Virágos Magyarország

Virágos Magyarország

Gazdabolt 2016. ápr. 8.

A települések önkormányzatai az idén május 31-ig jelentkezhetnek a 23. Virágos Magyarországért versenybe, amelynek célkitűzése, hogy a magyarországi turisztikai kínálatot minél színesebbé, látványosabbá tegye. Idén első alkalommal az éttermek is bekapcsolódhatnak a versenybe.

Virágos Magyarország

A Virágos Magyarországért versenynek minden évben van kiemelt témája: 2016-ban a Magyar Turizmus Zrt. tematikus évéhez, a Gasztroélmények Évéhez kapcsolódva keresik azt a hazai éttermet, amely kiemelt figyelmet szentel környezetének gondozottságára, virágosítására. A versenyre május 31-éig lehet pályázni.

Az országos mellett, ma már helyi – városi, megyei, régiós – versenyeket is rendeznek, amelyek évente több mint hárommillió embert mozgósítanak a kulturált, rendezett, tiszta, virággal díszített környezet megteremtése, megőrzése érdekében. A megmérettetést huszonharmadik alkalommal hirdetik meg. A feltételek a korábbiakhoz hasonlók: önkormányzatok nevezhetnek. Ebben az évben a szépkorúak részére fenntartott intézmények környezetének gondozottságát és az ennek érdekében végzett önkéntes, közösségépítő munkát is szemrevételezik és díjazzák.

A mozgalom fontos összekötő kapocs Európával, mivel a magyar megmérettetés, része a 11 európai országot átfogó Európai Virágos Városok és Falvak versenyének /Entente Florale Europe/. Az elmúlt két évtized alatt 52 magyar település vett részt az európai versenyben igen szép eredménnyel: 9 arany-, 23 ezüst-, 10 bronz- és 10 európai érmet nyerve.

A tavalyi első helyezéssel a Nemzetgazdasági Minisztériumtól félmillió forintos támogatás járt, több helyről kaptak egynyári palántákat és virágföldet is, valamint a Magyar Turizmus Zrt. is felajánlotta szakemberei segítségét a felkészüléshez a nemzetközi versenyre. Tavaly egyébként 209 önkormányzat jelentkezett a pályázatra.

Az idei versenyre is díjmentes a jelentkezés. A verseny fődíja Magyarország képviselete a 2017. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében /Entente Florale Europe/.