Gyomfüvek a gyepben

Gyomfüvek a gyepben

Gazdabolt 2015. aug. 17.

digitaria.jpgA gyepben leggyakrabban előforduló gyomfüvek a természetes réti vegetáció tagjai, csupán a kerti gyepben tekintjük őket károsító fajoknak. A házikerti gyepben leggyakrabbak előforduló gyomok a nyári egyévesek közül a pirók ujjas muhar (Digitaria sanguinalis), a kis tőtippan (Eragrostis poaeoides), a kakaslábfű (Echinocloa crus-galli), a zöldmuhar (Setaria viridis), az aszályfű (Eluzine indica). Ősszel elhullajtott magjaik tavasszal csíráznak, és a növények a nyár folyamán fejlődnek ki. A téli egyévesek, így a parlagi ecsetpázsit (Alopecurus myosuroides), az egynyári perje (Poa annua) magja már ősszel kicsírázik, a növények pedig tavasszal fejlődnek ki, és a nyári melegben elhalnak. Az évelők közül a pelyhes selyemperje (Holcus lanatus) és a csillagpázsit (Cynodon dactylon) fordulhat elő, valamint – főleg elhanyagolt területeken –a tarackbúza (Agropyron repens) is.

Jó indulás
A gyomfüvek elleni védekezés alapja, hogy megbízható forrásból származó, csakis gyepalkotó fűfajok magját tartalmazó fűmagkeveréket vessünk. Fontos, hogy a keveréket a gyep használatnak megfelelően válasszuk meg. Gyakran taposott gyepre úgynevezett Sport-keveréket vásároljunk, a díszgyepre, amire csak fűnyíráskor lépünk, Pázsit vagy Park-keveréket.
A magágy-előkészítésnél fordítsunk gondot a gyomirtásra, főként az évelő gyomfüvek gyökereinek, tarackjainak eltávolítására. A rotációzás, kapálás nem elegendő, sőt káros is, mert a tarackokat feldarabolva tovább szaporítja a gyomfüvet. A gyep vetésére a szeptember közepi időpont nemcsak azért kedvező, mert melegebb és nedvesebb a talaj, hanem azért mert a gyomok már kikeltek, így perzselő hatású totális gyomirtó szerekkel kiirthatjuk őket. Az évelő fűfajoknál ősszel a tápanyagáramlás a levelekből a gyökerek felé irányul, így a levelekre kijuttatott gyomirtó szer a gyökereket is elpusztítja. Az újonnan telepített gyepben egyes fajok durva csomókat alkotnak, ezeket még a magérés előtt távolítsuk el. A magkelést megfelelő összetételű, hosszú hatástartamú, a gyökeresedést elősegítő magas foszfortartalmú műtrágyával serkenthetjük (Scotts Díszpark Gyepstarter).

Kiegyenlített táplálás
Fontos, hogy a gyepet egész éven át jól tartsuk, hogy teljesen beborítsa a területet. A sűrű fű visszaszorítja a gyomokat. Folyamatos, kiegyenlített adagú tápanyag-utánpótlással jobb kondícióban tartható a gyep, és jobb lesz a stressz- és szárazságtűrése is. Ebben segít a Scotts Díszpark Gyepfenntartó Műtrágya.
A csapadékos telet követő levegőztetés és tápanyag-utánpótlás sem elhanyagolandó feladat. A tápanyaggal jól ellátott, megfelelő víz-oxigén arányú talajban fejlődő gyep jól elfojtja a gyomokat. Sokan úgy gondolják, hogy a fűnek csak nitrogénre van szüksége, és tavasszal marokszám szórják rá a pétisót. A nitrogén-túladagolás fellazítja a levelek szöveteit, így kevésbé áll ellen a gyep a környezeti hatásoknak, és kiég. Ugyanakkor a gyökerek sem fejlődnek megfelelően, így emiatt is kipusztulhat. A legjobb megoldás a tavasszal adott hosszú hatású komplex-műtrágya, ami az indulás 8-10 hetében elegendő tápanyagot juttat a gyepnek. (Scotts Díszpark Tavaszi-nyári kondicionáló).

Hagyjunk magasabb tarlót!
A fűnyírásnál alapszabály, hogy egy-egy nyírás alkalmával a fű levéllemezének hosszából csak 1/3 résznyit vágjunk le. Ha túl hosszúra hagytuk nőni a füvet, akkor inkább gyakrabban nyírjuk, de egy-egy alkalommal csak keveset vágjunk le belőle. Különösen meleg és aszályos időben fontos ügyelni arra, hogy a fűnyírást ne túl alacsony, hanem körülbelül 6-7 centis tarlóval végezzük. A magasabb fű mélyebben gyökeresedik, jobb a szárazságtűrése, az önárnyékoló hatása, és a gyomoknak is kevesebb élettér jut. A rendszeres fűnyírás megakadályozza, hogy az egynyári gyomfüvek magot érleljenek. Szaporodásukat ezzel lehet elsősorban meggátolni. A gyommagvak csírázása fényen gyorsabb, így a magasabb tarló árnyékoló hatása miatt a csírázás is vontatottabb lesz.
A rendszeresen alacsonyra nyírt, gyenge fűben gyakori kellemetlen vendég a moha. Különösen akkor szaporodik el, ha tömődött, levegőtlen a talaj, és túlságosan árnyékos a terület. A moha ellen ható készítmény a Scotts Díszpark műtrágya Mohásodás csökkentésére. Ez a vasszulfát tartalmú műtrágya lassabban, illetve gyorsabban felvehető nitrogént is tartalmaz, segítve ezzel a gyep fejlődését. Hatástartama 8-10 hét, négyzetméterenként 20-25 gramm elegendő belőle. A mohás foltokat kezeljük vele. Kora tavasszal már kijuttatható. Két hét után moha teljesen elpusztul, amit gereblyével eltávolíthat a gyepből.

Öntözni csak ritkán, de mélyen
Az öntözés is fontos feladat, ám azt sem szabad túlzásba vinni. A gyakran, de kevés vízzel öntözött gyepben csupán a talajfelszín felső 3-5 centiméterét tartjuk nedvesen, éppen azt a tartományt, ahol a gyommagvak elhelyezkednek. Az állandóan nedves felszínen az egynyári gyommagvak könnyebben kicsíráznak. Inkább a ritkán, de nagy vízadaggal öntözzünk, heti 2-3 alkalommal, nedvességi állapottól függően négyzetméterenként 10-15 liter vízadaggal. Fontos, hogy legalább 15-20 centiméter mélyen ázzon át a talaj. Amennyiben a tarlót nem nyírjuk túl alacsonyra, a kevesebb öntözés mellett is párásabb mikroklíma alakul ki a fűszálak között, így szárazabb, mélyben nedves talajfelszín mellett is szép zöld lesz a gyep.

Tűzoltás
Súlyosabb gyomfertőzés esetén foltkezelést alkalmazhatunk totális hatású gyomirtó szerekkel (pl. Round-up, Medallon, Glyfos). A kezelés után a kipusztult foltot fel kell gereblyézni, talaját feljavítani, és nagy (5-6 dkg/m2) fűmag-adaggal a füvet felül kell vetni. A vegyszeres kezelés után a kezelt területtől a gyerekeket és a háziállatokat 3-4 napig tartsuk távol!

Pap Edina

Kapcsolódó cikkek:
Scotts Díszpark műtrágyák
A gyep és a virágágyak tápanyagpótlása
Milyen fűmagot válasszunk?
Nyári gyepápolás