Virágos karácsony

Virágos karácsony

Gazdabolt 2015. dec. 21.

A karácsonyi lakásdíszítés fontos kellékeinek számítanak az élő növények és a vágott virágok. A dísznövény-kereskedésekben bőséges, télen is virágzó kínálatból lehet válogatni. A sorban előkelő helyen állnak a programozható virágzású orchideák és broméliák. Aki már járt orchideakiállításon, megtapasztalhatta, mire képesek e növénycsodák

A vásárolt növények mellett egy igazi növénybarát maga is próbálkozik karácsonyi virágok előállításával. A hagyományos karácsonyi kaktusz és a mikulásvirág mellett számos egyéb növénnyel, főleg hagymással lehet kísérletezni.

Virágos karácsony

Igazi különlegesség a fokföldi jácint. A dél-afrikai hagymást, nálunk cserepes növényként ismerik. Igazán dekoratív, hiszen zöld, foltos tulipánlevelei közül, zöldes barnásvörös virágszáron sorjáznak, a bimbóként lángvörös, később zöld, vagy sárga színű füzérben álló virágai. Léteznek más színű hibridjei is. Még most sem késő apró hagymáit cserépbe dugni, persze, amikorra virágzik már jóval hosszabbak lesznek a nappalok, mint most az év legtovább sötét napjain. Virágoztatni, az amarilliszekhez hasonlóan kell. A jól megvilágított, kissé hűvösebb helyeken érzi kellemesen magát.

Viszont az amarilliszek lehetnek az igazi karácsonyi csodák. Virágoztatásukhoz nyolc hétre van szükség. Aki elmaradt ezzel, már csak „kész” növényt vásárolhat. Ha már kihajt, akkor kezdetben kevés vizet igényel, amint azonban a virágszár is megjelenik, bőségesen kell öntözni. A locsolás ütemére ügyelni kell, mert, ha kezdetben ugyanis sok vizet kap, akkor a hagyma bődületes mennyiségű levelet hajt és a virág, a jobbik esetben is legfeljebb csökött lesz, de az is előfordulhat, hogy nem hoz virágot. Ha elvirágzott az amarillisz, akkor még hetekig öntözni, tápoldatozni kell a cserépben hagyott hagymát. Tavasszal a kertbe kiültethető, de a cserépben is hagyható. A nyár végén kell abbahagyni az öntözést, hogy a hajtások elszáradjanak. Ezután a hagymát fel kell szedni, hogy a karácsonyi hajtatásig száraz, szellős helyen pihenjen.

A házilagos hajtatásra alkalmas jácintokból is bőséges a választék. Hidrokultúrás módszerrel azonban csak a különlegesen előkészített hagymák serkenthetők gyors virágzásra. Ezek a kerti jácint, úgymond preparált hagymái. A kezeléssel az ültetés után és a virágzás előtti, úgymond hideg időszakot lehet megtakarítani. Ha sikerül ilyet szerezni, akkor a hagymát cserépbe, vagy jácint hajtató edénybe kell dugni, s alaposan beöntözni. A hajtató edényt úgy kell vízzel feltölteni, hogy a hagyma alját éppen ne érje a víz. A földes cserepet és a hajtató edényt a beöntözés után és, sötét helyre kell dugni. Világosba csak akkor kerülhet a jácint, ha már 8-10 centis hajtást hozott.

A madársóskák között a négylevelű lóherének tartott – Mexikóból származó – Oxalis deppei nem is karácsonyi, inkább szilveszteri különlegesség. A kedves, általában cserépben, virágládában nevelt növény gumóit, miután levelei elszáradtak fel lehet szedni. Közülük néhányat érdemes november közepén cserépben hajtatni. Néhány hét alatt kihajt a saját négylevelű. Ha jól érzi magát, akkor virágzik is. Rokona, a brazil eredetű három, de lilásvörös levelű gyöktörzses Oxalis triangularis. Télen őt is pihentetni kell, és csak tavasszal szokás megosztani a dús tövet. De karácsonyra érdemes rizómái közül néhányat külön hajtatni. Neki másfél hónapra van szüksége ahhoz, hogy normális növényként mutasson.

Amolyan egyszer tartott növény a pettyes csodagumó. Bizonyára nehezebb megszerezni, a Sauromatum venosum gumóját, mint felnevelni a fura alakot. Egy hónap alatt elültetés és víz nélkül kihajt a meglepetések hozó gumó. A Himalájából származó csodanövény egy-két, hosszú, kívül zöld alapon bíborpettyes, belül zöldessárga levélével harmonizálnak még ennél is különlegesebb, ám – mi tagadás rendkívül büdös – virágai. Aki próbálkozott vele, általában többször nem engedi a lakásba, de a fantasztikus megjelenés kárpótol a szagokért.

Ebbe a sorba nem illek, de meg kell említeni az Ausztráliából Európába került különleges téli virágokat hozó selyemprótea fajta a Grevillea lanigera „Mount Tamboritha”. Itthon virágzó karácsonyfaként árusítják. Valóban a fenyőkkel sok hasonlatosságot mutat a bókoló ágú örökzöld cserje. Nyáron kiültethető a szabadba