Ne legyen lyukas a gyep

Ne legyen lyukas a gyep

Gazdabolt 2018. máj. 30.

Igaz, hogy a gyepkopások pótlásának fő időszaka április, május, de bármit is mondjanak a szomszédok, a hibákat egészen szeptember közepéig nagy biztonsággal lehet javítani. A felülvetés legegyszerűbb technikája, ha a 4-5 milliméteres lyukú, úgynevezett tarhonyaszitával száraz virágföld, homok és fűmag keverékét szitálják a kopár foltokra. A tarhonyaszitát legnagyobb sikerrel hagyományos piacokon, esetleg bolhapiacokon lehet vásárolni. Az új szita ára 2000-2500 forint, vannak árusok, akik az antik darabokért ennél jóval többet kérnek. A folt földjét a vetés előtt elég egy gereblyével barázdálni. A vetés befejeztével következik a simítás és a taposás. Arra ügyelni kell, hogy a magos talaj ne ragadjon a cipő talpára. Ha nagyobb foltot kell pótolni, vagy olyan részt, amelyet már meghódított a gaz, akkor érdemes a kijelölt területen totális gyomirtást végrehajtani. Az alkalmas vegyszerek szabad forgalomban vásárolhatók.

Ne legyen lyukas a gyep

Ha kisebb területen kell gyomot irtani, akkor ajánlható a kézi gyomirtás. A kihúzott gazt azonban a területről el kell vinni, mert a hihetetlenül szívós növények képesek újra gyökeresedni, vagy kiszáradt állapotban is beérlelni és elszórni a magvakat.

A gyepen előforduló gyomokat, még ha sok van is belőlük, lehet szurdanccsal, bajonettszerű hosszú, keskeny pengéjű késsel, kézzel irtani. A mélyen gyökerező, földhöz lapuló, tarackos gazokat speciális vegyszerekkel is érdemes irtani. A magasra növő széles levelű (kétszikű) gyomok általában rosszul tűrik a rendszeres fűnyírást. A többszöri nyírás után kis beszáradó gyökércsonk marad utánuk, ami csak a mezítlábasok talpát böki. Szívósabbak a mélyen gyökerezők.

A legismertebb a gyermekláncfűhöz hasonlatos – de eltérő fajokból álló – gyomegyüttes. Leveleik tőrózsát alkotva, a talajra lapulva elveszik a fűfélék életterét. Ilyen a gyermekláncfű, a vékony zörgőfű, ezüstös hölgymál, őszi oroszlánfog. A helyi gyomirtásra hamar elpusztulnak, de jócskán lelassítja növekedésüket, ha esős időben vagy egy alapos öntözés után minél több gyökérrel sikerül kihúzni őket, vagy bajonett hosszúságú késsel minél mélyebben elvágni a gyökerét, és így kihúzni. Lazább talajon jól használható az egyedi gyomok kivágására használható taposó gyomirtó. Erre a gyomtársaságra jellemző, ha egy kisebb gyökérdarab a földben marad, akkor a növény képes regenerálódni. A hölgymál kivétel, mert a szép nevű fűgyilkos indákkal terjed.

Indával terjed a kúszó boglárka is. Nagyon agresszív, amint feltűnik, azonnal el kell pusztítani. A fiatal növények még kézzel kiemelhetők, az idősebbeket azonban csak a gyomirtó szerekkel lehet viszszaszorítani. Rokona, a hagymás boglárka már nem okoz jelentős kárt, ugyanis magányosan él, sárga virágával, apró szeldelt leveleivel inkább díszit.

Esetenként a pillangósok – fehér- és mezei here, komlós lucerna, szarvaskerep – sok bajt okozhatnak. Általában ott jelennek meg, ahol nem rendszeres az öntözés, és ritkán kap nitrogén műtrágyát a gyep. Mindebből következik, hogy miként lehet a hereféléket és rokonaikat visszaszorítani.

A nem jól, de ápolt gyep tulajdonosának okoz gyakran megoldhatatlan gondot a mohásodás. Az apró, virágtalan, telepeket alkotó növények a túlöntözött, alacsonyra nyírt gyepen jelennek meg, s általában az árnyékosabb részekről terjedve igyekeznek minél nagyobb területet elfoglalni. Már kaphatók mohairtó szert is tartalmazó gyeptrágyák. Ha sikerült kiirtani, akkor érdemes erre a területre újra vetni fűmagot, nehogy a gyomnövények foglalják el a helyüket.

Gyomfüvek is megjelenhetnek alkalmi lakóként a gyepen. Ezeket szelektív vegyszerrel nem lehet kiirtani rokonaik, a hasznos füvek közül. Az apróbb levelű fajaik, mint például az egynyári perje nem feltűnő. Az alacsonyra nyírt gyepen azonban csúf látványt nyújtanak a gyorsan növő durva levelű fajok, ilyen a csomós ebír, muhar, pelyhes selyemperje vagy a kis tőtippan. Ha kevés van belőlük, érdemes gyökerestül eltávolítani, és a visszamaradt lyukat kiegyenlíteni fűmaggal. Hasonlóan kell eljárni a vakondtúrásokkal is, ugyanis ezek lehetnek a gyomfüvek megtelepedésének helyei. A gyomfüvek gyérítése, elterjedésük akadályozása megoldható technológiai váltással is. Mindig a maghozás előtt kell nyírni, gyűjtőtartállyal kell a füvet összeszedni és nedvesen kupacba rakni. Ilyenkor a fejlődő hő elpusztítja a magokat.

A gyakorló fűnyírók tudják azt is, hogy a gyomfüvek gyéríthetők a váltakozó fűnyírási iránnyal is.