A zöldségtermesztés apró kellékei
Az apróságok között említhetők a különféle jeltáblák és jelölő címkék, amelyek az elvetett, vagy kipalántázott zöldségfélék megkülönböztetését könnyítik meg. A többféle méretben kapható, T- vagy ceruza alakú, lapos műanyag jelölőkre alkoholos filccel írható fel a faj- vagy fajtanév, ami később lemosható és újraírható. A jobb minőségűek ellenálló műanyagból készülnek, így nem törnek, évekig használhatók. Az igényesebbek fémből készült jeltáblákból is választhatnak, amelyek lábai rozsdamentes acélból készültek. Az extra nagy változatokra sok szöveg írható.
A legtöbbet a hosszúkultúrás zöldségnövényekkel, a támasztékot, vagy kötözést igénylő paprikával, paradicsommal és uborkával foglalkozni, levelezni, kacsozni, kötözni. A támrendszerre futtatott paradicsom alsó termésfürtjei rendszerint leérnek a földre, ahol szennyeződnek, és már az érés előtt rothadnak. Ezen segít a szártartó láb, ami egy talajba szúrható, hajlított, merev drót. Szélességétől függően egy, vagy két paradicsomszár támasztható meg vele. A sorközben a növénytövek közé, egymástól 40-50 centiméterre célszerű a talaja szúrni, és a paradicsom szárat ráfektetni. Ily módon az alsó bogyófürt sem ér le a földre, és nem szennyeződik, nem kell kényszerűségből eltávolítani.
A folytonnövő paradicsomfajtákat szabadföldi kultúrában sokan 10x10 centiméter résnagyságú uborkahálóra vezetik fel. Fóliában azonban még mindig a zsinóros felvezetés a gyakori. Ahogy a növények növekednek a termelők fokozatosan eresztik le és fektetik el a növények szárát, így egy idő után a szár alsó része a szártartó lábakon vízszintesen fekszik. A tartózsinórok mozgatásának, leeresztésének és csomózásának időigényes munkáját könnyíti meg a zsinórtartó kampó, spulni, vagy villa. Ezek az eszközök a vízszintes mennyezeti tartódrótra akaszthatók, mozgathatók, és fel van rá csévélve a szárfeszítő zsinór. A növény növekedésével a kampót csak arrébb kell tolni a dróton, és a csévéről csak a szükséges hosszúságú zsinórt kell leengedni, majd rögzíteni.
Különösen a fürtben érő, nagy bogyójú paradicsomfajták esetében hasznos apró kellék a fürtkocsánytartó. A fürtön egyszerre érő bogyók súlya jelentős, ezért a fürtnyél könnyen elpattanhat. A fürtkocsány a többi fajtánál is könnyen eltörhet, a különböző fitotechnikai műveletek (kötözés, levelezés, hónaljazás) közben, ezért ott is hasznos eszköz lehet. A fürtkocsánytartót akkor kell felhelyezni a növényre, amikor az első kötött bogyó borsó- vagy cseresznye nagyságú. Körülbelül két hétig van rá szükség, amíg a fürtnyél megerősödik, azután áthelyezhető egy másik fürtre. Növényenként 2-3 darabra van szükség.
A szártartó bilincs (klipsz) használata az uborka és a paradicsom esetében is megkönnyíti a szárkötözést, és megelőzhető vele a szártörés. A szár nem csavarodik, ahogy azt a zsinórra tekerve teszi, így a tápnedv is akadálytalanul áramlik benne. A levelek is természetes helyzetben, és szellősebben állnak, ami csökkenti a gombabetegségek előfordulásának valószínűségét, és nagyobb, szebb termést eredményez. Növényenként 4-5 darabbal számoljunk, mert amikor a csúcsa eléri a felső drótot, akkor a legalsót feljebb lehet tenni. Karózást igénylő palánták számára is kapható kisebb méretű változat.
A kígyóuborkát sokan úgy termesztik, hogy amikor a főszár elérte a felső vízszintes tartóhuzalt, átvetik rajta, így a növény tovább nő és terem. Az áthajtás során azonban a szár könnyen törik, sérül. Erre a problémára jelent megoldást az uborkaszártartó kengyel, amelyet a felső huzalra kell akasztani, és félkörívben vezeti meg a szárat, ezáltal az nem pattan meg.
A zöldség hajtató kertészek ma már poszméheket telepítenek a növényházakban, amik segítenek a megporzásban. Ahol nincsenek poszméhek, ott a kézi beporzó készülék áll a rendelkezésünkre. Az elemmel működő ceruzaszerű szerkezet enyhe vibráló mozgással megütögeti a virágzó fürtöket, segítve ezzel a jobb és több terméskötést.