Növények és tartóik

Növények és tartóik

Gazdabolt 2016. aug. 1.

A növények valamilyen cserépben állnak, ezek az edények pedig növénytartókban. A cserepek, készüljenek agyagból vagy műanyagból,  általában csúfak, a növénytartók, ha ízlésesek és színben, anyagban, méretben megfelelnek a környezetnek és harmóniában állnak a növény alakjával, nagyságával, akkor a lakás, balkon, vagy éppen a kert díszévé válnak.

Növények és tartóik

A szobanövényeket azért árusítják műanyag edényben, mert a kertészeknek ez a legolcsóbb. Ajánlott a frissen vásárolt növényt átültetni, ekkor ugyanis nem kell kétszer alkalmazkodnia az új környezetéhez. Indokolt az átültetés azért is, mert a profi kertészek általában olyan földkeveréket használnak, amelyben a tápanyag addig elegendő, amíg a növény az új tulajdonoshoz kerül.

Az égetett cserép hagyományos ültetőedény. Ma már drágább, mint a műanyag konkurense. Hátránya törékenysége, s nagyobb súlya. Idővel elveszíti a műanyagokkal szemben egyetlen előnyét, ugyanis a kemény öntözővíz miatt eltömődnek pórusai, s nem levegőzik. A műanyag edények között vannak olyanok is, amelyekben víztartó részt különítettek el. Ilyet a nagy vízigényű fajoknak érdemes venni.

Az igazi díszek a növénytartók, számtalan formából, anyagból lehet válogatni.

Üveg

Kaviccsal, üveg-, égetett agyag golyóval megtöltve, vízkultúrás növények helye. Lehet henger, tégla, gömb, vagy kúpos.

Fém

Igazán sokoldalú anyag, amelyből készült tárgyak óriási előnye, hogy nem törnek. Divatosak a falra szerelt öntöttvas falikutak, de csinos lehet egy kiszuperált öntözőkanna, vagy egy antikált pléhvödör is.

Kőurna

Páfrányok, pálmák, de más széthajló levélzetű növények nagyon jól mutatnak benne.

Fonott kosár

Ha füles a kosár, akkor a fül támasztéka lehet a kúszónövényeknek. A robusztus kerek, vagy szögletes kosarakba nagy és tarka levelű növények mutatnak a legjobban.

Fadézsa

Olyan növényóriásoknak való, mint a leander, citrus, füge, méretes kaktusz.

Zománcozott kerámiacserép

Forma- és színgazdagsága végtelen, jól kell a növényhez megválasztani, a hasonló és ellentétes tónusok erősítik egymást.

Agyagcserép

A különleges formájúak – magas, lapos, nagy méretű, amfora – jól illenek a különleges, alácsüngő; bizarr törzsű; vékony hajtásrendszerű, ám magas; futó növény hangulatához.