Zsigó György – Hasznos közlendők kertbarátoknak – 2016/7

Zsigó György – Hasznos közlendők kertbarátoknak – 2016/7

Gazdabolt 2016. ápr. 13.

Esőt jósolnak, a tafrina (lásd a mai fotót) és a virágfertőző monília újra támadhat. A lisztharmat induló
fertőzésére pedig mindig számítanunk kell. Kérem, nézzék meg a 4. az 5. és a 6. felhívást.

► Virágzik a szilva. Egyre többen panaszkodnak a poloskaszagú szilvadarázs kártételére. Ahol a kb.1 cm-es
nagyságú, kirágott, ürülékes belsejű, poloskaszagú termések borították a fák alját, ott ez garázdálkodott. (A
szilvamoly később jelentkezik és a magot nem rágja meg, csupán a gyümölcshúsból táplálkozik.)
Az egynemzedékes kártevő a talaj felső rétegében telel, báb alakban. A szilva virágzása előtt bújik elő és
egyenesen a virágkelyhekbe rakja a tojásait. Amennyiben a kb. 2 mm-es, barnuló foltokat látnak a
csészeleveleken, sziromhullás után védekezni kell a kikelő lárvák ellen. A méhkímélő és felszívódó Mospilan 20
SG és névváltozatai engedélyezettek (Gazelle, Spilan). A ragacsos fehér lapra repülnek a szárnyas imágók, így
időzíteni lehet a kezelést. Kisebb fáknál, állítólag védekezni is lehet ezekkel. Már a virágzás előtt ki kell
akasztani a lapokat, a fa mindegyik oldalára, minél többet. A körtének, almának is van poloskaszagú darazsa!

► „A világ élelmiszer-termelésének 90%-át adó mintegy 100 növényfajból 71-et méhek poroznak be. … A házi
méhek száma Európában 1985 és 2005 között 25%-kal csökkent.” Az idézettel szeretném felhívni a figyelmüket
a méhveszélyességi előírásokra. A kert összes virágzó növényénél be kell tartani az előírásokat! Ezeket a
szabályokat a mézharmatos növényekre és a méhek által látogatott virágzó gyomokra is alkalmaznunk kell! A
fentiek a kerítésen kívüli, utcai fákra, ágyásokra is vonatkoznak!
A „méhekre kifejezetten veszélyes (kockázatos)” készítményekkel a fenti esetekben soha sem dolgozhatunk, pl.
a Cyperkill. A „méhekre nem jelölésköteles” (korábban a méhekre nem veszélyes) készítményekkel általában
mindig kezelhetünk, ilyen pl. a Mospilan, a Pirimor, a Dimilin, Runner, Mavrik, Dipel, stb. A „méhekre
mérsékelten veszélyes (kockázatos)” készítményekkel kizárólag a méhek napi aktív repülésének a lezárulása
után, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával lehet megkezdeni a permetezést és legkésőbb 23
óráig be kell fejezni, pl. Karate, Kaiso Garden, Nagomi, stb. (A jelenleg szóba jövő szereket csoportosítottam.)

► Beindultak a rovarok, nézzenek körül a kertjükben. A fénycsapdába repül az áprilisi cserebogár, a
gyümölcsfák virágaiban néhol rág a bundásbogár, míg a csipkéző barkó kártételét kisleveles borsón találtam.
Pilmann Gábor április 11-én fényképezte a selyemfényű puszpángmoly hernyóját (5. felhívás melléklete).
A jövő héten a vadgesztenyelevél-aknázómoly ellen is elkezdjük a permetezést, már rajzanak a lepkéi. (A
Dimilin 25 WP, a Runner 2 F és az új „bioszer” NeemAzal-T/S a vadgesztenyére engedélyezett rovarölők.)

Budapest, 2016. április 12.

Jó egészséget, szép kertet kívánok:

Zsigó György, NMNK

Zsigó György – Hasznos közlendők kertbarátoknak – 2016/7