokban, de az ázsiai márványospoloska kárképével csak most ismerkedünk. Körtén fényképeztem a szúrásától, nyálától torzuló termést. Nem vírus és nem a kövecsesedés! Az adott növényre engedélyezett rovarölővel, a lárvák kelése után minél hamarabb permetezzenek. Sok tápnövényű (polifág) kártevő, jobbra utcai szivarfán láthatják a lárváját, tehát a dísznövényeiket is nézzék át. A szüret alatt álló növényeknél maradnak a piretroidok (7. felhívás). Lehet, hogy a rovarok testét bevonó, 0 napos é.v.i.-vel rendelkező Biosol-káliszappan, Wetcit vagy a Prev B2 önmagában is megoldás lenne? Próbálják ki és örülnék a visszajelzéseiknek!

► Az országos előrejelző hálózatunk fogási adatai szerint már egy-két hete rajzik a selyemfényű-puszpángmoly nyári nemzedéke (lásd a táblázatot). A bokrok belsejében keressék a kis hernyókat, nemsokára megjelennek és ne késlekedjenek a permetezéssel. (A Dipel DF, a Mospilan 20 SG és a piretroidok hatásosak.)

► Egyre nagyobb gondot okoznak a tárolási betegségek. Több permetszer is kapható melyekkel a szüret előtt „letisztíthatjuk” a gyümölcsök felületét. Ilyen pl. a Bellis (7 nap é.v.i.) és a Switch 62,5 WG (3 nap é.v.i.) Antagonista gombát tartalmaz két „bioszer”: a Boni Protect és a Blossom Protect. Bár 0 naposak, de ezeknél is be kell tartani a szakmai utasításokat. Pl. a Boni Protectet a gyümölcsérés állapotában célszerű kijuttatni megelőző jelleggel, a fertőzési nyomástól függően 2-10 napos időközönként. Maximum háromszor használható egy évben. Tehát máris tervezhetik a kezeléseket, nemsokára itt a szüret!

► Még érdemes a szerves formában kalciumot és káliumot tartalmazó lombtrágyákkal kombinálni a rovar – és gombaölős permetlevet. A 2018. évi 14. felhívásban írtam a jelentőségükről, felsoroltam néhány készítményt.

Budapest, 2019. augusztus 17.

Üdvözlettel:

Zsigó György, NMNK