2021. 08. 13.

Növényvédelmi teendők – 2021. augusztus 12-18.

Az utóbbi napokban a dióburok-fúrólégy tömeges rajzását figyelhettük meg. A sárga, ragacsos lapcsapdák előzetesen naponta csak néhány egyedet fogtak be, most azonban csapdánként nem volt ritka a 20-30 légy. Elérkezett tehát a vegyszeres védekezés ideje.

Hamarosan megkezdődik a tojásrakási időszak. Már most is lehet látni legyeket a zöld dióburkon; készülnek elhelyezni tojásaikat a külső burok alá. Ezután a kelő lárvák ellen már nincs módunk védekezni. Permetezésre a meleg- és fénykedvelő repülő legyek ellen a szintetikus piretroidok közül válasszanak (pl. Decis, Karate) és a kezelés során a fa felső harmadára összpontosítsanak.

A megszokott „látogatás” előtt néhány héttel megjelentek a seregélyek. Úgy véljük, hogy az egyébként védett, sőt kifejezetten hasznos madarak a forró, száraz időszakot követően a bogyósok és különösen a csemegeszőlő fogyasztásával jutnak nedvességhez és még jól is laknak. Az sem számít nekik, hogy az érés idejéig hetek vannak hátra és a gyümölcs még nem elég édes. Ezek a kertjeinkben táplálkozó seregélyek valószínűleg a közelben fészkeltek, sőt ott is laknak egy-egy faodúban vagy a kerti házak repedéseiben. Szinte egész éven át pusztítják a káros rovarokat a földön, növényen és levegőben. Fizetségül ilyenkor visszavesznek valamit a féltve őrzött termésből. 

Védett madárként a seregély pusztítása, befogása, lelövése, megmérgezése tilos, tehát büntetendő. Mit tehet az a gazda, aki egyik-napról a másikra egy sor szőlőjének termését már nem találja, mert a seregélyek leszemezték a fürtöket? A madarat ijesztgetni, hangoskodni, zavarni nem érdemes. Okos madár és figyelmes. Hamarosan megszokja a zavarást és azután már „zavartalanul” táplálkozik a kora reggeli és az alkonyat utáni időszakban.  

Alkalmazzák a több méretben kapható madárhálót úgy, hogy a háló alatti részen is lezárjon. Különféle madárriasztó kellékek is elérhetők. Fontos, hogy a nagy melegben itassuk a kertünkbe látogató vagy ott fészkelő madarakat. Erre a célra kihelyezhetünk egy-egy vízzel telt nagyobb cserépalátétet vagy kő madáritatót.

A kabakosok lisztharmat-fertőzöttsége fokozódik. Ellene használják a kéntartalmú permetező szereket (pl. Thiovit, Kumulus), amelyeknek az élelmezés-egészségügyi várakozási ideje nincs korlátozva.

Szőlőterületeinken az utolsó permetezések folynak. Nem ritka a szinte teljesen egészséges szőlő. Helyenként előfordul a fekete- és fakórothadás, az orbánc, de a járványokat évről-évre előidéző betegségek, a peronoszpóra, szürkepenész és a lisztharmat tüneteivel ritkán találkozunk (főképen). Egyre szaporodnak a szőlő fás részeinek kevésbé ismert betegségei. Ilyenek a krónikus vírus betegségek, a levélsodródás, fertőző leromlás stb., néhány helyen és szőlőfajtán a stolbur típusú fitoplazma.

Régóta fertőzi szőlőinket és gyümölcsfa oltványainkat, a gyökérgolyvaként ismert baktérium. Kordonkaron is láthatóak a karfiolszerű golyvák a kéregrepedésekben. Fiatal telepítésekben nem egyszer látványos, akár 30 – 80%-os baktériumos fertőzöttséget is találtunk már. Ellene védekezni nem lehet. Nagyon fontos a szaporítóanyag mentessége. Sok esetben a kórokozó a szőlő belső szöveteiben lappang, látható tüneteinek megjelenése pedig csak fagyok után következik be.

Évről-évre fokozódik a kordonkar-elhalást és korai tőkepusztulást előidéző gombás betegségek látványa (ESCA, Eutypa stb.). A tőkehiányok az eredményes szőlőtermesztést jelentősen gátolják.

A szőlőmolyok kártétele – az áttelelő és a nyári nemzedéke egyaránt – még a legjobban fertőzött térségben sem számottevő. Az őszi nemzedék rajzása megkezdődött, a szexferomon-csapdák fogtak néhány lepkét, de jelentős kártételre már nem kell számítani.

Dr. Varga Mária
szaktanácsadó