2021. 07. 17.

Növényvédelmi teendők – 2021. július 15-21.

Az utóbbi évtized legsúlyosabb növényvédelmi problémáit okozza a nyugati dióburok-fúrólégy, így nem lehet róla eleget beszélni! Eddigi próbálkozásaink szinte eredménytelennek bizonyultak, annak ellenére, hogy a kártevő életszakaszaihoz igazított permetezések számát 8 alkalommal ajánlottuk. Nézzük, miért ez a sikertelenség!

Az Amerikából hozzánk 2011-ben érkezett légy már 2013-ban érzékeny károkat okozott nyugat-magyarországi dióültetvényeinkben (pl. Fertő part – Fertőhomok, Hidegség, Sarród, stb.), és a kiskertekben. A kártevő „honosodásakor” nem hozta magával természetes ellenségét, tehát dúlását semmi sem akadályozza természetes úton. Életmódja nem sok rést hagy a védekezésre, pedig csak 1 nemzedéke van. Az áttelelő bábból július közepén bújnak ki nagy számban a legyek, és azonnal a diófák felső harmadában repkednek. Az időjárás függvényében 8-10 napon belül párosodnak Kedvez a légynek a sok fény és a meleg! Párzást követően a nőstények, érési táplálkozás után tojócsövükkel megkezdik a diótermés még puha burkának átfúrását. A védett helyen 5-8 nap alatt kelnek ki a lárvák (nyűvek), és táplálkozni kezdenek. Életük során 3 alkalommal vedlenek, új lárvabőrük teszi lehetővé növekedésüket. Fejlődésük 3 hétig is eltarthat. Károsításuk nyomán a dió burka megpuhul, majd a termésre rátapadva ráncosodik, megfeketedik. Egyetlen termésben akár 30 lárva is fejlődhet. A lárvák a dió földre esése után rövid idővel kibújnak „óvóhelyükről”, és a talaj felső 3-5 cm-es mélységébe húzódva bebábozódnak. Ezt kell megakadályozni a hullott diók folyamatos összeszedésével, a koronacsurgó (a fa lombkoronája alatti terület) alatti fóliás takarással. 

Sajnos a legyek repülése nagyon hosszú ideig tart, július elejétől néha szeptember végéig is elhúzódhat. Az előbbiekben leírt folyamat évről-évre újra és újra megismétlődik, míg végül egészséges termést alig tudunk szedni. Többen az évek során elvesztették a reményt és a diótermesztésünk végét vizionálják. 

Mit tehetünk, tehát a „betolakodóval” szemben?

A kártevő előzőekben vázolt életmódját áttanulmányozva, bizony, alig találunk rést a védekezés lehetőségeit keresve. A fejlődési alakok közül egyedül a bábállapothoz tudunk nyúlni, és a bábozódáshoz vezető utat megakadályozni. Ebben segítségünkre lehet a földre eső termések azonnali – napi több alkalommal történő – összegyűjtése és megsemmisítése. Az ember azonban nem állhat napokig, sőt hónapokig a diófája alatt. Megoldás a fa kerületéhez igazodó méretű takarás (fólia, vagy más takaróanyag leterítése a koronacsurgóban. Természetesen a takaróanyag szélét le kell rögzíteni, hogy a szél ne kaphassa föl. A takarón a lárvák rövid idő alatt elpusztulnak – mert nem tudják elérni a természet rendje szerint következő fejlődési alak, a báb – kialakulását a talajban. Érdemes a fertőzött diókat összeszedni a fóliáról és megsemmisíteni. 

A kártevő ellen összefogásra is szükség van. A fentiekben leírtakat egy-egy térségben minden diótermesztőnek meg kellene tenni!  A légy repül, és sajnos elég nagy távolságra is eljut. Jó repülőnek mondhatjuk.

A kártevő egyedszámának kitartó munkával való csökkentése nélkül nincs esélyünk a kiváló minőségű magyar diótermés megvédésére.

A sárga ragacsos lapcsapdák fogási eredményei növekvő tendenciát mutatnak. Július hónap végére csúcsrajzásra számíthatunk! (http://zsigogyorgy.hu/novenyvedelem/rajzasi-tablazatok)

Dr. Varga Mária
szaktanácsadó