Zsigó György – Hasznos közlendők kertbarátoknak – 2018/11

Zsigó György – Hasznos közlendők kertbarátoknak – 2018/11

Gazdabolt 2018. jún. 25.

► Az elmúlt két hétben továbbra is a forrósággal küzdöttünk de az ország nagy részén megérkezett az eső is. Már hiányzott a növényeknek. Most párában állnak a kertek, a levelek is nedvesek. Tehát az esős kertekben a lisztharmat mellett már figyelni kell a szőlőperonoszpórára és az almatermésűeknél a varasodásra is. Ebben az időjárásban a krumpli és a paradicsom lombja is „vészes” gyorsasággal barnulhat le a fitoftóra gombától. A növényvédő szerekről már többször írtam. Lisztharmatra: elsősorban a kéntartalmú, varasodásra, peronoszpórára, fitoftórára: főleg a réztartalmú készítmények közül választhatnak. Mindkét hatóanyag kontakt hatású. Szerencsére sok felszívódó gombaölőt is vásárolhatnak. A rezisztencia elkerülése miatt felváltva használják illetve a permetlében kombinálják a két csoport szereit.

Most is kiváló és részletes előrejelzést kaptam az Agroinform kft. csapatától, melléklem. (Utólagos engedelmükkel kihagytam a szántóföldiekre vonatkozó részt és pirossal kiemeltem az aktualitásokat.)

► A viharos szelek, a jelenleg is rajzó jövevény cseresznyelegyünk és a gyümölcsmolyok rágása miatt a csonthéjas és almatermésűek gyümölcsein is megjelentek a monília penésztelepei. A szüretkor már nem lehet permetezni, egyébként 7 és 28 nap közötti é.v.i. -vel rendelkező gombaölőkkel találkoztam. Ne hagyjanak beteg gyümölcsöt az ágakon és a talajról is szedjék fel a lehullottakat. Ezzel már a jövő évi termést védik!

A fertőzöttség tekintetében óriási különbség lehet még egy kerten, egy kordonon belül is. A fényképek egymástól kb. 5 méterre készültek. Az elsőn egészséges levelek között megbúvó már beteg bogyókat láthatnak. A másodikon közelről is megtekinthetik a sérves szőlőszemeket. Ezekből már nem lesz bor az idén. A harmadik felvételen lisztharmatos levelek között érlelődő egészséges fürtöket találtam. Mikor és hányszor kellet volna permetezni? Csak a kertjét jól ismerő, azt rendszeresen bejáró gazda tudhatja a választ.

A gyümölcsmolyok folyamatosan támadnak. (Lásd a rajzási táblázatot.) A kései szüretelésű almatermésűeknél, szilvánál, őszi baracknál még biztosan permetezni kell ellenük. Fajtától függően még két-három rovarölő szeres védekezésre is számítania kell annak a kertésznek, aki a tökéletességre törekszik és „kukacmentes” (valójában hernyómentes) szüretet szeretne. A technológiáról már korábban írtam.

Zsigó György – Hasznos közlendők kertbarátoknak – 2018/11

Budapest, 2018. június 21.                                          Jó kertészkedést kívánok:                   Zsigó György, NMNK